Hullanak az oroszok: miután a 17 éves, hazai közönség előtt szereplő Melanie Oudin kiejtette Nagyja Petrovát, a hatodik helyen kiemelt Szvetlana Kuznyecova is kikapott a dán Caroline Wozniackitól az amerikai nyílt teniszbajnokság női egyesének nyolcaddöntőjében, hétfőn. A 2004-ben diadalmaskodott Kuznyecova még könnyedén nyerte az első játszmát, ám a folytatásban két rövidítést is elbukott, így a meccset is elvesztette. Wozniacki a torna meglepetésemberével, a világranglista-70. Oudinnel találkozik az elődöntőbe jutásért, aki egyébként 23 ezer néző buzdítása közepette, szetthátrányból fordítva jutott be a negyeddöntőbe. A négy oroszt „elgázoló” Oudin – előzőleg a 2006-os bajnok Marija Sarapovát, a negyedik kiemelt Jelena Gyementyjevát és Anasztaszja Pavljucsenkovát győzte le New Yorkban – kereken egy évtizede, 1999 óta a legfiatalabb hazai női játékos ebben a magasságban, akkor Serena Williams volt ilyen fiatalon a legjobb nyolc között a US Openen. A címvédő Serena az olasz Flavia Pennettával meccselt lapzárta után, magyar idő szerint szerda hajnali egy órakor. Amennyiben eljut a fináléig, akkor szeptember 21-től – vagyis egy héttel a viadal befejezése után – ismét ő vezeti majd a világranglistát. Ezen az ágon Clijsters tovább menetel, tegnap a kínai Lít is legyőzte, s ott van a legjobb négy között.
A férfiaknál a világelső svájci Roger Federer nem kegyelmezett a spanyol Tommy Robredónak, egy szoros és két sima szettben búcsúztatta. A nyolcadik kiemelt orosz Davigyenkót pedig elérte „szokásos” végzete, meccs közben, igaz, ezúttal nem nyerő pozícióban, hanem 2:1-es szetthátránynál megsérült, így a svéd Söderling ölébe hullott a győzelem. Mivel ez alkalommal nem érkeztek arról hírek, hogy a találkozó során bármely fogadóirodánál komolyabb összeget tettek volna fel Davigyenko vereségére, akár sajnálhatjuk is a balszerencsés oroszt.
A magyarok már csak a juniorok mezőnyében érdekeltek, itt a fiúk párosmezőnyében Fucsovics Márton a tajvani Cseng Peng Hszie oldalán legyőzte a harmadik helyen kiemelt Francis Alcantara, Daniel Berta Fülöp-szigeteki, svéd kettőst, és bejutott a 16 közé.
Eredmények. Női egyes, nyolcaddöntő: Oudin (amerikai)–Petrova (orosz, 13.) 1:6, 7:6 (7-2), 6:3; K. Bondarenko (ukrán)–Dulko (argentin) 6:0, 6:0; Wozniacki (dán, 9.)–Kuznyecova (orosz, 6.) 2:6, 7:6 (7-5), 7:6 (7-3); Wickmayer (belga)–Kvitova (cseh) 4:6, 6:4, 7:5, negyeddöntő: Clijsters (belga)–Li (kínai, 18.) 6:2, 6:4. Férfi egyes, nyolcaddöntő: Federer (svájci, 1.)–Robredo (spanyol, 14.) 7:5, 6:2, 6:2; Djokovic (szerb, 4.)–Stepanek (cseh, 15.) 6:1, 6:3, 6:3; Verdasco (spanyol, 10.)–Isner (amerikai) 4:6, 6:4, 6:4, 6:4; Söderling (svéd, 12.)–Davigyenko (orosz, 8.) 7:5, 3:6, 6:2-nél Davigyenko feladta.
Orbán Viktor: Ők Ukrajna pártján állnak, mi maradunk Magyarországén + videó
