Az RFV Regionális Fejlesztési, Beruházó, Termelő és Szolgáltató Nyrt. idén 810 millió forintos nyereséget tervez, a cég bevétele pedig várhatóan eléri majd a 4,3 milliárd forintot. Az energetikai beruházásokkal foglalkozó társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett tájékoztatójában a várható kedvező eredményeket azzal magyarázta, hogy az idén július 15-én zárult tőkeemelés során az RFV friss tőkéhez jutott, amely visszaállította a társaságot a pénzügyi válságot megelőző növekedési pályára. A cég 2010-re vonatkozóan is közölt előrejelzést. Eszerint a jövő év első negyedévében 1,2 milliárdos árbevétel mellett, 450 millió forint kamat-, adófizetés-, tőketörlesztés és értékcsökkenési leírás előtti nyereség (EBITDA) és 280 millió nettó profit elérésére számít. A társaság vezetése romániai leányvállalatának erőteljes növekedésében bízik, s abban reménykedik, hogy a gyergyószentmiklósi referencia több új programhoz segítheti hozzá a társaságot. Az RFV augusztus közepén jelentette be, hogy megvásárolta a hőszolgáltatói szerződéssel rendelkező romániai SC Termoenergy Srl. többségi tulajdonrészét, s így megkezdheti a gyergyószentmiklósi távfűtési rendszer felújítását. Az RFV az idei év első felében 153,6 millió forint nettó nyereséget ért el, ami 43 százalékkal alacsonyabb az előző év azonos időszakában kimutatott eredménynél.
Szergej Lavrov Magyar Nemzenek adott interjúja bejárta a világsajtót
