Legkisebb hatás

A csillagászat nemzetközi évét írjuk. Kitűnő alkalom ez arra, hogy elgondolkozzunk: mit jelenthet a világegyetem számunkra. A diófát a világegyetem erői hajtják fölfelé, hogy lombkoronát nyisson, a mélytengeri halak káprázatos színeit és formáit kozmikus erők teremtik újjá, és az emberré válás folyamatát is kozmikus hajtóerők bontakoztatták ki – hiszen minden a világon a világhoz tartozik. Összetartozunk, és az embernek az a sorsa, hogy feltárja a világegyetem mély titkait, ezzel a Homo sapiens sorsát közelebb vigye a kiteljesedéshez. Minden egy, minden a világon összefut a Nagy Egészben, és sorsunk végső soron azon a szálon függ, amely a Nagy Egészhez köti. Ha ez a szál elvékonyodik, elidegenedünk egyéni és közösségi egészségünktől is, ahogy azt a mai világban egyre fájóbban tapasztaljuk. Ha világképünk visszatér a világegyetem lényegéhez, szemléletünk leküzdi az elidegenedést, és az e szemlélet alapján felépített társadalom természetbaráttá válik.
Ha a világképnek döntő hatása van életünkre, társadalmunk fejlődésére, akkor sorsunknak közvetlenül össze kell függnie a világegyetem tudományával, a csillagászattal. A csillagászatnak mondanivalója kell, hogy legyen életünk számára. De ma ettől szinte elérhetetlen távolságban vagyunk. Ami mutatja, jelentős fordulat előtt áll a csillagászat a harmadik évezred elején. E tudománynak olyan világképet kell egységbe fognia, amelyben a világ jelenségei a legáttekinthetőbben és a legteljesebben osztályozhatók, összegezhetők.
A középkorit felváltó újkori köztudatban a világegyetem végtelen hideg térség véletlenszerűen teleszórva csillagokkal, amelyben az embernek nincs különösebb szerepe, és amely nem ad magyarázatot a dolgok folyására. Ebben a modern képben nincs hely az élet és az ember számára. E rideg világkép mindössze négyszáz éves, kialakulásában a csillagászat kulcsszerepet játszott. A newtoni fizika sikerei nyomán fejlődött ki a gépgyártás, a technika. A Naprendszer Nap-középpontúságának felfedezése, a kopernikuszi fordulat és a newtoni mechanikára épülő új világkép alapvető hatást gyakorolt a társadalomra. „Elindítói és képviselői (…) új filozófiának hívták azt a felfordulást, amelyet ma úgy nevezünk: tudományos forradalom. (…) Kozmikus töprenkedéseik és kutatásaik (…) lerombolták a zárt világegyetem és a változhatatlan társadalmi rend középkori elképzeléseit, az erkölcsi értékek rögzített rendjét, és oly mértékben formálták át az európai társadalmakat, kultúrát, szokásokat és a civilizáció teljes szerkezetét, mintha a bolygón új faj jelent volna meg” – írja Arthur Koestler Alvajárók című könyvének előszavában.
Természetszerűen a fizikához legközelebb eső tudományra, a biológiára esik a figyelem, a tudomány előrehaladása szükségképpen a biológia felé mutat. Sokak véleménye szerint a XXI. század a biológia évszázada. Ám Ladik János világhírű tudósunk írta a közelmúltban, hogy a biológia elméletének hiánya leszűkítette az életfolyamatok értelmezésének útját. Stephen Hawking az ezredfordulón kifejtette, hogy a XXI. század a komplexitás évszázada lesz, márpedig a legkomplexebb rendszerek a biológiai szervezetek. Nemrég a Nature-ben jelent meg a Segíthetnek-e a számítógépek a biológia magyarázatában? című cikk, amelynek neves szerzői szerint „a fizikai világ leírásával ellentétben a biológiai jelenségek megértése leggyakrabban hétköznapi nyelven megfogalmazott elbeszélésekből áll. De ha a biológusok mélyebb megértésre is igényt tartanak, például hogy számszerűen meg tudják jósolni a biológiai rendszerek viselkedését, ehhez biológiai tudást kell létrehozniuk”. A mai helyzetben „a világ 2,5 millió biológusa között egyre nő a frusztráció”.
Az elmúlt négyszáz év során annyira hozzászoktunk a materialista világképhez, hogy sokan szinte természetesnek, elkerülhetetlennek tekintik azt is, hogy a tudománynak nem lehet szerepe személyes és közösségi életünk irányításában, mert ebben emberi értékek és emberi érdekek játsszák a meghatározó szerepet, s ezek nem a természettudományhoz, hanem a társadalom-, illetve az úgynevezett humán tudományokhoz tartoznak. Sokan úgy gondolják, a tudomány és a vallás négyszáz éve történt szétválása visszavonhatatlan, mert a tudomány és a vallás más malomban őröl, más létterületre vonatkozik. De gondoljuk csak meg, ha a vallásnak az élet nagy kérdéseire kell választ adnia, vajon nem segíthet-e ebben az élet tudománya, a biológia!
