Baltanyomok

Szabad idejében önként vállalt karitatív tevékenységgel előzi meg az újszülöttgyilkosságokat Mórucz Lajosné Gabriella védőnő, aki tíz év alatt 428-szoros pótnagymamává vált. Egyesületével krízislakást működtetnek, pártfogoltjaival terhesgondozásra jár, szülés közben fogja a vajúdók kezét, s ha szükséges, örökbe fogadó szülőket talál.

Gólyahír-statisztika

2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007
Anyaotthonos elhelyezés 11 45 55 68 55 42 46 51
Örökbeadási szándék
ellenére hazavitt gyermek 8 24 24 29 27 22 22 24
Örökbe adott gyermek 13 22 50 48 43 52 62 38

Nincs két egyforma napja Mórucz Lajosnénak: a védőnő hol lelkisegély-szolgálatot tart, hol az anya és az örökbe fogadó szülők találkozását hozza tető alá. Szinte mindennap részese olyan eseménynek, amely másoknak életre szóló emlék marad. Élelmiszert vásárol a krízislakásban élő kismamáknak, vagy éppen várandós lányokat visz ultrahangra Százhalombattáról egy Budapest másik felén található kórházba. Tizedik éve elnöke egy országos hálózatú, újszülöttgyilkosság ellen küzdő kiemelten közhasznú szervezetnek.
Mosolyogva simogatja pocakját az alacsony termetű, várandós roma Dóri, Anna, az egyetemista aggódva tekinget ki az ablakon. Összekulcsolt keze a hasán pihen. Ultrahangos vizsgálatra várunk a kórház nyolcadik emeletén, a szülészeten. Gabi mama, ahogy „ügyfelei” szólítják, konzultál az orvosokkal, nővérkékkel is. Először Dóri jön ki a rendelőből.
– Nem a harmincnegyedik, hanem a harmincnyolcadik hétben vagyok, s már megfordult a baba, így aztán rövid időn belül szülök. Ez hamarabb lesz, mint vártam – mondja csillogó szemmel. Már lemondott csecsemőjéről, aki örökbe fogadó szülőkhöz kerül, egy roma zenészcsaládba. Hozzák majd a hegedű vonóját a kórházba, s amikor a gyermek megszületik, a kezébe nyomják. Ez a hagyomány.
Dóri egy Komárom-Esztergom megyei városban él, amelynek egészségügyi intézményében takarított. Észrevette, hogy a szokásosnál érzékenyebb a tisztítószerekre, a vizsgálat során kiderült, hogy terhes. A gyerek apja hónapokkal korábban elhagyta, felettébb megromlott a kapcsolatuk. Nem szólt neki a terhességéről, a környezete előtt is eltitkolta. Bő tunikában járt be dolgozni a terhesség első négy hónapja alatt, később kivette a szabadságát, majd mondvacsinált indokkal táppénzre ment, s eljött Budapestre. Egy televíziós hirdetésben figyelt fel a csecsemőgyilkosságok ellen küzdő Gólyahír Egyesületre. Megtudta, hogy titkolt terhességével krízislakásba kerülhet, s törvényesen örökbe adhatja a gyermekét, így ezt az utat választotta. Bár harminchat éves, Budapesten még a személyi igazolványát is elkérték, amikor cigarettát vásárolt a közértben. Korábban egy dobozzal szívott naponta, most leszorította a felére.
Autónk másik utasa, Anna is mosolyogva közelít a folyosói linóleumon.
– A jövő héten én is szülök egy fiút! Ez a hír felér most egy ötös lottó főnyereményével – mondja boldogan.
Közben Gabi mama a szülészeti osztályon beszélget egy kismamával, majd egy ezrest nyom a kezébe. „Nincs semmi jövedelme, samponra és toalettpapírra kérte.” Visszafelé felveszünk még egy utast. A nő homlokán és az arcán sebek. Baltanyomok. Szőlőhegyen élt egy fóliával letakart sufniban, s a fákról lehullott gyümölcsökkel táplálkozott. Az élettársa kergette el „hazulról” baltával, mikor megtudta, hogy áldott állapotba került.
Ahogy elindulunk a kórházból a százhalombattai krízislakáshoz, Gabi mama viccesen megállapítja: úgyse ültek még nyolcan ebben a kocsiban. Megbeszéljük a szülések várható sorrendjét, bár mint tudjuk, ez nem kívánságlista.

