Röviden

MTI
2009. 09. 28. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fico biztost cserél?
Pozsony. Robert Fico szerint kormánya már szerdán kész mást jelölni Ján Figel uniós biztos helyett, ha szombaton az ellenzéki Kereszténydemokrata Mozgalom elnökévé választják. A pozsonyi Új Szó által idézett szlovák miniszterelnök elmondta: kapcsolatban állnak az Európai Bizottság elnökének hivatalával, hogy rugalmasan kezelhessék a kérdést. Fico megengedhetetlennek tartja, hogy Figel egyszerre legyen biztos és pártelnök. (P. I.)

Lehallgatott államfő
Lisszabon. Egy héttel a választások előtt egy napilap közölte azt a levelet, amelyben arra figyelmezteti a jobboldali portugál elnököt egyik tanácsadója, hogy a szocialista kormány lehallgatja az államfő telefonbeszélgetéseit. Aníbal Cavaco Silva biztosította José Sócrates kormányfőt, hogy csak szeptember 27. után reagál. (S. T.)

Irán védekezik
Teherán. Iránnak nincs szüksége atomfegyverre – állította Ahmadinezsád elnök, de leszögezte, Teherán soha nem hagy fel atomprogramjával. Közben több tízezres Izrael-ellenes, összecsapásokba torkolló tüntetések voltak Teheránban. (MTI)

Aggályok Izrael miatt
Bécs. Az izraeli nukleáris tevékenység miatti aggodalmat hangoztató határozatot fogadott el a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség közgyűlése arab és harmadik világbeli országok támogatásával, nyugati ellenzés mellett. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.