Pártalapítás Monokon
Összefogás néven pártot alapít Szepessy Zsolt, Monok polgármestere – adta hírül a Heti
Válasz. Szepessy lapunknak elmondta, hogy a hír idő előtt szivárgott ki, bár valóban
szerveznek pártot. (MN)
Gyűjtik a jelölteket
Az MSZP már kijelölte az egyéni körzetekben induló országgyűlési képviselőjelöltek 80 százalékát, egyharmaduk új ember – jelentette be tegnap Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke.
A hetek viszonvádja
Az MCF-frakcióból kilépő hét képviselő – akiket Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke csütörtökön a „hét gonosz, hetek bandája” elnevezéssel illetett – felszólította Kolompár Orbánt, hogy vonja vissza sértő megjegyzését, és kérjen bocsánatot képviselőtársaitól. Mint írták, az elnök „még a jogköreiről való lemondását sem tudja jogszerűen intézni”. (MTI)
Erdő Péter bíboros elégedetlen
Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a finanszírozási anomáliákkal kapcsolatban elmondta: a jövő évi megszorítások súlyosan érintik a katolikus egyház lényeges feladatainak teljesítését. A bíboros szeretné tudni: mi igaz a hitoktatói óradíjak és a kistelepülési lelkészek, lelkipásztori kisegítők támogatásának a híresztelt megszüntetése ügyében. Felemelte szavát egyháza mintegy kétezer hitoktatójáért, akik közül a legrosszabbul a főfoglalkozásúak járnának. (MN)
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
