Elhibázott kormányzás
Nem tudta megtartani a kormány a munkahelyeket – közölte Parragh László a Figyelőnet internetes portálnak adott interjújában. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint gazdaságélénkítés szempontjából a szükséges lépéseket a kormány már 2005–2006-ban meg kellett volna tegye. Emlékeztetett: még 2006 tavaszán javasolta, hogy az uniós források legalább 50 százalékát fordítsák gazdaságfejlesztésre. Ehelyett mindössze 9 százalék ment erre a célra. (MN)
Százakat tesz utcára a téglagyár
Bezárja három magyarországi téglagyárát, másik háromban pedig leállítja a termelést a Wienerberger AG. A cég a mintegy 230 fős létszámleépítéssel járó kapacitáscsökkentést azzal indokolja, hogy zuhant a belföldi kereslet és az export is. Közleményükben kifejtik: lépésüket nemcsak a lakáspiac drasztikus csökkenése indokolta, hanem a konjunktúra élénkítését célzó kormányzati intézkedések elmaradása is. (MTI)
Tejben fürösztött rendőrautó
Mint képünk is mutatja, tegnap rendőrautót is locsoltak friss tejjel a gazdálkodók az eislebeni Helfta apátság előtt. A tejágazat válsága miatt nehéz helyzetbe került német gazdák 14 ezer liter tejet öntöttek ki a földre tiltakozásul az alacsony felvásárlási árak miatt. A megmozduláson részt vevők több uniós támogatást követeltek a tejtermelők részére. (MTI)
Nagy a csend: Magyar Péterék és Ruszin-Szendi Romulusz is lapít a közpénzégető luxusvilla ügyében
