A csodabogár

Nemcsak az Európai Unió intézményeinek tisztségviselőit lepte meg Václav Klaus cseh köztársasági elnök október elején, amikor a lisszaboni szerződés aláírását a benesi dekrétumok sérthetetlenségének garantálásához kötötte – zavart okozott a cseh és szlovák politikai és szakmai körökben is. A második világháború alatt és közvetlenül befejezését követően meghozott csehszlovák elnöki dekrétumok kérdése ugyanis már korábban, a jogutód Csehország és Szlovákia európai uniós csatlakozása előtt felmerült. 2002-ben a cseh parlament alsó- és felsőháza határozatban rögzítette, hogy „a dekrétumok jogi értelmezése során differenciáltan kell eljárni. Némelyikük hatályukat vesztették, mert törölték vagy más jogszabállyal helyettesítették őket. Némelyikük formálisan érvényes és hatályos lehet, de mert a második világháborút követő, konkrétan meghatározott időszakra vonatkoztak, elhasználódtak, és ma már nem alakíthatók ki rájuk hivatkozva új jogviszonyok, nincs alaptörvény jellegük.”
A cseh parlament ennek alapján megállapította: „Általánosságban leszögezhető, hogy amennyiben az 1940–1945-ben kiadott csehszlovák köztársasági elnöki dekrétumok érvényesek, obszolenssé (elhasználódott jogi hatásúvá) váltak. Ezért jelen időszakban ezen szabályoknak egyetlen pontja sem alkalmazható a német, illetve magyar nemzetiségű személyekkel kapcsolatban.” Gyakorlatilag ezt az érvrendszert fogadta el az Európai Parlament által felkért nemzetközi jogászbizottság is, amely 2003-ban tett jelentést a Benes-dekrétumokról, s annak alapján csatlakozhatott Csehország és Szlovákia az Európai Unióhoz úgy, hogy a kollektív bűnösség elvére épülő elnöki rendeletekkel kapcsolatosan sem Prágának, sem Pozsonynak nem kellett konkrét lépéseket foganatosítania.
A lisszaboni szerződést pártoló cseh és szlovák politikusok és jogi szakértők ennek megfelelően „értelmetlennek és alaptalannak” tartották Václav Klaus felvetéseit, „hangulatkeltéssel” vádolták, miközben rámutattak arra, a cseh államfő évek óta közismerten az európai integráció ellen ágál, „szabad kereskedelmi, gazdasági közösségként” hajlandó csak elfogadni az uniót, ezért gördít újabb és újabb akadályokat a ratifikációs folyamat útjába. (Klaus államfő egyébiránt áttételesen tanúságot is tett erről, amikor a cseh alkotmánybíróság kimondta, hogy a lisszaboni szerződés nem ellentétes a cseh alkotmánnyal. Klaus szerint a cseh alkotmánybíróság nem független jogi, hanem elfogult politikai döntést hozott, aminek az a következménye, hogy „Csehország immár nem szuverén állam”.)
Ennek ellenére a magyarfóbiában szenvedő szlovák kormányt is hisztérikus kijelentésekre késztette Klaus dekrétumokkal kapcsolatos felvetése. Robert Fico kormányfő önálló blogüzenetben „nyugtatta” híveit, mondván, Szlovákia előtt két út áll. Vagy ugyanolyan garanciákat kap a Benes-dekrétumok sérthetetlenségét illetően, mint Prága, vagy Pozsony blokkol minden cseheknek szóló kitételt. Erre végül csak azért nem került sor, mert az EU-t elnöklő Svédország elutasította a szlovák kérést, minthogy Pozsony már korábban ratifikálta a lisszaboni szerződést.
Hogy végül Csehország Lengyelországhoz és Nagy-Britanniához hasonló kivételt kapott, vagyis mentesült a lisszaboni szerződés részét képező alapjogi charta alól, súlyos kérdéseket vetett fel mind Csehországban, mind szlovák és szlovákiai magyar értelmiségi körökben. A cseh szakszervezetek például nem tartják kizártnak, hogy ezúttal ők fordulnak alkotmánybírósághoz, minthogy Klaus államfő megfosztotta a cseh állampolgárokat az alapjogi charta nyújtotta szociális jogok elérhetőségétől, politológusok viszont arra mutattak rá, az alkotmány és a jogállamiság elvei sérültek, amikor a cseh köztársasági elnök és a kormányfő olyan ratifikációs feltételeket alkudott ki Brüsszelben, amilyenekhez nem volt parlamenti felhatalmazásuk – hiszen az alsó- és felsőház észrevételek nélkül hagyta jóvá a lisszaboni szerződést. A szlovák értelmiség egy része és a szlovákiai magyarok viszont az EU értékrendjének megkérdőjelezést látják abban, hogy „politikai és gazdasági célok és szándékok miatt háttérbe szorulnak az emberi jogok”, s azt kérdezik, a sok kivétel alapján vajon milyen közös értékrendet képvisel majd a megerősített brüsszeli adminisztráció.