Távozik Budai Bernadett
Novemberben távozik a kormányszóvivői posztról Budai Bernadett – hangzott el a Magyar Televízió (MTV) Híradójában tegnap este. Mint megírtuk, Budai Bernadett a szocialisták egyéni képviselőjelöltjeként indul a 2010-es választásokon Budapesten a IX. kerületben, ez viszont összeférhetetlen jelenlegi munkájával. Az MTV Híradója úgy tudja, hogy Budai Bernadett a választások alatt a pártban a mostani munkájához hasonló feladatokat is ellát majd. (MTI)
Kimentette magát az MSZP-s képviselő
Több mint tízmillió forintot nyertek a Zuschlag-féle civil szervezetek a fővárosi önkormányzat városrendészeti bizottságától 2003-ban. Nem volt gond, hogy az egyesületek közt több olyan is akadt, amelyik nem Budapesten tevékenykedett, de az sem okozott problémát, hogy tartalmilag alacsony színvonalú pályázatokat nyújtottak be. A bizottság korabeli és jelenlegi elnökét, Danielisz Bélát a Bács-Kiskun Megyei Bíróság szeptember 29-én hallgatta volna meg, de a szocialista politikus külföldi útjára hivatkozva kimentette magát. (Hír TV)
Levélre várva
A Legfőbb Ügyészséghez (LB) tegnap még nem érkezett meg a parlament mentelmi bizottságának levele, amelyben a testület Dávid Ibolya és Herényi Károly MDF-s politikusok mentelmi ügyében további iratokat kért. Az LB-n az MTI érdeklődésére annyit mondtak, eddig nem érkezett meg a levél, de egyébként sem kívánnak nyilatkozni, amíg az Országgyűlés plenáris ülése nem szavaz a mentelmi jog felfüggesztésének kérdéséről. (MN)
Százötvenezer címen nincs áram az ítéletidő miatt
