A tanúk és az elkövetők

Nem tudom, van-e az MSZP-ben jogsegélyszolgálat vagy tanúképző akadémia, de ha nincs, akkor sürgősen be kellene ezt indítaniuk a még regnáló politikusoknak. Az embernek ugyanis vérzik a szíve, amikor látja és hallja a bűnügyi tudósításokat. Volt és reménybeli miniszterek, miniszterelnökök, politikai, közigazgatási államtitkárok, helyettes államtitkárok és kabinetfőnökök vonulnak fel tanúként a tárgyalóteremben. Egykori és jelenlegi országgyűlési, valamint önkormányzati tisztségviselők a vádlottak padján ülnek. Máskor polgármester érkezik bilincsben a bíróságra, hogy döntsenek az előzetes letartóztatásáról. Némely ügyekben csak ezután közli a hatóság a gyanúsítottak névsorát.
Zord idők ezek. A magyar politikai közélet soha nem volt olyan mélyen, mint éppen most. Tudjuk, a demokratikus világban sem zárható ki, hogy magas tisztséget betöltő hivatalos embereket idézzenek a bíróságra, de ami itt van, az nem tartozik a szokványos esetek közé. Vegyük Gyurcsány példáját. Az őszödi igazságbeszéd „bajnoka” múlt csütörtökön járt tanúként a Zuschlag-ügyben a bíróságon. Az elemzők első benyomása szerint frappánsan válaszolgatott a bíró kérdéseire. A látszat valóban ez, ám ha belegondolunk, Gyurcsány megjelenése már önmagában is katasztrófa. Az megállapítható, hogy a volt ifjúsági és sportminiszter mindvégig megőrizte lélekjelenlétét. A kifogástalan öltöny, a lendületes ki- és bevonulás azonban nem minden. Akkor sem, ha nyilvánvaló, hogy Gyurcsányt – Pelikán József gátőrhöz hasonlóan – alaposan felkészítették a szereplésre.
Tanácsadói valószínűleg megkomponálták a tanúskodást. Ügyeltek rá, hogy a külső megjelenéshez megfelelő szöveg és előadásmód társuljon. A tanú csak időnként hadart s került zavarba egy kissé, amikor Zuschlag nevét kellett kimondania. Szuszlagot mondott, de hát ez ilyenkor megbocsátható. Mit sütsz, kis szűcs, talán sós húst sütsz, kis szűcs? A volt minisztert és kormányfőt egyébként bizonyára elméleti szakemberek is segítették. Méghozzá olyanok, akik hajdan az államreform terveit, pontosabban szólva a központi közigazgatás reformját dolgozták ki. Nem lepődnék meg, ha azt hallanám, hogy – például – Sárközy Tamás professzor is adott némi útbaigazítást. Erre abból következtetek, hogy Gyurcsány a bíróságon először a politikai államtitkár tevékenységéről szólva azt fejtegette, hogy ez a poszt német mintára jött létre, mégpedig azért, hogy a minisztérium így tarthassa a kapcsolatot a politikai szférával, konkrétabban az országgyűlési képviselőkkel. Tanúvallomásának egy későbbi szakaszában az MSZP-s politikus azt mondta a bírónak: most államjogi kérdésekről beszélgetünk.
Eltekintve attól, hogy ez a kifejezés (államjog) utoljára nagyjából húsz évvel ezelőtt volt használatos, mert most alkotmányjogot mondunk helyette, egyértelmű, hogy Gyurcsány előre átgondolta a vallomását. A konkrét válaszok elől úgy próbált kitérni, hogy a politikai lózungok mellett általános jogelméleti szövegeket tálalt fel a bírónak. Egy kissé disszonáns volt ez, hiszen a bíró mint szakképzett jogász külön hivatkozás nélkül is pontosan tudja, hogy az államszervezet felépítéséről milyen szakmai-jogi szabályok rendelkeznek. Gyurcsány túljátszotta a szerepét, jelentéktelen jogi kategóriákat emlegetett fölöslegesen. Evidenciák hangoztatásával próbált olyan látszatot kelteni, hogy neki ugyan nem szakmája a jog, de azért pontosan ismeri ennek a területnek a rejtelmeit.
