Mintegy 410 millió forintnak lába kélt egy Miskolcról a fővárosba tartó pénzszállító kocsiból a múlt héten. A rejtélyes kifosztás miatt a Brinks pénzszállító cég szeptember 7-én lopás miatt tett feljelentést a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságon – tudta meg lapunk a helyi sajtóügyeletestől, aki elmondta: a bűnügyi osztály különösen nagy értékre elkövetett lopás gyanúja miatt folytat nyomozást. A pénz nagyságára való tekintettel azonban a rendőrség nem kívánt több információt elárulni. Az Index internetes portál nem megerősített értesülései szerint a Brinks pénzszállító kocsija egy miskolci bankból szállította volna a pénzt Budapestre, ám a célállomáson kiderült, a bankókötegeket téglákkal helyettesítették. Az Index úgy tudja, elképzelhető, hogy a bűncselekményt belső ember követte el, mivel a pénz hiányát csak a fővárosban fedezték fel. Ezt támaszthatja alá az is, hogy a rendőrség nem rablás, hanem lopás gyanúja miatt nyomoz. Lapunk megkereste Kárpáti Balázst, a Brinks Hungary Zrt. vezérigazgatóját, aki – bár nem cáfolta a hírt – mindössze annyit mondott, a nyomozás lezárásáig nem nyilatkozik. Így még azt sem erősítette meg, mennyi pénz tűnt el pontosan a kocsiból útközben.
A cég pénzszállító autóját nem először fosztották ki, legutóbb ez év januárjában, a III. kerületben érte támadás a budapesti Eurocenternél. Egy arcát maszkkal takaró, körülbelül 180 centiméter magas férfi megfenyegette a pénzszállító cég alkalmazottját, majd pedig felszólította a nála lévő zsákok átadására. A rendőrség körülvette a bevásárlóközpont épületét, de a tettest nem sikerült elfogni. 2006 decemberében egy Soroksári úti üzletháznál várakozó pénzszállítót támadott meg egy fegyveres férfi, aki arra kényszerítette a sofőrt, hogy hajtson a XX. kerületi Vízisport utcába, ahol elvette az autóban lévő készpénzt, majd elmenekült. A Népszava egy akkori írásában nem tartotta kizártnak, hogy önrablás történt. Pár hónappal korábban a főváros XII. kerületében lévő MOM Park előtt fegyverezték le és rabolták ki a pénzkísérőt ismeretlen tettesek, és mintegy százmillió forintot zsákmányoltak. Egy biztonsági őr több lövést is leadott a menekülő autóra, el is találta azt, a rablónak mégis sikerült elmenekülnie.
Lapunk megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, hogy megtudjuk, milyen eredménnyel zárultak a fenti bűncselekmények miatt elrendelt nyomozások. A BRFK sajtóügyeletese közölte, hogy a MOM Parknál történt fegyveres rablás tetteseit végül elfogták, ügyük jelenleg bírósági szakaszban van. A Soroksári úti üzletháznál, valamint az Eurocenternél elkövetett rablások esetében ugyanakkor megszüntették a nyomozást, mivel nem sikerült kideríteni, ki követte el a bűncselekményt.
A világelső Sinner óriási bajban volt, szettet sem nyert, mégis továbbjutott
