Képmutatás és paprikás hal

Egy képzőművész ismerősöm saját elmondása szerint azért nézi lenyűgözve a celebek főzős műsorait, mert meggyőződése, hogy ezekből legalább kiderül, melyik celeb „miből van”. Vagyis: ki milyen ember. Ismerősöm úgy magyarázza mindezt, hogy főzés és vendéglátás, illetve vendégeskedés közben mindenkiről lepattogzik a kultúrmáz, óhatatlanul elrongyolódnak a felvett külsőségek.
A Vacsoracsata (RTL Klub) és a Hal a tortán (TV2) első szériája alapján vitatkoztam volna vele, főleg abban a korszakban, amikor úgy éreztem, hogy a Hal a tortánt hozzá műbunkósították a másik főzős műsorhoz, amely utóbbi viszont már eleve brutálból indított. Láttunk berúgást, hányást, hallottunk káromkodást, akadt, aki durván leszólta az elé tett ételt, más a vendégtársát vagy a vendéglátóját leprázta fesztelenül, akadt, aki mindenkit elküldött melegebb éghajlatra. S akadt, aki el is ment oda. Ma már nem vagyok biztos abban, hogy ezek a celebek nem egyszerűen csak ilyenek, és kész. De a kínosságnak akadnak azért kifinomultabb, vagy annak látszó válfajai is. A Heti hetes jubileumi egész hetes főzőcskéje az RTL Klubon például ide tartozik akkor is, ha hallgatunk Hajdú Steve széles nyelvcsapásairól, átszellemült arcáról, meghatott szavairól, amelyek nem is tudni, hogy inkább saját végletesen karrierista egóját vagy a Heti hetes „félisteni” veteránjait cirógatták körbe. S aztán itt a Vacsoracsata új szériája, abból is először egyetlen kimerevített kép: Oláh Ibolya vendégei – Roy (zeneszerző, rockzenész), Székhelyi József (színész, rendező, a Szegedi Nemzeti Színház volt igazgatója), Barabás Éva (műsorvezető) és Szabó Patrícia (a Cosmopolitan főszerkesztője) – szemből: arcukon egyöntetűen álszent, ragacsos, cukormázszerű meghatottság, kötelező grimasz, amely a vendéglátó „intézetis nagykislánynak” szól, egy másik kaszt nehéz sorsú, hátrányos helyzetű tagjának, akitől bármi szép és aranyos, és nagyszerű, amit csak tesz. (Ibolya éppen egy zenei aperitifet énekelt nekik, háttal a kamerának.)
A magyar társadalomban élő képmutatást prímán reprezentálta az is, amikor a „pesti” celebek belemerítvén a nyírségi vagy szabolcsi gombóclevesbe (a műsorban kétféle néven szerepel) a merőkanalat, meghatottan felsikoltottak, hogy jé, zöldborsó, és hogy jé, hús is van benne!!! Miért, annak, aki Tiszadobon nőtt fel, csak a krumplilevest kellene ismernie? Egyáltalán kérdezzük már meg, hogy például Székhelyi József kínos politikai botránya után (a Himnuszt írta át nyomdafestéket nem tűrő politikai csasztuskává, s nyilvánosan fel is olvasta) és finoman szólva is ellentmondásos színház-igazgatói szereplése után mit keres egy magyar tévécsatorna 12-es karikás szórakoztató műsorában? Az elmúlt húsz évben ugyanis aligha színészi alakításai és rendezései alapján ismerte meg a magyarok többsége. Műsorbeli jelenléte is szánalmas, álszervilis hajlongása hamis, érzékenykedése, finnyáskodása nevetséges. A szakács narrátorhang is elképesztő, kioktató stílusban kommentálja a látottakat. Kijelenti – ismeretlen okokból –, hogy Ibolyának harcsapaprikást és túrós csuszát kellett volna készítenie. (Lehet, nem tudja, hogy folyóink partján paprikás lisztben is szoktak friss halféléket kisütni, s valószínűleg azt nevezik a Tisza-parton paprikás halnak?) Ibolya mindenesetre ezt a folytonos idióta letanítást, ami figyelem, szeretet címén rendre eléri – láttunk már ilyet brüsszeli látogatásakor is Tabajdi Csaba előadásában –, angyali türelemmel viseli. Pont úgy, mint egy valóban nagy ember.
(Vacsoracsata, RTL Klub, október 5., 19.05.)