Mórucz Lajosné Budapesten született közgazdászcsaládban. Férjével diákkorukban ismerték meg egymást, két gyermekük és négy unokájuk van. Főiskolát végzett védőnő, a Veszprém megyei Öskün kapott állást, de a férje áthelyezése miatt Százhalombattára költöztek. Védőnőként nem kapott állást, ezért négy évig bölcsődei gondozónőként dolgozott. A nyolcvanas években Budapest tizedik kerületében jutott védőnői körzethez, végül lakóhelyén, Százhalombattán folytatta. 1997-ben egy kolléganője azzal a kéréssel fordult hozzá: egy civil szervezet tagjaként segíti a kismamákat, de egyetemre iratkozott, ezért átmenetileg, a vizsgaidőszakban vegye fel helyette a segélytelefont.
– Naponta-hetente hallani a híradásokban megölt, elhagyott újszülöttekről. Az ilyen anyákat elítéli a közvélemény, de kapnak-e segítséget ahhoz, hogy más utat válasszanak kilátástalannak látszó helyzetükben? – tettük fel ezerszer a kérdést magunkban. Úgy gondoltuk, igenis jó megoldás lehetne, ha elmondhatnák valakinek, hogy nem kívánt gyermeket várnak. Védőnők, szociális munkások, örökbe fogadó szülők közreműködésével alapítottuk meg 2000. március 11-én a Gólyahír Egyesületet. A százhalombattai önkormányzattól öt leselejtezett mobiltelefont kaptunk, így kezdtük a lelkisegély-szolgálatunkat. A telefonszámlát néha a saját keresetünkből kellett kiegyenlítenünk – mondja.
Ebben az évben sikerült támogatókat találniuk: különböző vállalkozások tíz-húsz ezrekkel, egy sörgyár nyolcvanezerrel segítette őket, a szociális minisztérium is kiutalt nekik 250 ezer forintos támogatást. Legfőbb célként azt szeretnék elérni, hogy ne forduljanak elő újszülöttgyilkosságok.
– Védőnőként azt hiszem, hogy ezek az anyák legtöbbször nem akarják megölni a gyereküket, de mivel a bokor alatt vagy a lépcsőházban szülnek, s nem tudják, hogyan és hány helyen kell elkötni a köldökzsinórt, hogyan kell leszívni a babáról a nyákot, az újszülött már ezen hiányosságok miatt is meghalhat. Tudomásul kell venni, hogy ezek az anyák nem akarnak az állami rendszerhez fordulni, nem akarják, hogy mások döntsenek a sorsukról, de nem kívánják s nem is tudják felnevelni a gyermeküket. Vagy anyagi, vagy családi, vagy érzelmi okokból képtelenek erre.
Legfőbb elv a gyermek életének megmentése. Segítik megőrizni a titkolt terhességet is. Ma már ingyen hívható telefonvonalat is működtetnek, egyébként az ország mind a tizenkilenc megyéjében reggel 6-tól 22 óráig védőnői ügyeletet tartanak, hogy a kétségbeesett várandós anyák megtalálhassák őket. Főleg védőnők fogadják a telefonhívásokat, ők az úgynevezett „mobiltelefonos gólyahírnökök”. Együtt gondolkozva remélik, tudnak segíteni abban, hogy az anya találjon megoldást kilátástalannak tűnő helyzetében.
Aki nem tudja vállalni gyermekét, felvilágosítják, hogy milyen lehetőségei vannak a gyermek sorsát illetően, és ezek a megoldások milyen hatással lehetnek a gyermekre és az anyára. A különböző lehetőségek között megemlítik a nyílt örökbeadást is: az anya gondoskodhat szerető családról a baba számára, megismerheti az örökbe fogadó szülőket, és megnyugvással rájuk bízhatja gyermeke nevelését.
– Csak magyar állampolgárságú házaspárok jelentkezhetnek nálunk örökbefogadásra, jogerős alkalmassági határozat birtokában. Személyesen segítjük az örökbeadó és az örökbefogadók találkozását, valamint a gyámhivatali ügyintézést. Megyénként klubok létrehozásával segítjük az örökbe fogadó családok utókövetését, ezekben lehetőség van a tapasztalatok átadására is. Az örökbefogadásra jelentkezők száma évről évre nő, most 380 családot tartunk számon. Nem okoz gondot nekik, hogy évekig kell várni, tudják, hogy stabilan működő, tisztességes szervezetről van szó. Nem kivételezünk – szögezi le a kiemelten közhasznú egyesület elnöke.
Két évvel ezelőtt, amikor Horváth Ágnes egészségügyi miniszterként ötről kettőre kívánta csökkenteni a lombikprogramok támogatását, nagyon megugrott a várakozók száma: hetente hét-nyolc család jelentkezett örökbefogadási szándékkal.

