Állagmegóvás

A XX. század elejére Ybl Miklós, de főként Hauszmann Alajos tervei alapján a XVIII. századi barokk épület megkettőzésével elkészült Budavári Palota egy letűnés előtt álló nagyhatalom, az Osztrák–Magyar Monarchia s a Bécset megelőzni készülő Budapest fényét hirdette. A háborúban súlyosan megsérült királyi lakot egyszerűbb lett volna eredeti formájában helyreállítani, ám a politika és a modernizmus bűvöletében élő építésztársadalom mást akart. A hatvanas-hetvenes évek hangulatát idéző komplexum jelenlegi állapota aggasztó.

Ma már elképzelhetetlen pompával koronázta meg a Várhegyet a régi palota. Az eredeti hatalmas főbejárat a Szent György térre néző jelenlegi A épület északi homlokzatán volt, s a csarnokká bővülő kocsibehajtóból az út a szintkülönbség miatt már első emeletnek számító nagy előcsarnokba vezetett. Innen csupán néhány lépés volt a két emelet magasságú, pazaron díszített fehérmárvány terem (másik nevén: nagy táncterem), amelyet a kortársak a bővítés legnagyobb sikerének tekintettek. Ehhez kapcsolódott a dunai oldalon a neobarokk, Feszty Árpád mennyezetképeivel díszített nagy buffet-csarnok. (Jelenleg mindkettő helyét a Nemzeti Galéria modern, lecsupaszított kiállítóterei foglalják el.)
A középkori királyság várait nagyméretű festményeken bemutató Visegrádi szobán át juthattunk el a barokk stílusú, Ferenc József és Erzsébet királyné apoteózisát ábrázoló Lotz Károly-freskóval ékesített Habsburg terembe. A Dunára néző kétemeletes pazar helyiségből kétkarú lépcsőn Savoyai Jenő szobrához lehetett jutni. (Itt található napjainkban a galéria főbejárata.) A D épületben (szintén a Nemzeti Galéria területe) kapott helyet a nagy trónterem, s az egybenyitható, több száz méter hosszúságú, Hauszmann Alajos által kiegészített teremsor, amelyről maga a mester írta, hogy hasonlóval „Versailles kivételével egyetlenegy kontinentális királyi lak sem rendelkezik”.
Az F szárnyban, amely a Krisztinaváros felé zárja az Oroszlános udvart, a legértékesebb enteriőrök közé a Szent István és a Mátyás terem tartozott. Itt, a vendéglakosztályban élt Horthy Miklós kormányzó is 1944. október 16-i elhurcolásáig, az épület alatti bombabiztos pincében őrizték a Szent Koronát és a koronázási jelképeket. A palotát díszes kert, központi melegvíz-fűtéssel ellátott nagy pálmaház övezte, a Szent György térrel pedig az ötvenes-hatvanas években lebontott udvarlaki őrség épülete és a 150 méteres királyi istállóépület fogta össze nagy ívű művészi koncepcióval.
Magyar király jóformán alig lakott a fényes lakban. Ferenc József és IV. Károly csak napokat töltött itt, a leghosszabb időre, mintegy negyed századra Horthy kormányzó rendezte be szállását a vendéglakosztályban, a mai Széchényi Könyvtár hatodik emeletén.
Egyébként az őszirózsás forradalom után Nemzeti Palotának nevezett épületben néhány hétig Károlyi Mihály elnöki hivatala volt, a második világháború utolsó szakaszában Szálasi költözött be a kormányzóság helyére, államfői esküjét is a reprezentatív fehérmárvány teremben tette le. A háborút fanatizmussal tovább folytató nyilasok nem sokkal ezután elmenekültek, Budapestet elérte a front, s a házról házra folyó küzdelem lerombolta a város nagy részét.
Több hétig égett a királyi palota az ostrom után, bár a Várban nem voltak utcai harcok. A gazdátlanná vált, romos épületegyüttes helyreállítására sokáig gondolni sem lehetett, hiszen előbb az elemi létfeltételeket kellett megteremteni a városban. A műkincsekkel még mindig zsúfolt palota – az 1947-es többoldalas leltárjegyzék is alátámasztja ezt – gyakorlatilag szabad prédává vált. Elsőként a romok mielőbbi eltüntetésének szándékával tette közzé terveit 1945-ben, illetve 1949-ben Kotsis Iván építész. A homlokzat helyreállítását lapos tetővel képzelte, a kupola helyére pedig – az épületet a XVIII. században díszítő csillagvizsgáló motívumait felhasználva – szögletes tornyot gondolt el. Tervei azonban, talán az utókor szerencséjére, papíron maradtak.
