Történelmi mélyponton Stuttgartban

Munkatársunktól
2009. 09. 26. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miután a 2007-es Európa-bajnok, tavaly Eb-ezüstérmes női asztalitenisz-válogatottunk az idei kontinenstornán Stuttgartban az alsóházba zuhanva, a 9–12. helyekért 3-0-ra kikapott az ukránoktól, azt hittük, ez a vég, de még volt lentebb. Tegnap a csapat a 11. helyért a törökökkel szemben is alulmaradt 3-1-re, így 12. lett. Az Eb-k 1958 íródó történetében eddig az 1970-es 9. hely volt a legrosszabb magyar eredmény, ezt sikerült alulmúlni. Ami úgy is elszomorító, ha tudjuk, a törököknek is van két honosított kínai játékosuk, és a kiegyensúlyozott mezőnyben a két éve még velünk döntőző oroszok a 15.-ként most kiestek a másodosztályba. De a világranglistán 15. Liu Jiával felálló osztrákok is éppen megcsípték a bennmaradást érő 13. helyet. Az ukránok és a törökök ellen a hétszeres Európa-bajnok Tóth Krisztina hivatalosan kisebb kéz-, gyaníthatóan nagyobb lelki sérülés miatt nem játszott, így a két utolsó csapást a Póta Georgina, Lovas Petra, Madarász Dóra összetételű trióra mérték az ellenfelek. Közülük Póta tudott egy meccset nyerni.
A csoportjában két bravúrgyőzelemmel kezdő férfi csapatunk (Jakab János, Zwickl Dániel, Nagy Krisztián, Kosiba Dániel) peches volt, hogy a körbeverés után a 9–16. helyért kellett játszania, nem pedig az elődöntőbe jutásért. Az alsóházban elszenvedett három veresége – a harmadik, a belgák elleni 1:3 már tét nélküli volt – pedig azt eredményezte, hogy a 16. helyen zárt, így jövőre már nem lehet ott a Bajnoki Divízióban. Az egyéni és páros versenyek selejtezőjében a Nagy, Kosiba duó az első akadályt vette, bejutott a legjobb 64 közé; Kosiba egyéniben is sikerrel járt, felverekedte magát a 128-as táblára, ami viszont Nagynak már nem sikerült.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.