Rendőrkézen az újpesti baltás gyilkos

Csibra Tibor
2009. 09. 26. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szerelmi indulatok is szerepet játszottak abban a vasárnapi, a fővárosban elkövetett gyilkosságban, amelynek tettesét két nap alatt elfogta a rendőrség – hangzott el a Budapesti Rendőr-főkapitányság tegnapi sajtótájékoztatóján.
Emlékezetes, a hét végén Újpest központjában egy férfi holttestére bukkantak a nyomozók egy autó csomagtartójában. Az áldozat fejét és testének nagy részét baltával verte szét támadója, a gyilkos fegyver szintén a kocsiban volt.
Mikula Andor alezredes elmondta: a rendőröket egy informátoruk tájékoztatta a bűncselekményről és a holttest valószínű helyéről. Az első adatok szerint az áldozat és támadója között korábban homoszexuális viszony volt. A 25 esztendős elhunyt rendszeresen zaklatta a gyanúsítottat, akinek már terhes volt a kapcsolat. Utóbbi véget akart vetni ennek, találkára hívta áldozatát, majd megölte. A hullát megpróbálta elrejteni, két napig kocsijában tartotta, és a járművel különböző helyekre parkolt le. Elfogásakor nagy mennyiségű pénzt és olyan felszereléseket találtak nála a rendőrök, amelyek arra utaltak, hogy hosszabb időre el akart rejtőzni. A 35 éves H. Róbert vallomásában előadta, hogy az áldozat zsarolta, bántalmazta és lehetetlenné tette az életét. Mikula Andor beszámolója szerint még nem azonosították a gyilkosság helyszínét, csak annyit tudnak, hogy egy fás, bokros területen történt a bűncselekmény.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.