Merénylet a válasz Karzai győzelmére

Hírösszefoglaló
2009. 09. 27. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fél nappal azután, hogy Hamid Karzai jelenlegi afgán államfő bejelentette, az első nem hivatalos eredmények alapján már az első fordulóban megnyerte az elnökválasztást, nagy erejű robbanás rázta meg Kabul diplomáciai negyedét. Az olasz NATO-konvoj ellen elkövetett öngyilkos merényletben az adatok szerint hat olasz katona és legkevesebb tíz afgán polgári személy halt meg, 55 helyi civil pedig megsebesült – jelentette be a római védelmi minisztérium és az afganisztáni belügyminisztérium. A merénylő az általa vezetett gépkocsival az utcán, a kabuli repülőtérhez vezető úton nekihajtott az egyik olasz katonai járműnek, és felrobbantotta a nála lévő pokolgépet. A robbanásban két olasz páncélozott jármű összeroncsolódott, és további többtucatnyi kigyulladt. A brit közszolgálati BBC helyszíni beszámolója szerint a támadásban legkevesebb négy olasz katona is megsérült, és a robbanás következtében a környéken található épületek komoly sérüléseket szenvedtek. A helyi hatóságok határozottan állítják, a támadás az olasz kontingens ellen irányult. Az MTI által is idézett afgán tálibok egyik szóvivője telefonon közölte, hogy mozgalmuk egyik tagja követte el a merényletet. Az idei nyáron ez volt a hetedik, a nemzetközi NATO-kontingens katonái ellen irányuló célzott csapás. Június eleje óta összesen 53 katona halt meg, közülük 27 amerikai, tíz francia, hat kanadai, hat olasz és négy brit.
Óvatosan reagált közben az amerikai kormányzat Hamid Karzai hivatalban lévő államfő saját győzelmére vonatkozó bejelentésére. Ian Kelly amerikai külügyminisztériumi szóvivő nyomatékosan felhívta a figyelmet arra, előzetes eredményről van szó, s az Egyesült Államok várja a hivatalos végeredményt. Az afgán választási bizottság szerint Karzai a szavazatok 54,6 százalékát szerezte meg, azaz újraválasztását már az első fordulóban bebiztosította. Legjelentősebb ellenfele, Abdullah Abdullah volt külügyminiszter a leadott voksok 27,8 százalékával került a második helyre. Az Európai Unió választási megfigyelői közölték, hogy a leadott szavazatok közül nagyjából másfél millió voksnál áll fenn a csalás gyanúja. Ezek túlnyomó többségén – körülbelül 1,1 millió szavazólapon – Karzai neve szerepel, másik 300 ezren pedig a volt külügyminiszteré.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.