Városházi kupleráj

A naponta több millió utas életét megkeserítő, lassacskán szétlopott BKV már a korábbiakban is jó eséllyel pályázott arra, hogy a szocialisták és szabad demokraták kormányozta Magyarország állatorvosi lova legyen

Nem túlzás kijelenteni, hogy a bukott Gyurcsány Ferenc miniszterelnökségének legzűrzavarosabb napjait idézi a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV), valamint az azt korábban felügyelő Hagyó Miklós körül kialakult helyzet. A botránysorozat azt követően került nyilvánosságra, hogy Szalainé Szilágyi Eleonóra, a BKV tavaly márciusban távozó humánpolitikai igazgatója úgy kapott csaknem százmillió forint összegű végkielégítést, hogy eközben a cég alkalmazásában maradt.
Időközben az is kiderült a hatalmas felháborodást okozó, több ponton törvénysértő végkielégítésről, hogy csupán a jéghegy csúcsa. Néhány héttel a botrány kirobbanása után már ott tartunk, hogy a közlekedési vállalattól távozó vezetők együttes búcsúajándéka meghaladja a hárommilliárd forintot. Hagyónak azzal a kínos szituációval is szembesülnie kellett, hogy a sajtóreferense, bizonyos Horváth Éva egyben a közlekedési cég fizetett alkalmazottja volt. Mivel az ominózus munkatárs helyzete mind jogilag, mind pedig erkölcsi értelemben tarthatatlanná vált, ezért a közlekedési vállalat kénytelen volt elbocsátani. Közben a BKV átvilágítása során bizonyosságot nyert, hogy a több tíz milliárdos adósságot görgető cég súlyos milliókat fizetett ki az olyan szakmailag használhatatlan tanulmányokért, mint például a kisföldalatti luxusmetróvá történő átpozicionálására készített tervezet. De arról a nyolcvanmillió forintról sem szabad elfeledkezni, amelyet a közpénzekkel feltűnő nagyvonalúsággal bánó menedzsment a válságkommunikációra és kormányzati lobbitanácsadásra dobott ki. A naponta több millió utas életét megkeserítő, lassacskán szétlopott BKV már a korábbiakban is jó eséllyel pályázott arra, hogy a szocialisták és szabad demokraták kormányozta Magyarország állatorvosi lova legyen. A folyamatosan napvilágra került információk alapján bízvást kijelenthető, hogy a fent említett titulusért folytatott versenyben immár olyan hatalmas előnyre tett szert a vetélytársaival szemben, amit nehéz lesz behozni. Pedig a mezőny roppant erős, gondoljunk csak a MÁV-ra vagy az egészségbiztosítási pénztárra. Mivel a BKV fölötti kontroll, mint korábban említettük, Hagyó Miklós kezében koncentrálódott, ezért bármennyire igyekszik kimosakodni, megkérdőjelezhetetlenné vált az ő egyszemélyi felelőssége.
Noha nehéz elképzelni azt, hogy Budapest első embere, a szabad demokrata Demszky Gábor hosszú évek óta semmit sem tudott a vészes mértékig eladósodott, és emiatt újabb (kormánygaranciás) hitelért kuncsorgó BKV korrupciógyanús kifizetéseiről és ilyen-olyan megbízási külsős szerződéseiről, egyértelmű Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes felelőssége. Hosszas huzavona után le kellett mondania a BKV fölötti felügyeleti jogáról, és az MDF-ből kizárt, illetve szabad demokrata fővárosi képviselőkből álló alkalmi társulás kezdeményezése nyomán az általa működtetett hűbéri piramis egyik legfontosabb láncszemének számító gazdasági bizottság is meggyengült, mivel a kinevezésekkel kapcsolatos hatáskörök visszakerültek a Fővárosi Közgyűléshez. Sajnálni persze nem kell a lecsupaszított hatalmú főpolgármester-helyettest, hiszen olyan fontos területek maradtak a kezében, mint a (szintén korrupciófertőzött) közterület-fenntartás, a vízügyek, a sport vagy az európai uniós kapcsolatok. Jelen állás szerint a szocialista párton belüli befolyása sem gyengült meg vészesen. Más kérdés, hogy Hagyó Miklós aligha számított arra, hogy 2009 őszének beköszöntével azon kell izgulnia, hogy vajon megéri-e a karácsonyt a főpolgármester-helyettesi székben. Mindezt kizárólag a saját mohóságának köszönheti. Az utóbbi években tapasztalható, egyre agresszívebb méreteket öltő pártbeli