Tele van az ország szemétügyekkel. Számos Bács-Kiskun megyei település például máig bűzlik több száz tonna, Németországból ideszállított, bálákba préselt ganétól. A rengeteg hulladékot körülbelül három éve kezdték el ideszállítani, mintha ez az ország valamiféle szeméttároló vagy pöcegödör lenne… (Bár nagy részüket időközben – a feladók költségén – visszaszállították, maradt még jócskán.)
Riporterünk az egyik ilyen szerencsétlen településen járt, de a tényen kívül, mármint hogy valóban ott vannak a szemétbálák, sokkal okosabb nem lett. A nagy hatalmú polgármester ugyanis nem kívánt nyilatkozni. Halász István, Kunbaja polgármestere befolyásos ember. Nem nyilatkozik az ügyről, és kész. Itt jegyzem meg, hogy Halász uramat a bíróság első fokon a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt másfél év börtönre és ötszázezer forint pénzbüntetésre ítélte, illetve két évre eltiltotta a közügyektől. Halász faluvezér egyébként öt évvel ezelőtt olajszőkítés miatt tizennyolc hónapot kapott… (Halkan kérdezem a helyi választóktól: jobb polgármesterjelöltjük nem volt?)
Szóval a rengeteg szemétbála jelenleg is ott rothad a kunbajai volt téeszudvaron, a helyi Döbrögi uram meg így szól – telefonon – munkatársunkhoz: „Nem akarok ezzel az üggyel foglalkozni, nem is akarok találkozni önnel, lezártam ezt az ügyet.” Működő demokráciákban ilyen esetekben nem az ügyet, hanem a pökhendi nyilatkozót zárják le, esetleg mellékbüntetésként az ő udvarára szállítják a rengeteg szemetet, talán gondolkodóba esik, míg szagolja…
Kunbaja kicsiben az ország, a helyi Döbrögi pedig a kormány…
Robert C. Castel: Ha zsidókról van szó, akkor mindent lehet