Fontos megemlíteni, hogy az épületet 1949-ben műemlékké nyilvánították. Különös módon a jóvátehetetlen kulturális gyilkossággal felérő bontások ezt követően kezdődtek. Az ötvenes évek elején vált bontócsákány áldozatává a jelenlegi F épület Hauszmann tervezte pompás főlépcsőháza, helyére a funkcionalizmus nagy apostola, Kotsis tervezett modern vonalú, ötkarú feljárót, amely kisebb módosításokkal jelenleg a Széchényi Könyvtár lépcsőháza. (Az eredeti belsőből csak Fadrusz János két Atlasz-szobra maradt a helyén.) Ezzel egy időben tüntették el a szinte épen maradt királylépcsőt, a mai E épület súlyosan sérült részeit, illetve a III. Károly idejéből származó, Hauszmann által kiegészített egybenyitható teremsor maradványait.
Végül maga a kommunista kormányzat fogta vissza a saját koncepciójukat világmegváltó lelkesedéssel erőszakoló építészeket. A Budapesti Történeti Múzeum munkatársa, Magyar Károly hívta fel figyelmünket egy tanulságos, a Rákosi-titkárságon keletkezett, Gerő Ernő által szignózott iratra: „A rendelkezésre álló eszközöket arra kell felhasználni, hogy legkésőbb 1954-re a tulajdonképpeni várpalotát teljesen helyreállítsuk. Véleményem szerint ugyanolyannak kell lennie a helyreállított palotának, mint amilyen a régi volt. Ez nem jelenti persze azt, hogy a díszítéseknél nem lehet egyszerűsíteni, a felesleges cirádákat elhagyni.”
A legszűkebb politikai vezetés elsősorban nagy ívű elképzelései miatt óhajtotta az épületet nagyjából az eredeti formák szerint újjáépíteni: a pártközpontot, a kormányzati hivatalokat, az Elnöki Tanácsot és Rákosi Mátyás magánlakosztályát akarták elhelyezni benne. Sokáig azt tervezték, hogy a palotaegyüttest észak felől, a Dísz tér irányából hatalmas keresztirányú árokkal vágják el a külvilágtól, a Kreml mintájára védhető erődrendszerré alakítva a palotát. Rákosi még külön kérte, hogy az „öncélú” középkori ásatásokat azonnal fejezzék be, a romok egy részét temessék vissza. Szerette volna megőrizni ugyanis az épületcsoport körüljárhatóságát.
A gyorsan romló gazdasági helyzet, az irreális ötéves terv grandiózus beruházásaitól roskadozó ország egyre kisebb teherbíró képessége végül illuzórikussá tette a pártpalota létrehozását, s az állagmegóvási munkákon kívül más nemigen történt az évtized végéig, sőt az újjáépítés a forradalom után még három évig szünetelt. Ekkor már Kádárék döntöttek a továbbiakról. A kormányzati negyed tervét hamar elvetették, és a kultúra fellegvára koncepció győzedelmeskedett. (Egyébként a szállodává alakítás lehetőségével is foglalkoztak.) A hatvanas évek elejéig, illetve közepéig ezzel együtt reális esély volt bizonyos részek helyreállítására, azonban a kor hangadó építészei, akik az újjáépítésen dolgoztak – így Janáky István, Kotsis Iván, Hidasi Lajos, a munkát összefogó Gerő László –, nem tartották értékesnek a Hauszmann-féle megoldásokat.
Sajnos a rendszer illetékesei igen hamar rábólintottak a belső terek felszámolását is magukban foglaló tervekre, így kezdődhetett meg a külső és belső képet máig meghatározó átalakítás. (Kezdettől fogva más, a műemléki szempontok tiszteletben tartása vezette a Gerő László-féle középkori feltárásokat.) 1960-ban befejezték az A épület nyugati kibővítését, eltüntetve a kocsibehajtókat és az eredeti főbejáratot. Ugyanekkor szabták át a B épületnek a ma Csikós udvarnak nevezett részre néző homlokzatát, elpusztítva ezzel a fehérmárvány terem maradványait. Egy évvel később elbontották a Habsburg termet Lotz Károly és Sennyey Károly értékes képzőművészeti alkotásaival együtt, és felszámolták az épületet az udvari Savoyai Jenő-szoborral összekötő Habsburg lépcsőt. Ekkoriban tűnt el a franciás hatású diplomatalépcső is. Nem sokkal később határozat született a nagy trónterem lebontásáról, ezt azonban többen igyekeztek megakadályozni (állítólag Aczél György is lépéseket tett az eredeti enteriőr megőrzése érdekében).
