Kikészítenék a kellemetlen ombudsmant

Joó István
2009. 09. 19. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sem az emberi jogi, sem pedig az alkotmányügyi bizottság kormánypárti többsége nem támogatta tegnap az állampolgári jogok országgyűlési biztosának 2008-ról szóló beszámolóját. – Tragikomikusra sikeredett Szabó Máté ombudsman meghallgatása, ami mögött az gyanítható, hogy Szabó nagyon kellemetlen a jelenlegi kormány számára. Hiszen számos olyan dologra hívja fel a figyelmet – lásd például: a gyülekezési jog rendőrség általi megsértése –, amelynek felvetése jogos kritika – kommentálta az esetet Balog Zoltán, a parlament emberi jogi bizottságának fideszes elnöke. Rávilágított: az MSZP-s képviselők ahelyett, hogy feladatukhoz híven a biztos tavalyi tevékenységéről mondtak volna véleményt, többek között azzal foglalkoztak, hogy mit mondott – később a félreérthetőséget belátva azt viszszavonva – egy interjúban Szabó Máté az úgynevezett cigánybűnözésről, illetve hogy miként merészelte az ombudsmani beszámoló bevezetőjében utódpártént jellemezni a kormánypártot. Ami a „cigánybűnözés” említését illeti, Balog úgy vélte, ez nem volt szerencsés megfogalmazás, de a körülötte kavart, méltánytalan botrány a valóságos közbiztonsági problémák, illetve a kisebbségek és a többség problematikus viszonyának tabuként kezeléséről szól, erősítve azokat, akik még kevésbé szalonképesen beszélnek. Idevág a hír: a cigánybűnözés fogalmát rendszeresen használó Jobbikról azt nyilatkozta tegnap Berlinben Sólyom László köztársasági elnök: „a Jobbik nem parlamenti párt, és a parlamenti pártok elzárkóznak a vele való együttműködéstől.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.