Országrontó-fosztók

Kérdezi valaki, hogy mit szólok a sukorói ingatlanpanamához, meg ahhoz, hogy a BKV-nál 19,2 millióért számolta meg egy azóta felszívódott cég a fénymásolókat. Az a válaszom, hogy Sukoró ügye, Terézvárosé, a BKV-é, az iskolák és az egészségügy sanyarú sorsa, a falu- és családrombolás, a gender mainstreaming (nemiségi főirányzat), a homoszexuális- és cigánykérdés felszítása és a nyakunkba zúdult tömérdek csapás egyetlen ügy: egy jól szervezett, tökéletesen gátlástalan, erkölcsi renden kívüli tolvajbanda elszántan tönkreteszi és arcátlanul ellopja az országot, s a lophatóság fenntartása érdekében szétzülleszti és sanyargatja a népet.
Kemény szavak, de vajon igazak-e?
Mi a bizonyíték arra, hogy az országot vezető két párt és ezek vezetői bűnszövetkezetet alkotó tolvajok? Az, hogy nyilvánvaló, akár anyanyelvünk gyökrendje.
Bizony megesik olykor, hogy a tisztességes ember gondjára bízott jószágnak is lába kél valahogy. Hanem hogy kiféle-miféle ő, az azonnal kiderül viselkedéséből. Először is az illető az első, aki munkája és önmaga belső ellenőrzése folytán észreveszi a bajt, és őszintén jelenti. Jóval a revizorok és a szimatoló újságírók felbukkanása előtt. Ha ez valami oknál fogva mégsem így történne, akkor az első jelzés után nem hivatkozik esőre-aszályra, múltra, ellenzékre, nem játszik bizottságosdit, vizsgálósdit, nem hárítgat, nem keresi a lyukat a paragrafuson, hanem minden erejével törekszik feltárni az igazságot, és saját felelősségét teljesnek tekintve igyekszik jóvátenni a kárt, miközben természetesen rögtön lemond hivataláról. Tudja, hogy őt jogilag és kívül megilleti az ártatlanság vélelme, de belül nem. Jogi szaktudása számára lehet világos, hogy bíróság előtti felelőssége tán megállapíthatatlan, ámde lelkiismerete előtt feltétlenül hibás, mert rosszul látta el hivatalát, hiszen a csirkefogók átverték. Márpedig őt azért ültették székébe, hogy őrizze és gyarapítsa a közjavakat; a közhivatalban a vétlen hiba is bűn. Gróf Teleki Pál miniszterelnök nem azért lett öngyilkos 1941. április 3-án, mert megszegte a magyar– jugoszláv örökbéke-szerződést, és egy vizsgálóbizottság bűnét rábizonyította, hanem azért, mert igyekezete ellenére képtelen volt elejét venni annak, hogy Werth Henrikék megengedjék a német hadsereg átvonulását.
A tisztességes politikus vagy hivatalbéli ember valamennyi lépése őszinte és felelősségteljes, ez működésének két kulcsszava. Jól tudja, hogy a vagyon, vagy más közérdek megőrzésénél fontosabb a becsület, az őszinteség, az igazság értékének megóvása. Ez pedig az ő helyzetében az áttetszőség és a makulátlanság példájának megmutatásával történik. Ha erre bármely, hangsúlyozom, bármely okból képtelen, a felelősség jegyében le kell vonnia a következtetéseket a tények legőszintébb feltárásával, a jóvátétellel és a távozásával.
A hazugság következménye a párbeszéd-képtelenség – írja Hamvas Béla. És ez nem szorul bizonyításra. Az országos megosztottság, a széthúzás, a sokat emlegetett magyar átok a hazugság elhatalmasodására vezethető vissza. Aki néz, az látja a kormányzó politikusokat és főhivatalnokokat, amint elsunnyognak a kérdések elől, és ha egyáltalán megszólalnak, a jövő kiskeddi után esedékes bizottsági ülés végére halasztják a válaszadást. Egy sem akad köztük, aki venné kalapját: elvtársak, elég!
Ha a tettesek és pártjaik nem országrontó-fosztó bűnbandát alkotnának, hanem tisztességes, de átejtett emberek volnának, akkor nem ezerszer, hanem mindösszesen kétszer lemondtak volna a közszereplésről. Először akkor, amikor az első hazugságba és lopásba belekeveredtek, másodszor pedig utoljára: azóta sem látnánk őket a közéletben.
Ha e jegyben működne az elit, akkor is jönne árvíz meg világválság, mégsem volna csődben az ország.

A szerző író