Végül jellemzően felemás megoldás született: pénzhiányra hivatkozva ugyan a termet nem állították helyre régi formájában, viszont a szinte lecsupaszított alapfalakat és a korábbi nyílászárókat meghagyták. Így ez a – ma a középkori szárnyas oltárokat bemutató – helyiség őrizte meg a legtöbbet a háború előtti palota jellegéből. Megállapíthatjuk, hogy összességében páratlan méretű a pusztítás: a modernség igézetében dolgozó építészcsoport természetesen az akkori politikának is megfelelően a palota összes termét, a viszonylag jó állapotúakat is elbontatta. Hiába emelte fel szavát szinte egyedüliként Czagány István építész-művészettörténész az eredeti állapot megőrzéséért, szűk látókörűnek, fantáziátlannak minősített javaslatait felháborodva utasították vissza kollégái.
A régi berendezésekből mára alig maradt néhány relikvia. Az ötvenes években Pintér Sándor balatonalmádi plébános kitartó munkájának köszönhetően sikerült kimenteni a rászakadt emelet alól a Szent Jobb-kápolna Lotz Károly tervezte mozaikját. A plébános az alkotást a kápolna Balatonalmádiban megépített pontos másában állíttatta fel. Ugyancsak fennmaradt az eredeti palota néhány egyéb kulturális emléke is. Fadrusz János már említett alkotásai mellett a Budapesti Történeti Múzeum barokk udvarában látható Mária Terézia királynő és férje, Lotaringiai Ferenc német-római császár eredetileg a monumentális Habsburg termet díszítő szobra. Egyébként a Nemzeti Galéria szoborgyűjteményében is számtalan régi alkotás található.
A palota bútorainak többsége sajnos elkallódott, sokat a megszálló Vörös Hadsereg vitt magával, ami megmaradt, annak nagyon kis töredéke került közgyűjteménybe – mondta el lapunknak Rostás Péter művészettörténész. Az ingóságokból jutott egyes állami intézményeknek, a szakemberek tudnak a Külügyminisztériumba, az akkori, az Esterházy utcában kialakított Tildy-féle köztársasági elnöki hivatalba került bútorokról, sőt az ötvenes években magában a palotában is gyűjtöttek antik bútorokat a leendő pártközpont számára.
Jelenleg mintegy harminc régi berendezési tárgy meglétéről tudnak a szakemberek, ezek nagy része az Iparművészeti Múzeum és a Kiscelli Múzeum raktárában található. Legutóbb egy karosszéket sikerült megszerezni magántulajdonból. Az azonosítás gyakran szinte lehetetlen, hiszen sok bútorról hiányzik az úgynevezett inventárium, vagyis a palotára vonatkozó jelzés.
A palota jelenlegi állapotában elavult, sok helyen majdnem életveszélyes, felújítása egyre égetőbbé válik. A közelmúlt egyik elvetélt nagyberuházása is súlyosbította a helyzetet. A krisztinavárosi szárny mellé tervezett mélygarázsról Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke elmondta: a finanszírozó külföldi cég csődje miatt a munkálatok leálltak. Most állagmegóvásként a fal hátrahorgonyzásán dolgoznak a szakemberek, megakadályozandó a baleseteket. Mezős Tamás arra is figyelmeztetett, hogy a palota újjáépítésének szakmai konszenzuson kell nyugodnia. (Néhány hónappal ezelőtt elkezdődött egy közös gondolkodási folyamat a jövőjéről.)
– Hauszmann szerencsére nagyon alapos volt, ennek köszönhetően az eredeti tervek megvannak a főemeletről, így jómagam azon a véleményen vagyok, hogy szinte az összes belső teret, főleg a reprezentatívnak mondható első emeleten, mindenképpen érdemes lenne rekonstruálni, többek között az egybenyitható teremsort, a buffet-csarnokot, a fehérmárvány termet és a Habsburg termet – mondja az elnök, hozzátéve: a helyreállított enteriőrök egyszerre szolgálhatnák az állami reprezentációt, illetve múzeumként is működhetnének.
A Szent György tér kérdését együtt kell kezelni a palotáéval és a Vár-bazáréval, hiszen egységes koncepció alapján építették őket. Hozzátehetjük: napjaink európai léptékben is egyik legnagyobb méretű rekonstrukciójának ügye, főként a palota rossz állapota miatt, nem tűri a további halogatást.