Szabályosan haladt a rendőrkapitány

Munkatársunktól
2009. 09. 20. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabályosan közlekedett szolgálati autójával Mihály István ezredes, Gödöllő rendőrkapitánya – derül ki a rendőrség tegnap kiadott közleményéből. Mint megírtuk, a parancsnok július 27-én, a Forma–1-es Magyar Nagydíj reggelén Budapesten, az Andrássy úton áthajtott egy piros lámpán, majd nem állt meg a kocsiját követő rendőrségi járőrautó jelzéseire sem. Az M3-as autópálya felé vette az irányt, majd a mogyoródi lehajtó után az üldözők nem követték tovább. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán küldte meg a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságnak (PMRFK) feljelentését és az ügy dokumentumait. A PMRFK vezetője, Ármos Sándor tegnapi vizsgálata szerint Mihály István szabályosan, megkülönböztető jelzések használata mellett haladt át a piroson, majd követett el gyorshajtást. Az eset dokumentumait a rendőrök – szabályosan rögzítve – megtalálták a szolgálati kocsi menetlevelében. Mihály István szerdán úgy nyilatkozott lapunknak, hogy nem emlékszik a kérdéses esetre, így arra sem, hogy mi szerepel a menetlevélben, s ki vezette azon a reggelen az autót.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.