Hol van Aba-Novák?

A jövő műfaja – mondják fiatal vagy fiatalos polgártársaink – a social media, azaz olyan közösségi internetes fórum, amelyen bárki bármit elmondhat levelezőtársainak. Legalábbis arról, amiről önmagának is tudomása van, s legalábbis annyit, amennyit úgy gondol, hogy pontosan jegyeznek meg s adnak tovább a címzettek. Elgondolkodtam azon, mikor, hogyan, hányszor kerülne be egy-egy ilyen információs, levelezős csatornába Aba-Novák Vilmos festőművész neve, s ha feltenné valaki a kérdést, hogy hol láthatók művei Székesfehérvárott, akkor ki adna rá megbízható választ. A város idegenforgalmi irodájának fiatal munkatársai bizonyosan nem. De talán még az is homályban maradna, hol található Aba-Novák legjelentősebb ottani műegyüttese, a magyar–francia kulturális kapcsolatok történetét felidéző, az 1937-es párizsi világkiállításon aranyéremmel elismert nagyszabású pannósorozata. Nem is véletlen ez, hiszen évtizedeken át rejtegették a szem elől a festményeket, s manapság is csak időnként húzzák el előle a függönyt. Prospektus sem készült sem erről, sem a többi Aba-Novák-képről, pedig a városházán éppúgy találunk belőlük, mint a romkertben, a Szent István-mauzóleum falán. Ha egy Székesfehérvárhoz hasonló nagyságú, Lajtától nyugatra fekvő városban lennének, bizonyosan műemléki túrákat szerveznének felfedezésükre az idegenforgalom korifeusai.
Meg persze sok más érték bemutatására is, amelyek Fehérvárott bőven találhatók. Legalább hatszáz olyan emlék, épület, szobor és másféle objektum van a városban, amelyre érdemes figyelni – ahogyan az a Magyarország műemlékei sorozat Székesfehérvárt bemutató kötetéből kiderül. Már csak ezért is öröm kézbe venni a könyvet, no meg azért is, mert létrehozói nemcsak arra törekedtek, hogy kivívják a szűk szakmai körök elismerését alaposságukkal, hanem arra is, hogy a nagyközönség érdeklődését is felkeltsék az értékek iránt. Hiszen, ahogyan a szerkesztő, Entz Géza Antal fogalmaz, a kötet tárgyát „a műemlékek mellett azon védett és nem védett emlékek és együttesek összessége képezi, amelyek a város története, kultúrája szempontjából figyelemre méltók, a kulturális turizmus potenciális célpontjai lehetnek”. Márpedig az ősi városban, ahol a XI. századi krónikás hagyomány szerint már Árpád is tábort ütött, ahol már Géza fejedelem is udvarhelyet építtetett, s amelyet a XI. századi jeruzsálemi itinerárium a zarándokút részeként tárgyalt, ha úgy tetszik, minden kő fontos – annál is inkább, mivel a későbbi korok oly sokat elpusztítottak közülük. A topográfia egyik fő érdeme, hogy a régi korok emlékei mellett a XIX–XX. századi városfejlődés folyamataira is utal, a centrum mellett a külvárosok is érdeklik szerzőit, s hogy különös figyelmet fordít a két világháború közötti időszakra is. Már csak azért is örvendetes ez, mert Fehérvár éppen akkori virágzása miatt vált fekete báránnyá a kommunista uralom alatt, s úgy tűnik, akkor született művészeti, építészeti értékei (például az említett Aba-Novák-alkotások) máig nem kerültek méltó helyükre a köztudatban.
Ezért békül talán meg az olvasó azzal a ténnyel, hogy az egyes emlékek leírását tartalmazó topográfiai rész előtt kissé terjedelmesre sikerült a tanulmányokat összegyűjtő fejezet, a tematikai vagy korszakok szerinti tagolás hiánya a bibliográfiában azonban aligha segíti a laikus olvasót az elmélyülésben. Az egyes emlékek leírása imponálóan részletes, de a pontosan értelmezhető térképi utalások hiánya megnehezíti a topográfia használatát. Nyilván anyagi okai vannak annak, hogy a könyv külön részben közli az igen gazdag fotóanyagot, de ha már így van, akkor a leírásokhoz oda kellett volna írni a képek oldalszámát, utóbbiak alá pedig a leírás sor- vagy oldalszámát. Elkerülve a lapok közötti tétova bolyongást így vidámabban indulhatnánk műemléki sétára múltunk nagyszerű fehérvári emlékei között.
(Székesfehérvár. Magyarország műemlékei sorozat. Szerk.: Entz Géza Antal. Osiris Kiadó, Budapest, 2009. Ára: 4980 forint)