Által-éren a tatai tótól a Dunáig

Októberben a vízitúrázók kedvenc találkahelye Tata, ahonnan a Mikovinyi Sámuel-emléktúra indul. Ilyenkor engedik le az Öreg-tó vizét az Által-éren keresztül a Dunába. Az Által-ér egy átlagos folyam, amely jelentős, hozzávetőlegesen ötszáz négyzet-kilométernyi területről gyűjti össze a vizet. Ha csak nincs árvizes időszak, többnyire csendesen ballag a vén folyóig, Dunaalmásig. Ám októberben, amikor leeresztik a tatai Öreg-tavat, igazi vadvízként zubog, s a limányok, örvények, zúgók mágnesként vonzzák ide a vízitúrázókat. Tíz-egynéhány esztendővel ezelőtt találta ki Kaptay György, hogy a sebesen folyó Által-éren le kellene menni kajakkal, kenuval. Példáját sokan követték, s mára az egyik legkedvesebb, afféle szezonzáró programja az evezősöknek.
Hűvös, ködös időben érkezünk meg a kiindulási ponthoz, de igazi happeninghangulatban kezdjük lepakolni a hajókat a Malom csárdánál. Amerre nézünk, trélerek, színes kajakok, kenuk, a hangszóróból tomboló retrodallamok ömlenek ránk válogatás nélkül. Boney M., Neoton Família, Queen, mindenféle vidámság. A regisztrációs pultnál hosszú sor kígyózik, megkapjuk a póló- és ebédjegyet, aztán átveszszük a feliratos trikót, s belevetjük magunkat a tömegbe. Pár esztendeje még csak néhány megszállott evezős találkozott ilyenkor, idén több mint hatszázan indultak a túrán. A résztvevők többsége jól ismeri egymást, s ezúttal is megvitatják, ki merre járt az utóbbi hetekben. Mesélnek moldáviai, felvidéki túrákról, s közben körbejár a pálinkás butykos. Hiába, hűvösek már az októberi reggelek. Aztán lassan vízre engedjük a hajókat, s óvatosan mozdítva az evezőket, elindulunk a Duna felé. Körülöttünk már vörös, sárga színben pompáznak a fák. A megfakult fű között csak néhány oroszlánszáj sárgája színesíti a part menti réteket. Egy-egy, valaha méltóságteljes jegenyenyár most csupaszon nyújtja az ég felé ágait. Ki tudja, mi történt velük. Ők is állva haltak meg, mint annyi fa, amelynek közelében valami korszerű technológiával akarták a környezetet rehabilitálni vagy átalakítani. Így volt ez a Kis-Balatonnál is.
De most nincs időnk túl sokáig morfondírozni a hivatásos természetrombolók ártalmas ténykedésén. Figyelnünk kell a part mellett kavargó limányokra, a sunyi örvényekre, a játékos, de óvatosságra intő zúgókra. Kormányosunk figyelmeztet, kicsit húzódjunk jobbra, vagy ne evezzünk a másik oldalon. Hallgatunk rá, nehogy a vízbe forduljunk. Körülöttünk ugyanis sokan borulnak be egy-egy nagyobb sodrásnál – igaz, ebben gyakorta közrejátszik az időközben elfogyasztott bor, pálinka is. Vidám egyetemisták négy hajóval kapaszkodnak össze, borul is az egyik az örvényes részen, de nem szomorkodnak. Nevetve húzzák ki a hajót a partra, kimerítik belőle a vizet, s indulnak újra.
Dunaalmásnál már tekintélyes bográcsokban fő a babgulyás, várja a lelkes túrázókat. Kaptay György, az Által-ér-túra kitalálója tavaly már nem volt az evezősök között, rá emléktábla mellett elhelyezett virágokkal tisztelegnek idén is a kenuzók, kajakozók.
Megesszük a gulyást, lesétálunk a Duna-partra, nézzük a víz fölött elsuhanó sirályokat, s búcsút intünk az idei vízitúra-szezonnak. Jövőre ismét találkozunk.