Semmiképpen sem átlagos nő Semenya

Munkatársunktól
2009. 09. 21. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Usain Bolt mellett az augusztusi berlini atlétikai vb aranyérmesei közül egyértelműen Caster Semenya szerepel a legtöbbet a híradásokban, de a női 800 méteres síkfutás győztese ennek egyáltalán nem örülhet. Mert meglehet, nem csak a hajrája miatt igaz rá, hogy nem átlagos nő… A legjobbak közé váratlanul berobbant, férfias kinézetű dél-afrikai versenyző női voltát már a vb-n sokan megkérdőjelezték, és a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) is gyanúsnak találta az esetet. Semenya vér-, kromoszóma- és nemi vizsgálaton is átesett, amelynek eredményeit a világszövetség már megkapta, ám a közleménye szerint ezeket még „felül kell vizsgálnia”. Az IAAF jelezte: a versenyző sorsáról a november 20–21-i monacói ülésen döntenek, és addig nem kommentálják az ügyet. Pierre Weiss főtitkár mindenesetre nevek említése nélkül elmondta, hogy 2005 óta nyolc női sportoló nemét ellenőrizték, közülük négyet felszólítottak pályafutásának befejezésére; s ez az információ is jelzésértékű.
Eközben a sydneyi Daily Telegraph egy magát megnevezni nem kívánó IAAF-tisztségviselőre hivatkozva azt közölte, hogy Semenya hermafrodita, nincs méhe és petefészke, viszont vannak belső heréi, ezért szervezetében háromszor annyi tesztoszteron van, mint egy átlagos nőében. A sportoló szülei mindezt dühösen kommentálták, szerintük csak a féltékenység által vezérelt emberek írnak ilyen rossz szándékú cikkeket. Az ügyben megszólalt Makhenkesi Stofile dél-afrikai sportminiszter is, aki ugyancsak felháborodásának adott hangot: „Meg kell őt védenünk! Ő nő, és a mi hősünk marad!”

Világdöntő. A kalapácsvető Pars Krisztián, a diszkoszvető Kővágó Zoltán és a hosszútávfutó Papp Krisztina képviseli a magyar színeket a hét végi, 3 millió dollár összdíjazású világdöntőben, Szalonikiben. A tavalyi évvel ellentétben idén a nagy sztárok többsége részt vesz a viadalon, így a férfi 100 és a 200 m olimpiai és világbajnoka, a jamaicai Usain Bolt is, aki a hoszszabb távon indul. A magyarok közül egyértelműen a vb-n negyedik helyen zárt Pars Krisztiánnak a legjobbak az esélyei.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.