Egyébként a politikai államtitkári tisztségre meg az egyéb közjogi szerepekre, kategóriákra Gyurcsány akkor hivatkozott, amikor a bíró megkérdezte tőle, hogyan is osztották el a pénzt a minisztérium illetékesei. Ki döntött a pályázatokról és az egyedi támogatásokról? Ki és milyen helyszíneken és feltételekkel tárgyalt a pályázókkal és egyéb kérelmezőkkel? Gyurcsány ezenközben adta elő, hogy a politikai szereplőkkel a miniszter, a politikai államtitkár és a kabinetfőnök tartotta a kapcsolatot. A politikai államtitkár ebben az időben – 2003 tavasza és 2004 ősze között – köztudomásúan Mesterházy Attila volt. Mesterházy most – ez szintén ismert tény – a miniszterelnök posztjára pályázik, közvetve ugyan, de Gyurcsány főként őrá helyezte a felelősséget. A bíróság a program szerint Keszthelyi András volt kabinetfőnökkel együtt hallgatja ki tanúként Mesterházyt.
Keszthelyiről csak annyit, hogy ő azelőtt a városházán Demszky Gábor sajtófőnöke volt. Demszkyről, a városházi közállapotokról, az MSZP és az SZDSZ fővárosi koalíciójának álfelbomlásáról és a szakítás korrupciós hátteréről most bővebben ne beszéljünk. Elég legyen annyi, hogy a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) vezérigazgatója az elmúlt napokban bejelentette: a BKV nagyjából százmillió forintot tud visszaperelni a cégnek azoktól a hajdani vezetőitől, akik tetemes végkielégítésekkel és egyéb gyanús juttatásokkal távoztak a vállalattól. A veszteség ugyanakkor megközelíti az egymilliárd forintot.
Amikor egyébként felszállok a 4-es vagy a 6-os villamosra, nem a cég volt humánpolitikai igazgatónőjének százmilliós végkielégítése vagy a nemrégiben menesztett sajtófőnök aszszony BKV-s másodállása jut eszembe, hanem inkább az, hogy a közlekedési vállalat 2006-ban a Combino villamosok beszerzéséről szóló szerződést is titkosította. Csak azután volt hajlandó nyilvánosságra hozni a megállapodást, hogy lapunk az adatvédelmi biztoshoz fordult. A közügyeket már akkor is jól elrejtették a közvélemény elől. A titkolózás ide vezetett. Talicskával tolták ki a pénzt Gyurcsány minisztériumából és egyes budapesti cégektől is.
A volt ifjúsági miniszter, korábban KISZ-titkár mindenesetre a bíróságon igyekezett Zuschlag kedvében járni. Különösen vehemens képviselőnek nevezte őt, aki mindenképpen igyekezett a rábízott terület érdekeit érvényre juttatni. Állítólag azért érvelt, hogy értő elbánásban részesüljön. Gyurcsánynak természetesen halvány sejtelme sem volt arról, hogy az ifjú baloldaliak vezetője jogszerűtlen vagy erkölcstelen módszereket alkalmazhatott. Érthető, hogy a tanú feltűnően nagy igyekezettel próbálta Zuschlagot tisztára mosni. A volt miniszter nem szeretné, ha párttársa kellemetlen dolgokat mondana róla. Még előfordulhatna, hogy őt, az egykori tárcavezetőt is vád alá helyezik. Már korábban azt ajánlotta tehát, hogy Zuschlag ne szaladgáljon fűhöz-fához, hanem működjék együtt az igazságszolgáltatással.
A tanúvallomásból érzékelhető volt a félelem. Az egykori kormányfő láthatóan feszélyezve érezte magát, amikor a bíró után az ügyész is megkérdezte tőle, vajon miért hívta fel Zuschlag telefonon Lendvai Ildikót, és honnan származhat az az ötvenmillió forint, amit az ifjúszocialisták egykori vezetője – vagyonának zár alá vétele után – jóvátételként befizetett. Gyurcsány jóformán semmiről sem tudott, így nem is bonthatta ki az igazság minden részletét. Egyébként sem lenne köteles önmagára terhelő vallomást tenni.
Gyurcsány, Mesterházy, Szilvásy: egy köztörvényes korszak tanúi a magyar közéletben. Bőven lenne miről beszélniük. Szilvásynak, az ifjúsági tárca volt közigazgatási államtitkárának, Gyurcsány jobbkezének sok egyéb mellett be kellene számolnia néhány belvárosi és más privatizációs ügyletről is. Ám ők csak tanúk, de akkor kik voltak a tényleges tettesek?