A miniszterelnök azt is állította, hogy a lakhatás elérhetetlen luxussá vált a fiatalok számára, ez azonban Szalai Piroska szerint nem felel meg a valóságnak. Az elmúlt években számos olyan program indult, amely szélesebb társadalmi rétegek, köztük nemcsak a családosok, hanem a fiatalok számára is könnyebbé tette az ingatlanhoz jutást.
Szalai Piroska az infláció kapcsán azt hangsúlyozta, hogy ez a téma sem maradt ki Magyar Péter felsorolásából, aki szerint a pénzünk elveszítette értékének felét. Szalai szerint ez ismét egy manipulatív kijelentés. Hozzátette:
a friss adatok szerint februárban az infláció 1,4 százalék volt, áprilisban pedig 2,1 százalék, ami alacsonyabb, mint az eurózóna számos országában.
A politikus szerint a korábbi, Orbán Viktor vezette időszak gazdasági eredményeinek vitatása nemcsak politikai vita tárgya, hanem hosszabb távon az ország teljesítményének megítélését is befolyásolhatja. Szalai Piroska úgy véli, hogy a múlt gazdasági adatainak szerinte torz bemutatása akár azt is szolgálhatja, hogy a jelenlegi kormány előre magyarázatot találjon a később esetleg romló gazdasági mutatókra.
A Fidesz képviselője, a mérnök-közgazdász Szalai Piroska a Hír TV-nek adott interjúban pontokba szedve ismertette, hogy állítása szerint az új miniszterelnök, Magyar Péter eddig hányszor hamisította meg a valóságot, ferdítette el a tényeket, és tüntette fel Magyarországot úgy, mintha Európa legszegényebb országa lenne.
Az interjú alább tekinthető meg:
Borítókép: Magyar Péter miniszterelnök (Forrás: MW/Polyák Attila)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!