Megkezdődött a sör ünnepe

Munkatársunktól
2009. 09. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sok ezer ünneplő jelenlétében, immáron 176. alkalommal nyílt meg szombaton Münchenben az Oktoberfest. A világ egyik legjelentősebb sörfesztiválja minden szeptember harmadik szombatján veszi kezdetét, és a folyékony kenyér kedvelői október negyedikéig mulathatnak a német nagyvárosban.
A fesztivál hagyományai szerint az első hordót München polgármestere veri csapra, idén Christian Ude nyújtotta át az első frissen csapolt korsót a tartomány miniszterelnökének, Horst Seehofernek – adta hírül a távirati iroda. A rendezők reményei szerint idén nemcsak a tavalyi hatmilliós látogatói rekord dől meg, hanem a sörfogyasztásban is sikerül felülmúlni az egy évvel ezelőtti 6,6 millió korsónak megfelelő mennyiséget. A krónikák szerint 1910-ben, a fesztivál 100. születésnapján rekordmenynyiségű – 12 hektoliter – sör fogyott, ez azonban ma már meglehetősen szerénynek számít. Az idei ünnepség a politikától sem lesz mentes, hiszen a sörfesztivál kellős közepén, szeptember 27-én tartják Németországban az országos parlamenti választásokat, amelyek kimenetele, a CDU/ CSU győzelme esetén, a többnyire konzervatív bajorok körében növelheti az ünneplési kedvet.
A sörfesztivált München és Bajorország I. Lajos királynak köszönheti, aki 1810. október 12-én, még trónörökösként feleségül vette Therese von Sachsen-Hildeburghausen hercegnőt. Ez alkalomból népünnepélyt rendeztek a belvárosban, amelyet október 17-én lóversennyel zártak. A lóversenyt a következő évben megismételték, majd 1818-ban felállították az első körhintát. Így jött létre az Oktoberfest, amelyen a csodálatosan habzó sörnek kezdettől fogva óriási szerepe volt. Noha eleinte valóban októberben rendezték meg a fesztivált, az évek során a kezdés dátuma praktikus okokból megváltozott. A rendezvény szervezői szerint ugyanis a szeptember végi időjárás jóval kellemesebb, így nagyobb esély van arra, hogy a még meleg estéken fagyoskodás nélkül, éjszakába nyúlóan lehet sörözni. Az ünnepségsorozat utolsó hétvégéje azonban változatlanul októberre esik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.