Lassan haladunk a körgyűrű keskeny sávjain. Megtudom, hogy mint kiemelten közhasznú szervezet az első évben egymillió forintot kaptak az egyszázalékos adófelajánlásokból, majd másfelet, kettőt, három és felet, s ebben az évben már ötmillió forintot. Ebből fedezik a telefon-, posta- és útiköltséget. Kezdetben, 2001 és 2004 között egy hajléktalanszállón bérelt szobában helyezték el a „krízisterhes” nőket, de a közös fürdő és illemhely miatt kezelhetetlen állapotok alakultak ki. Az utóbbi években az egyik százhalombattai gyártelepen számukra használatba adott garzonlakás volt a központ. Nemrég megtakarított pénzükből és a Katona Klárival fémjelzett adományvonalas reklámkampánynak köszönhetően tudtak vásárolni egy százhalombattai társasházi lakást is, amelyben öt vagy akár hat krízishelyzetbe került kismama is elhelyezhető. Az egyesület tagjai újították fel az ingatlant, ők gondoskodtak mindenről a csempézéstől a redőnyök felszereléséig.
Ha nincs autós segítség, az utolsó időszakos kismamákkal tömegközlekedési eszközön teszik meg ezt az utat. Százhalombattáról elmennek Kelenföldig távolsági busszal, onnét a 7-es busszal a Ferenciek teréig, majd metróval, illetve busszal a vizsgálatokat végző kórházig.
Megérkezünk a társasházhoz. Dórival, Annával és a szőlőhegyről baltával elűzött várandós kismamával ballagunk a lépcsőn felfelé. A lakás másik két lakója, egy 40 év feletti ikerterhes asszony és egy fiatalabb nő készíti az ételt. Az előbbinek már három gyermeke van, a férje most vált munkanélkülivé, így az ő egyetértésével adják örökbe a gyermekeket. A másikuk csak olyan düledező házba tudna visszamenni, amelyet már korábban életveszélyesnek ítélt a helyi önkormányzat. Videofilmek, regények a polcokon, a falon a párizsi diadalív képe.
Aztán előkerül a papír és a ceruza, majd közösen megvitatják, milyen ételeket szeretnének főzni a héten, hogy a védőnő bevásárolhasson. Rántott húst rizzsel, parajfőzeléket pörkölttel, lecsót, sok gyümölcsöt.
– Lányok, a napi fél liter tej meglegyen, mert arra szüksége van a babának! – figyelmezteti őket Gabi mama.
Az asztalon egyesületi mobiltelefon, az itt lakók arról telefonálhatnak számkijelzés nélkül ismerőseiknek, hozzátartozóiknak.

A védőnők által működtetett országos hálózat öszszes telefonja rá van kötve Mórucz Lajosné készülékére, ha bárki kikapcsolja magát, nála csöng ki a hívás. Régi készüléke van, azért, mert ezer telefonszámot tud tárolni. Kézitáskájában normál és autós töltőt meg egy cserekészüléket is hord magánál. Naponta százszor hívják: örökbefogadó érdeklődik arról, hányas a sorszáma, egy kismama, hogy jönne Százhalombattára, mert titkoltan terhes, de már nincs jövedelme, néhány kismama a görcseiről, az elfolyt magzatvízről tudakozódik, s arról, mit tegyen a táskájába, ha kórházba viszi a mentő.
– Aranyszívem, ez van – mondja egy védőnőtársának valamire a telefonba, később örömmel közlik vele, hogy Emmácska névre keresztelték az egyik újszülött babát.
Gabi mama meg van győződve, hogy akár vér szerinti, akár örökbe fogadó szülőknél, de a gyermeknek családban van a helye. Ezerszer jobb, mint állami gondozásba kerülni. A nevelőszülőség sem megoldás, a gyerek úgyis állami gondozott marad, s ha betölti a tizennyolcat, mehet világgá.
Bármikor megszólalhat a telefonja: hívhatják a kórház kapujából, vagy azzal, hogy a kórházi ágyon tolják, a szülőszobába viszik az anyát, s most akar beszélni vele. Ilyenkor elővesz egy térképet és a jegyzetfüzetét, megkeresi az örökbefogadásban sorra következő családot, s útnak indul. Ha kérik, bemegy a szülőszobába is, s fogja a vajúdó, magukra hagyott nők kezét. Ez a hivatása.