Uniós vizsgálat
Brüsszel. Elemzi az Európai Bizottság azokat az amerikai terveket, amelyek szerint a jövőben 10 dollár beutazási illetéket rónának ki az Egyesült Államokba vízummentesen érkező turistákra. Erről az uniós testület szóvivője, Michele Cercone beszélt azt követően, hogy az amerikai szenátus jóváhagyta
a törvénytervezetet. A brüsszeli bizottság októberben adja ki következő jelentését a témában. Ebben minden bizonnyal kitérnek a beutazási illeték témájára is, különösen abban az esetben, ha az amerikai terv időközben megvalósul – jelezte a brüsszeli szóvivő. (MTI)
Megregulázott banki prémiumok
Hága. Bevezetik januártól Hollandiában azt a szabályozást, amelynek révén egyebek között maximálják a bankvezetők fizetésen kívüli javadalmazását a fölösleges pénzügyi kockázatvállalások elkerülése érdekében – közölte több holland napilap. A szabályozás az országban megtelepedett külföldi bankokra is vonatkozik. (MTI)
Szavazás Barrosóról
Brüsszel. Úgy döntöttek az Európai Parlament frakcióinak vezetői tegnap, hogy az uniós képviselő-testület jövő hét szerdai plenáris ülésén megtartják a szavazást José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnök újabb ötéves megbízatásáról, amire a tagországok kormányait képviselő tanács tett egyhangúlag javaslatot. (MTI)
Elhibázott volt a NATO-csapás
Berlin. Súlyos hiba volt az elmúlt heti, az afganisztáni Kunduz tartományban végrehajtott és több polgári áldozatot is követelő légi csapás egy titkos NATO-jelentés szerint. Berlini sajtóinformációk szerint az afganisztáni nemzetközi békeerő, az ISAF véleménye alapján készült NATO-beszámoló a támadást kezdeményező német Bundeswehr-parancsnokkal, Georg Klein ezredessel szemben azt a vádat fogalmazza meg, hogy elhibázott döntést hozott, és nem mérte fel kellően a körülményeket. (MTI)
Incidens Karabahban
Baku. Öt örmény katona meghalt csütörtökön egy, az azeri erőkkel történt összecsapásban a szakadár Karabah közelében
– közölték azerbajdzsáni hírügynökségek. A karabahi hatóságok cáfolták a hírt, míg az azerbajdzsáni védelmi minisztérium nem erősítette meg, de nem is cáfolta ezeket az értesüléseket. (MTI)
Elnapolt választás
Prága. Az eredetileg tervezettnél (október 9–10.) később lesz az előre hozott képviselőházi választás Csehországban. Az alkotmánybíróság ugyanis tegnap igazat adott Milos Melcák független képviselőnek, aki beadványában azt állította, hogy a képviselőház mandátumának lerövidítése egyszeri alkotmánymódosítással, valamint az idő előtti választás kiírása törvénytelen volt. (MTI)
Ha saját termesztésű gyümölcsöt árul, akkor ezt jobb, ha tudja