nyomulása számtalan párhuzamot mutat Gyurcsány Ferenc 2004-ben tetőző karrierjével. Eltérő vonás, hogy míg Gyurcsány a kormányfői tisztséget célozta meg magának, addig Hagyó a főváros első embereként képzelte el a jövőjét, amihez gondolatban bizonyosan számtalan alkalommal társította az MSZP első számú stratégiaformálójának szerepét. Ez utóbbi ambíciói egyáltalán nem voltak megalapozatlanok. Gyurcsány tavaszi megbuktatása mögött például számtalan elemző az ő, illetve Szekeres Imre elnökhelyettes által létrehozott alkalmi szövetségét gyanította. Nem vitás, hogy üstökösszerű pártbeli előretörése ekkor jutott a csúcsra, hiszen beverekedte magát a legfőbb döntéshozók körébe. Ehhez képest a júliusi kongresszust megelőző szervezkedés, amikor a többek között általa vezetett érdekcsoport a fiatalítás jelszavával próbált a régi garnitúra rovására több helyet kicsikarni magának a vezető testületekben, már a hanyatlás stációjának tekinthető. A Lendvai Ildikó vezette „öregek” hosszas egyezkedés után végül megtartották pártbeli befolyásukat, az MSZP országos választási bizottságának kiegészítését pedig elnapolták, aminek hatására az addig egységbe tömörülő zendülők szétszéledtek. A Hagyó patronálta, mozaikosoknak is nevezett szerveződés tehát lassan kiszorult a közfigyelem homlokteréből. A párton kívülisége ellenére befolyással bíró Bajnai Gordon miniszterelnök és a visszatérésre készülő Gyurcsány Ferenc pártbeli hívei viszont annál inkább lendületbe jöttek, így aztán a nagy dérrel-dúrral meghirdetett generációváltással alighanem meg kell várni a 2014-es választások időszakát.
A folyamatos csatározások közben Hagyó elkövetett egy végezetes hibát. A párt sorain belül és kívül egyaránt túl sok ellenséget szerzett magának. A fiatalok mozgolódását kezdettől fogva rossz szemmel néző budapesti veteránok éppúgy érdekeltté váltak a főpolgármester-helyettes befolyásának visszaszorításában, mint a közgyűlési ellenzék, illetve az SZDSZ egyes körei. Ez utóbbival kapcsolatban kell megemlíteni Mesterházy Ernő üzletembernek, Demszky Gábor bizalmas tanácsadójának nevét. 2006-ban ő volt az, aki a fővárosi hatalmi pozíciók elosztásában Hagyó első számú tárgyalópartnere volt, vagyis kettejük egyezkedése a legfőbb okozója a városháza kuplerájjá válásának. Mesterházy mára legalább olyan mértékben vált a saját pártján belüli ellenfelek céltáblájává, mint Hagyó. Nem zárható tehát ki, hogy ha bármelyiküknél bekövetkezik a bukás, akkor az a másikat is automatikusan magával fogja rántani. Növeli a fővárosi vezetésben eluralkodott válságot, hogy a fölöttük tornyosuló Demszky Gábor egyre kevésbé vehető komolyan. A csaknem két évtized fáradságos kommunikációs munkájával felépített főpolgármesteri imázs ebben a ciklusban végleg padlóra került. A drága és pazarló, közlekedési káoszba fulladó beruházások Budapestet a teljes működésképtelenség határára sodorták, aminek folyamatát nagyon nehéz lesz majd megállítania a 2010 őszén felálló új vezetésnek. Döbbenetes belegondolni abba, hogy a négyes metró kivitelezésének finanszírozására remélt európai uniós támogatás többek között azért csökkent az eredetileg remélt összeghez képest hatvanmilliárd forinttal, mert a vélhetőleg BKV-s színvonalon megfizetett menedzseri gárda képtelen volt olyan pályázati anyagot benyújtani Brüsszelnek, hogy az a hazainál szigorúbb kinti közbeszerzési szabályoknak is meg tudjon felelni.
Az utolsó főpolgármesteri évében szánalmas vergődés elé néző Demszkynek ráadásul azzal is számot kell vetnie, hogy egykor szebb napokat látott pártja valószínűleg képtelen lesz jövőre önálló jelöltet állítani. Ennek eredményeképpen a szocialistákkal való alkudozás maradt a túlélés egyetlen reménysugara egy közös jelöltről. Erre a posztra eddig Hagyó Miklós tűnt az egyik legesélyesebbnek, ám mára mind világosabban körvonalazódik, hogy személye olyan méretű tehertétellé vált, ami akár a teljes budapesti baloldalt megbuktathatja.