Nyomozás Esztergomban
Hivatali visszaélés bűntette ügyében rendelt el nyomozást az esztergomi önkormányzattal összefüggésben a Központi Nyomozó Főügyészség – tudta meg a kemma.hu Fazekas Gézától. A szóvivő kiemelte, nem konkrét személlyel szemben rendelték el a nyomozást, ezért kérnek be különböző periratokat az esztergomi ügyekben eljáró bíróságoktól. (MN)
Visszavonulás
Önkorlátozást vállalt délutáni kibeszélőshow-jára az RTL Klub és a TV2. A jövőben mellőznék a stúdióban kitörő „nyílt színi” verekedések bemutatását. A káromkodásokat felismerhetetlenné tennék, kiskorúakat súlyosan negatív kontextusban még törvényes képviselőjük hozzájárulása esetén sem szerepeltetnék. (MTI)
Új mentőállomás
Decemberben átadják az új pesthidegkúti mentőállomást – adta hírül a II. kerületi önkormányzat. Budapesten ez lesz az első és egyetlen új mentőállomás, amely az elmúlt öt évben épült. Az önkormányzat egy csaknem kétezer négyzetméteres ingatlan térítésmentes használatba adásával és mintegy 100 millió forinttal járul hozzá a kétkocsis mentőállomás felépítéséhez. – Az új mentőállomásnak köszönhetően a környéken élők számára perceken belül elérhetővé válik a segítség – olvasható a közleményben. (MN)
Magyar Péter gyurcsányi mélységbe zuhant a felelőtlensége miatt
