A magyar GDP növekedésére lehet számítani jövőre – nyilatkozta Varga István gazdasági miniszter egy osztrák gazdasági napilapnak. A Wirschaftsblatt pénteki számában megjelent interjúban a miniszter úgy nyilatkozott: a kormány intézkedéseinek köszönhetően javult, illetve stabilizálódott a forint árfolyama, és kevésbé számítunk kockázatos országnak. Hangsúlyozta: „egyáltalán nincs meggyőződve” arról, hogy jó dolog állami ösztönzőkkel élénkíteni a konjunktúrát. Ennek rövid távon valóban kedvező hatása van, de ez a hatás viszonylag gyorsan elillan. Arra a felvetésre, hogy tavaly még az állami MVM Zrt. és a Szerencsejáték Zrt. privatizációjáról volt szó, a miniszter úgy válaszolt: ezek most nincsenek napirenden. Mindenki tudja, hogy a jelenlegi helyzet csak a vásárlónak kedvezne – fejtette ki. Arra a kérdésre, hogy a Shell Hungary volt elnök-vezérigazgatójaként hogyan látja a Mol helyzetét a Szurgutnyeftyegaz részvényvásárlása után, úgy válaszolt: Kelet-Közép-Európában nem lehet meglepetés az orosz érdekek jelenléte. Vezető nyugati piaci szereplők, mint a BP, az Exxon vagy a ConocoPhillips visszavonulása is teret enged az orosz befektetői tőkének.
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
