Kisvárosi angyalok

Élő múzsa – szentendrei színtér címmel látható kiállítás a szentendrei MűvészetMalomban Aknay János festőművész alkotásaiból. A művész hatvanadik születésnapja alkalmából rendezett tárlaton majd félezer munka szerepel, az összeállításból 2010 januárjában a debreceni Modemben nyílik bemutató.

Szent Lukács ünnepén. A festők védőszentjének tartott Szent Lukács ünnepe alkalmából, október 18-án 2002 óta rendezik meg a magyar festészet napját, amely a kezdeti egynapos, néhány helyszínre szorítkozó rendezvényéből mára többhetes ünnepségsorozattá nőtte ki magát. Budapesten és vidéken már az elmúlt napokban számos kiállítás megnyílt. A részletes programot a www.festeszetnapja.hu honlap közli.
(Freund Tamás ünnepi köszöntője a 6. oldalon)

Aknay János, az angyalfestő, mondanánk, ha nem lennének dehonesztálók az ilyesféle kategóriák több mint fél évezreddel Fra Angelico után. De Aknay képein ott vannak az angyalok a jellegzetes barokk kisvárosi architektúra elemei között, mióta Szentendrére érkezett. Sokszor csak a szárnyakra egyszerűsítve, jeleként annak is, hogy a művész hogyan halad a látható világ elemeitől a lényegi öszszefüggések világába, de megfesti őket úgy is, mintha csak portrét festene róluk a műfaj minden törvényének betartására ügyelve.
Az 1975-ös Városvédő angyal emblematikusan fejezi ki, hogy hogyan kapcsolódott e motívum azokhoz a Szentendre által inspirált motívumokhoz, amelyek Aknay képi világának másik meghatározó elemét jelentik. A kettő pedig együtt jelzi, hogy milyen szorosan kötődik művészete a lírai-konstruktív, illetve konstruktív szürrealisztikus hagyományokhoz, s milyen sajátos módon újítja meg, gazdagítja azokat.
A hetvenes évek első felében született Aknay-művekre különösen erős hatást tett, egyre fegyelmezettebb konstruktív kompozíciókban jelent meg ez a gazdag architektúra. A hetvenes-nyolcvanas évek fordulójára egyre szűkszavúbb, tömörebb lett világa, majd újra gazdagabb, összetettebb struktúrák jelentek meg művein. 1983-tól e gazdagodás elsődleges forrásává vált a székely rovásírás, amely egyrészt a Kárpát-medencei kulturális tradíció, a magyarság sajátos értékei fölfedezéseként értékelendő, másrészt azért, mert olyan képalkotó elemek jelentek meg a műveken, amelyek a későbbi időszakban szorosan összekapcsolódtak az angyal motívummal, illetve annak erőteljesen absztrahált változatával.
Majd félezer mű szerepel a MűvészetMalom tárlatán, amelyet Aknay monográfusa, a tárlat alkalmából megjelent oeuvre katalógus szerzője, Novotny Tihamér szerényen kiséletmű-kiállításnak nevez. A művek ilyen mennyisége jól érzékelteti Aknay művészetének sokszínűségét, bár a kiállításrendező számára néha valószínűleg megnehezítette a súlypontok kialakítását. Mindenesetre a kiállítóhely nagy földszinti terének összeállítása igen hatásos módon mutatja meg, hogyan kapcsolódik össze Aknay művészetében a hagyomány és az egyéni invenció, hogyan jelenik meg egymástól elválaszthatatlanul a személyes dráma és a közös történelem. A rendszerváltozást közvetlenül megelőző évek egyik főműve az 1988-as Erdély-trilógia. Mellette a Holdfény (1986), Kislányom emlékére (1986), Angyal születik (1990), de ott van e művek között az 1972-es Collage és a 2007-es Hommage a Vajda Lajos, talán, hogy érzékelhessük a két mű közötti ív megszakítatlanságát, s persze gazdagodását is, a rovásírás elemeivel, a stilizált emberalakkal vagy a teknőbe komponált tárgykollázsokkal, angyalórákkal. Ugyancsak 2007-es az a mű, amely alcímével Korniss Dezső előtt tiszteleg, címével (Festőangyal) pedig akár Szent Lukács, a festők hagyományosan október 18-án ünnepelt védőszentje születésnapjára is utalhatna. Egyik legutóbbi művével (Megváltó) pedig arra, hogy a festészet valóban szoros kapcsolat az égiek és földiek között.