Vizsgálat Székesfehérváron
A székesfehérvári jegyző vizsgálatot rendelt el a 2005-ben állami céltámogatással felújított Vörösmarty Színházban. Orosz István, a városi szolgáltatások bizottságának elnöke az MTI-nek elmondta, hogy vizesedik a homlokzati fal, a márványlépcső szétfagyott, a szellőztetés sem megoldott. A felújítást végző cég azonban csődöt jelentett. (MTI)
Folytatódik a Micimackó
Nyolcvan év után folyatódik A. A. Milne medvebocsának története, amelyet David Benedictus ír. Az angol eredeti megjelenésével egy időben, október elején kerül a hazai boltokba a tíz új epizódból összeállt könyv. (M. S.)
Informatikai beruházás
Százmillió forintos informatikai beruházásról írtak alá támogatást Debrecen könyvtárai és a fenntartó intézmények vezetői. Így bővülhet az országos virtuális könyvtári hálózat, az egyetemi hallgatók, a hátrányos helyzetűek könnyebben érhetik el az állományt. A most aláírt szerződés hetvenöt százalékban uniós forrást biztosító támogatásból áll össze. (M. S.)
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