Ismeretes, hogy a fizikának van egy mélyebb szintű törvénye, ez a fizika első elve, másik nevén: a legkisebb hatás elve. Ez az elv kimondja, hogy két pont között egy adott test azon a fizikai pályán mozog, amelyhez tartozó fizikai mennyiség, a „hatás” (mértékegysége energia szorozva idővel) a legkisebb az összes lehetséges pálya közül. A fizika első elvéhez hasonló első elve van a biológiának is, amelyből az összes alapvető életjelenség levezethető, amely az élő szervezetek egyetemes mozgástörvénye. Ezt az elvet Bauer Ervin (1890–1938) fedezte fel a XX. század első felében, ezért a biológia első elvét Bauer-elvnek nevezik. E sorok írója mutatta ki nemrégen, hogy a Bauer-elv valóban megfogalmazható a fizika első elvének pontos párjaként mint a legnagyobb hatás elve. A legnagyobb hatás elve a fizika nyelvén megfogalmazva kimondja, hogy minden élőlény arra törekszik, hogy az egyensúlyi halotti állapothoz képest a lehető legtöbb energiával rendelkezzen a lehető legtovább. A biológia nyelvén a biológia első elve kimondja, hogy a lehető legmagasabb életminőségben, boldogságban, egészségben, vitalitásban a lehető legmaradandóbb és leghosszabban tartó életre kell törekedni. Ami a fizikában az erő, az a biológiában az érzés. A fizikai világképben mindent a nyers erő mozgat. A biológiai világképben mindent az érzés mozgat. A biológia szerint az érzés ugyanolyan végső valóság, mint az anyag. A természetből eredő érzéseknek önmagukban megálló érvényük, valóságuk, méltóságuk van. A valódi boldogság megáll önmagában, ha önmagában teljes és mély, mert akkor egyben az élő világegyetemért is van, s annak méltó megnyilvánulása. A biológiai elv szerint az érzés törvénye a legmagasabb kibontakozás, virágzás, szárnyalás világtörvénye. A harmadik első elv, az értelem alapelve a legmaradandóbb, legmagasabb boldogság biztosítására hivatott egyéni és közösségi életünkben egyaránt. Gondoljuk meg, mit ér az az értelem, amely nem az emberi boldogságot szolgálja! Így nemrég lehetővé vált az egységes, a természet összes alapvető elvét magába foglaló világkép megalkotása. Kimutatható, hogy a biológia és a pszichológia elve éppúgy egyetemes hatókörű, az egész világegyetemre kiterjed, mint a fizikáé, nem is lehet másként, mert minden első elv mindig és mindenhol érvényes, hiszen a természettörvények is ilyenek, és az első elvek még mélyebb szinten találhatók. A világegyetemet ez a három első elv fogja össze egyetlen egységes egésszé.
E világképben alapvetően új, teljesebb kép rajzolódik ki a világegyetemről. Mivel az élet elve képes az anyag elvének irányítására, és az értelem, természet szerint legalábbis (ha most figyelmen kívül hagyjuk a modern társadalom természetellenességét), nem fordul az élet ellen, a világegyetem alapvetően élő természetű.
Ha az életbarát világkép ugyanúgy elterjed a társadalomban, mint annak idején a mechanikai világkép, akkor ennek nyomán ugyanúgy átalakul a társadalom, mint a mechanikai világkép elterjedésekor. Minden eddigi forradalomnál alapvetőbb szinten zajlik majd le az emberi, életbarát társadalom megszületése. A társadalmi törvények nem a hatalom önkényének kiszolgáltatva létesülnek, hanem az ember természeti lényének alaptörvényére, szilárd, örökké érvényes és igazságos alapra épülnek.
Eddigi világképünk egyoldalú volt, vagyis nem az egész világról alkotott képet, mégis úgy tűnt, hogy ezt kell alkalmazni az egész világra, a társadalomra is. Egy világkép azonban mindig az egész világról kell hogy szóljon, ezért az eddigi, anyagias világkép alapvetően hamis, beteg. Az embertelen világkép szükségképpen embertelen, beteg társadalomhoz vezet. Az élet és az értelem beépülése világképünkbe az egészséges világkép megszületését jelenti. Az egészséges világkép szükségképpen vezet az emberi, egészséges társadalom megszületéséhez.