Orbán a Millenárison
Napi aktuális kérdéseket és az elkövetkező időszak feladatait tekintik át a Fidesz politikai évadnyitó gyűlésén ma a Millenárison. A rendezvényen felszólal Orbán Viktor pártelnök – mondta Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője. A péntek délután három órakor kezdődő gyűlésen a pártelnök mellett felszólal Kósa Lajos, Debrecen polgármestere és Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője. (MTI)
Ombudsmani bírálat a rendőrségnek
Visszásságokat állapított meg Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a július 4-i Erzsébet téri rendezvény rendőri feloszlatásával kapcsolatban, ahol fűben ülő gárdistákat hurcoltak el erőszakkal. A biztos szerint összhangba kell hozni a különféle célú közterület-használati szabályokat, és hiányosak a „gyülekezésen fegyveresen, illetve felfegyverkezve való megjelenés szabályai” is. (MTI)
Pécs visszaveszi a vízművet
Visszavásárolná a baranyai megyeközpont önkormányzata a Pécsi Vízmű Zrt. kisebbségi francia tulajdonrészét; a közgyűlés ennek első lépéseként felmondta a társasággal kötött üzemeltetési megállapodást tegnap. A közgyűlés a képviselők nagy többségének támogatása mellett fogadta el
a javaslatot, amelyben arra kérik a francia tulajdonost, hogy szeptember végéig kösse meg a részvényhányad visszaadására és a jogviszonyok lezárására vonatkozó megállapodásokat. Az indoklás szerint a város a jövőben saját, önkormányzati tulajdonú társasággal szeretné ellátni az üzemeltetői feladatokat. (MTI)
Költségcsökkentés az MTV-nél
Jelentős költségcsökkentésre készül a Magyar Televízió, mivel eredménytelenül zárult
a 2,45 milliárdos beruházási hitelére kiírt közbeszerzés. Az eredménytelenség oka, hogy az MTV Közalapítvány kuratóriumának elnöksége jóváhagyásának hiányában a televízió képtelenné vált a szerződés megkötésére. (MN)
Marad a csendrendelet
Tartózkodások miatt nem szavazták meg a terézvárosi képviselők a nagy vihart kavart, csendrendeletként elhíresült jogszabály visszavonását. Érvényben marad tehát a rendelet, amelynek értelmében
a 22 óra után nyitva tartó helyeknek az épület lakóinak hozzájárulását kell kérniük abban az esetben, ha folyt ellenük hatósági eljárás. Még akkor is, ha az nem zárult elmarasztaló ítélettel. Az önkormányzat októberben tovább tárgyalna a rendeletről. (MN)
Szilit Katona váltja
A házelnöki posztról távozó Szili Katalin helyére Katona Béla frakcióvezető-helyettest jelölik a szocialisták az Országgyűlés elnökének – tudatta Mesterházy Attila frakcióvezető az MSZP képviselőcsoportjának tegnapi évadnyitó ülése után. A jelöltet egyhangúlag támogatták a kormánypárti képviselők, lapunk azon kérdésére Mesterházy azonban nem adott érdemben választ, hogy ki lehet Katona utódja. (MN)
Szexbotrány sodorja válságba a spanyol kormányt
