Meggyalázva

Nem gondoltam, hogy kérésem ily hamar meghallgatásra talál. Néhány héttel ezelőtt fájlaltam, hogy a hazai turizmus hirdetői ajánlgatják a külföldi turistának, jöjjenek Budapestre, a Hősök terére gördeszkázni. Olyan súlyos kifejezéseket nem illik használni, hogy ez igazából nem más, mint szakrális, nemzeti emlékhelyünk meggyalázása, mert ne legyünk ennyire merevek. Ugyanakkor a jó magyarok nemigen görkoriznak a Westminster apátságban és nem cigánykerekeznek az arlingtoni temetőben. Eltelt néhány hét, a nagyközönség megvonja a vállát, mit szívózik ez? Gördeszkázni, miért is ne, ki ez az Árpád vagy IV. Béla?
Valószínűleg így gondolkodott az amerikai pornófilmes forgatócsoport is, akik itt képzelték el megvalósítani a hősi múlt és a meztelen jelen találkozását, a hideg kő és a forró fenék szimbiózisát. És ha most azt hiszik, viccelek, tévednek. A film körbejár az interneten, aki kételkedik, nézze meg. Bevezetőben karakteres lihegést hallunk a szokásos, ahok, hahok, és a jajok, meg a félreérthetetlen aktus nyöszörgései. Ekkor meglátjuk a valakit, amint nekidől Árpád vezér szoborcsoportja talapzatának és feltépi a szoknyáját nyakig. Alsónemű nincs rajta, ezért pucér fenekét himbálva egy ideig a nagydolgát végző izére hasonlít. Azért nem írtam, hogy nő, mert így neve nincs, arca van és azon nyilván kellő mennyiségű bőr is, ha ezt ország-világ előtt vállalja. És szemmel láthatóan még élvezi is, tetszik neki, hogy egy idős hölgy odamegy az ácsorgó rendőrökhöz, csinálnának már valamit? A yard jót mosolyog az öregasszony naivitásán. Ők nem azért vannak itt, hogy letartóztassák vagy igazoltassák az erkölcstelen kis truppot, hanem…, talán csak nem azért, hogy a pornóiparosokat védelmezzék a járókelők esetleges inzultusa ellen? Aztán beszól a kamerába egy másik iparos: „Lehet, hogy még egy kis dugit is forgatunk.” Ekkor valaki a pornónő alá fekszik és hevesen imitálják az aktust: nő fenn, férfi lenn.
A Hősök tere éli mindennapi életét, spanyolok szállnak ki egy buszból és tátott szájjal bámulják a születő „hungarikumot”. Egy kis mindent tudó a képbe türemkedik: „Képzeljék, mi történne, ha Los Angelesben próbálnánk ezt megcsinálni.” Közben a történet folytatódik, a pornónő alátérdel a másik szereplőnek, és orális szexben részesíti. Csak úgy, játszásiból. Lebarnult feneke ide-oda billeg, az egész jelenet egy rossz oktatófilmre emlékeztet, csak itt nem ambubabákkal, hanem élőhússal dolgoznak. Ha nem volna ennyi elég, akkor jön a szenvedélyes állva, hátulról, amely látványban annyi a szenvedély, mint boncasztali hullában az y vágás előtt. Közben a szobor nem lép le a talapzatról, hogy jól megkardlapozza ezt az egész menazsériát, így a feltűnően zsíros hajú hódító majdnem átharapja a pornónő torkát, hogy bizonyítsa, egy ilyen filmen még a csókolózás is esettanulmányt érdemel. Ki is lehetne Árpád mellé tenni egy táblát: Íme, a múlt és a jövő. Az egyik egy hont foglalt el az ő népének, a másik kapcává aláztatta magát az ő nézőinek. Mert nincsenek kétségeim. Ott, ahol főúri kastélyokat bérelnek ki aberrált filmekhez, ahol az örömlányoknál a rangidős szóvivővé avanzsál, ahol a hétpróbás pornószínésznő élete részletes leírásával lepi meg a nagyközönséget és a férjét, ahol a Liptai Claudia pucér képeivel ékített Playboyt egy nap alatt elkapkodták, ott én mit jövök a Hősök terével? Levetkőzött? Le. Mindent megmutatott ország-világnak? Majdnem. Zavarban volt? Nem. Ettől megoldódik a válság? Nem. Akkor minek verem magam?
Tényleg, minek?