Oszkó luxusa

Magyarország következetesen rosszul sáfárkodik a demokráciával. Ebben a rendetlen országban Oszkó Péter házának ügyéből egy újabb vérforraló tanulságot vonhat le az olvasó. Ma már ott tartunk, nemcsak, hogy nem kell jogkövetően élnie annak, akinek sok pénze van, de még csak szégyellnie sem kell magát, amikor rajtakapják. Sőt, már az sem érdekes, ha a közélet legérzékenyebb területén zajlik mindez, ha egy kormánytagot csípnek fülön egy szándékosan elkövetett törvénysértésen. Utána is úgy megy tovább minden, mintha mi sem történt volna. Oszkó 2007 tavaszán vásárolt egy telket Budapest elitkerületében. Az előző tulajdonos már tervezett egy házat, és építési engedélyt is adott rá az önkormányzat. Az ember azt hinné, hogy egy új háznál mégiscsak az a jobb, ha az üres telekre a tulajdonos saját maga álmodja meg otthonát, ha saját ízlésére alakítja házát. Ám ennek a teleknek éppen az volt a legnagyobb értéke, hogy már volt rajta jogerős építési engedély. Ezt ugyanis 2007. január 1-je előtt adta ki a hatóság.
2007. január 1-je után megváltoztak az építési jogszabályok, s a II. kerületi telkekre arányaikat tekintve csak jóval kisebb épületeket lehet már felhúzni. Oszkó ezzel pontosan tisztában volt. Tudta, hogy ha változtatni akarna az előző tulaj által megtervezett épületen, akkor azzal számolhat, hogy a régi engedélyt visszavonják, s az új szerint csökkentenie kellene az épület alapterületét. Mindezzel semmi baj sincs, a gátlástalanság innen kezdődik.
Mert Oszkó mégiscsak átterveztette az épületet. Dupla akkora pincét alakított ki, mint amekkora az engedélyben szerepelt, de az új terveket természetesen nem engedélyeztette a hatósággal. Amikor az okokról faggatták, azt mondta, hogy statikusa javaslatára tette mindezt, a bővítés nélkül megsüllyedt volna a ház. Ami, lássuk be, gyönge érv, hiszen a statikus véleménye korábban is kellett. Luxus alagsornak, kondi- és fitneszteremnek kellett a hely, s az egyre nyomorultabb helyzetbe kerülő társadalom felháborodását kivédendő „érvelt” így az emberekkel fordított arányban gyarapodó pénzügyminiszter. Terve elérése érdekében politikai nyomást is gyakorolt a hatóságra, amikor újságíróknak kijelentette, hogy ha a pince elbontására ítélik – azaz ha törvényesen jár el az önkormányzat –, akkor az a személyének szóló politikai döntés lesz. Ha pedig pénzbüntetést kap – folytatta tovább a gondolatot a dúsgazdag politikus –, akkor azt természetesen kifizeti.
Azt, hogy mindez mennyire arcpirító, az otthonukért az életük végéig eladósodó családok vagy a bürokrácia által lebénított magyar vállalkozók tudják pontosan, amelyek és akik az Oszkóra kiszabott büntetés összegéért hosszú évekig dolgoznak. Amelyek és akik azért biztosan ügyelnek a jogszabályok betartására, mert a visszabontás vagy egy Oszkóénál szerényebb összegű büntetés is összeroppantaná őket. Gondolom, értik az olvasók, mire akarom kihegyezni mindezt. Igen, arra, hogy a normális erkölcsi érzék azt kívánja, hogy az épület elbontására ítélje Oszkót az önkormányzat. Arra, hogy egy dúsgazdag pénzügyminiszter se játszhassa ki a törvényeket. Arra, hogy elegünk van.
Az önkormányzat azonban nem bontat, mert nem szívesen megy bele egy számára eleve vesztésre ítélt perbe. Neki ugyanis, mint az I. fokú építési hatóságnak a döntését általában fellebbezés követi. Utánanéztünk: a bontási határozatok ellen a bíróságok vagy a II. fokú építési hatóságok elé kerülő fellebbezések elbírálásának gyakorlatában a jogi mérlegelés következtében az épületek végül megkapják a fennmaradási engedélyt, amennyiben azok a környezetükre nem veszélyesek, statikailag állékonyak, valamint rendeltetésszerű, biztonságos használatra alkalmasak. Oszkó háza pedig biztosan ilyen lesz.
Az eset persze azért még veszélyes. Mert jelzi, hogy ami itt megy, az nem demokrácia. Ez már-már olyan, mint a drogbárók banánköztársasága.