Október 1-jén megváltozik a BUX és a BUMIX összetétele – tette közzé a Budapesti Értéktőzsde saját honlapján. Mint írták, a BUX részvényindexbe új papírként az Állami Nyomda (ÁNY) kerül. A kosárból a jelenleg indextagsorozatok közül kikerülnek a PannErgy és a Rába részvényei, mivel az értékpapírok – hét kritériumból négyet, illetve hármat teljesítve – másodszor nem feleltek meg a bekerülési feltételeknek. A hét kritériumból szintén hármat teljesített az Émász, azonban e társaság mivel csak első ízben nem tudott megfelelni a feltételeknek, a kosárban maradhatott.
A BUX-kosár ezek alapján tizenkét részvénysorozatot tartalmaz majd októbertől, ezek az Állami Nyomdán kívül az Econet, Egis, az Émász, az FHB, a Fotex, a Magyar Telekom, a Synergon, a TVK, a Richter, az OTP, valamint a Mol.
A BUMIX indexbe három új papír kerül: a KEG, az RFV és a Zwack Unicum. A Genesis első ízben nem teljesítette mind a három kritériumot, ezért – az Émászhoz hasonlóan – ez a társaság is maradhat a kosárban. Az új BUMIX ezentúl tizenhét papírt tartalmaz majd, ezek az ÁNY, a Danubius, az Econet, az Egis, az Émász, az FHB, a Fotex, a Genesis, a Humet, a KEG, a PannErgy, a Phylaxia, a Rába, az RFV, a Synergon, a TVK és a Zwack Unicum.
Az új BUX-, illetve BUMIX-kosárban szereplő részvénysorozatok kosárba bevezetett menynyiségét szeptember 23-án állapítják meg.
Robert C. Castel: Ha zsidókról van szó, akkor mindent lehet
