Ma kiderül, hogy a vasutas-szakszervezetek félre tudják-e tenni a közismert személyi ellentéteket, a stílusbeli különbségeket annak érdekében, hogy együtt lépjenek fel a közösségi közlekedést érintő negyvenmilliárd forintos kiadáscsökkentő terv ellen. A kormányzati elképzelések alapján a MÁV hálózata háromezer kilométerre apadhat rövidesen, és vasutasok ezrei kerülhetnek az utcára. Az utóbbi években egyedüliként több sztrájkot tartó Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete nemrég levélben kérte a társszakszervezeteket, hogy mérlegeljék a közös fellépés, így az esetleges együttes munkabeszüntetés lehetőségét. A legtöbb tagot számláló Vasutasok Szakszervezete egyelőre az eddig teljesen eredménytelen tárgyalások pártján áll, igaz, nem zárja ki, hogy végül be kell vetni a nyomásgyakorlás legerősebb formáját. A Mozdonyvezetők Szakszervezete megalakította sztrájkbizottságát, mégis külön utakon jár. Múlt pénteken, azaz a mai közös egyeztetés előtti utolsó munkanapon a szervezet kétoldalú tárgyaláson vett részt a közlekedési minisztériummal, és a közösségi közlekedés átalakításáról szóló tárgyalások október eleji folytatásában állapodtak meg a felek.
Megdöbbentő adatok láttak napvilágot a migránsbűnözésről
