Gyuriban egy földön járó, segítőkész embert ismertem meg, aztán az évek során minden megváltozott: egyszer Genfben bement egy órásüzletbe, s hét és fél millió forintért vett egy órát – jellemezte röviden Golcsa József volt főnökét, a bűnszervezetben elkövetett súlyos bűncselekményekkel gyanúsított Hunvald Györgyöt, Erzsébetváros előzetes letartóztatásban lévő MSZP-s polgármesterét. A VII. kerületi polgármesteri hivatalból a hetekben elbocsátott sofőr a Magyar Hírlapnak adott interjújában nemcsak „helyre teszi” az erzsébetvárosiak egy részében kialakult Hunvald-képet, hanem azt is bemutatja, hogy az ingatlanpanama-ügy miatt hitelüket vesztett politikusok és köztisztviselők hogyan működtetik tovább a nyomozó hatóságok által vizsgált MSZP– SZDSZ-es hálózatot. A férfit, saját bevallása szerint, részben azért távolították el munkahelyéről, mert a polgármester elleni büntetőeljárásban tett tanúvallomását nem „hozta ki” nekik, amelyben azt mondta el, amit 2003 óta látott és hallott. Hunvald egy tanácsadón keresztül üzent a börtönből: „A Józsiban már nem szabad megbízni.”
*
Golcsa József munkaügyi bírósághoz fordult, többek között zsebében azzal a dokumentummal, amelyet a szocialista–szabad demokrata vezetésű önkormányzatnál írattattak vele. Ebből részletesen kiderül, hogy mivel is foglalkozott szabadidejében közpénzből a bűnszervezet tagjaként elkövetett csalás bűnsegédletével és hivatali visszaéléssel, kötelességszegéssel, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett vesztegetéssel is gyanúsított, a szocialista szavazóknak eddig „példás négygyermekes családapaként” bemutatott Hunvald György.
– A polgármester egykori szeretője kedvelt engem, mert a „mézeshetekben” én vittem őket külföldre is, Svájcba, Monacóba, Milánóba. Beszámoltam svájci utazásainkról, amelyeknek persze nem volt nyomuk a menetleveleken, említést tettem azokról az utakról is, amikor festményeket vittem a Nagyházi Galériából Hunvald keszthelyi nyaralójába. Előfordult, hogy nagyon óvatosan kellett bepakolni a kocsiba, mert mondták, hogy a festmény, amit viszek, negyvenmilliót ér. Volt, hogy háromszor kellett fordulni. Volt olyan önkormányzati vezető, akinek a napilapokat kellett levinni a nyaralójába, pedig két saroknyira volt tőle az újságosbódé – nyomatékosította az önkormányzati sofőr. Az interjúban Hunvald februári letartóztatására így emlékezett: „Szólt, hogy lemegyünk Siófokra, de előbb még felvesszük Kéri Lászlót”.
A Baloldali Ifjúsági Társulás volt elnökéről, Kériről megjegyezte, Hunvald legbizalmasabb embere, tanácsadója volt, akiről mindenki tudja, hogy távollétében az önkormányzatnál ő az igazi főnök. – Még a telefonomat sem vihettem magammal, s nem hívhattam a feleségemet sem. Egy csomó telefonkártyával bezárkóztak szállodai szobájukba. Elrendezték, amit akartak, aztán amikor visszajöttünk Pestre, Hunvaldot már keresték az ügyészek, és többet már nem is jött ki – fűzte hozzá a sofőr.
Golcsa József azt is részletesen ismertette, hogy főnöke letartóztatása után a napi feladatokat Kéritől kapta, menetleveleit Gergely József MSZP-s alpolgármester írta alá, majd amikor nem nekik tetszően tanúskodott, kirúgták. Kéri, akinek akkora a hatalma, hogy még a jegyzőt is utasíthatja, összetépette vele az említett jelentést.
Az ügyvéd Balesete. Az Index információi szerint nem emlékszik az utóbbi évek történéseire a VII. kerületi önkormányzat jogi tanácsadója. Máriási Károly Hunvald György MSZP-s polgármester bizalmi embere volt. A hírportál szerint az önkormányzati alkalmazásban álló idős ügyvédet a nyár végén kerékpározás közben érte baleset.
Belenézett a kamerába a súlyos testi sértés miatt keresett férfi + videó
