Belefáradt a Nyugat az állandósult ukrán káoszba

Kölcsönös kiábrándultság. Ukrajna kiábrándult a Nyugatból és saját elitjéből is. A lapunknak nyilatkozó Olesz Donyij politológus véleményét sokan osztják keleti szomszédunkban, a már-már végletes elkeseredettséget azonban némiképp magyarázza az is, hogy az ismert szakértő egyébként Viktor Juscsenko egyre inkább marginalizálódó pártjának, a Mi Ukrajnánknak a parlamenti képviselője is. – Az Egyesült Államok és az Európai Unió az elmúlt években levették a kezüket Ukrajnáról, és közmegegyezéssel átengedték a terepet e régióban Oroszországnak, amely a leginkább a propaganda eszközeivel, a médián keresztül erősíti a befolyását – állítja Donyij. Ezt szolgálja szerinte a Szevasztopolban állomásozó fekete-tengeri flotta is, ám a kivonulás érdekében sem Washington, sem pedig Brüsszel nem gyakorol nyomást Moszkvára. Ez a hozzáállás a politológus-képviselőt 1938-ra emlékezteti, amikor hallgatásukkal az európai hatalmak lényegében szabad kezet adtak Hitlernek. Mint fogalmaz, jól mutatja a Nyugat magatartását, hogy Schengen egyfajta berlini falként magasodik Ukrajna és az EU között, s az unió ez idáig nem nagyon talált módot a beutazás könnyítésére. – Egyértelműen úgy érezzük, hogy az EU nem akarja közel engedni magához Ukrajnát – fakad ki. Olesz Donyij elismeri, hogy maga az ukrán uralkodó elit is hibás abban, hogy a Nyugat egyre inkább elfordul az országtól. Ezt az elitet a politológus szerint továbbra is áthatja a korrupció, s jellemző módon egyetlen komolyabb elnökjelölt sem tűzte a zászlajára Ukrajna függetlenségének megőrzését. Erről jelenleg csupán marginális erők beszélnek. Washington és Brüsszel legnagyobb bűne – véli Donyij –, hogy nem tett semmit az új elit létrehozása érdekében. Több horizontális, civil kapcsolatra lenne szükség a Nyugat és Ukrajna között, hiszen csakis így lehet változtatni a jelenleg meglehetősen siralmas állapotokon. A választásoktól e tekintetben nem lehet várni semmi újat, az új elnök feltehetőleg inkább a folyamatosság jegyében politizál. (S. G.)

Oroszország mellett a posztszovjet térség egyetlen országa sem olyan fontos az Európai Unió számára, mint Ukrajna, állapítja meg minapi írásában a Financial Times, hozzátéve, oly mértékben senki sem teszi próbára Brüszszel türelmét, mint Kijev. A lap úgy véli, közel az idő, amikor az EU-nak el kell döntenie, miként is viszonyuljon Ukrajnához.
Bár ez korántsem mindig így látszik, elvitathatatlan, hogy az unió számára kiemelten fontos Ukrajna. Elég csupán utalni arra, hogy az Európába irányuló orosz gázexport 80 százaléka az országon halad keresztül, s most már azt is tudjuk, mit jelent az, ha ez a tranzit akadozik. Emellett az EU keleti szomszédságában Ukrajna fontossága biztonsági szempontból is elsőrendű.
A keleti politikában sokáig messze az Egyesült Államok mögött kullogó Európai Unióban reménykedve tekintettek a 2004-es, úgynevezett narancsos forradalomra, mondván, a retorikában kilátásba helyezett változások nemcsak demokratizálják, de stabilizálják is az országot. Ma már tudjuk, mindez csupán hiú ábránd volt. Ukrajnában a korrupció ugyanolyan, mint korábban volt, nem beszélve arról, hogy az elmúlt öt év a folyamatos belső instabilitás jegyében zajlott. A következő pofon a grúziai válsággal érte az uniót, ráébresztve mindenkit, hogy Moszkva nem fogja hagyni érdekeinek nyilvános megsértését. Ezt tetézte a világgazdasági válság, amely térdre kényszerítette a belső politikai harcban kivérzett, irányíthatatlanul hányódó Ukrajnát. Közben a színes forradalmak fő szponzora, az Oroszországgal folyó geopolitikai játszmái miatt Kijevben rendkívül aktív Egyesült Államok is más régiók felé fordult.
A problémák sorával szembesülve az Ukrajnához való viszonyulásban eddig sem egységes, mára a gondokba érezhetően belefáradó Európai Unió kedve is mindinkább elmegy Kijev felkarolásától. A tagországok többsége hallani sem akar arról, hogy a már most társult viszonyt, szabad kereskedelmet és vízummentességet váró Ukrajna akár a távoli jövőre vonatkozó integrációs jelzést kapjon. Bár teljesen soha nem teheti meg, a Nyugat kezdi levenni a kezét az országról. Ennek egyik legutóbbi jele, hogy az IMF felfüggesztette a programját, s bár az Európai Unió villámgyorsan előkészített egy 610 millió eurós hitelcsomagot, egyelőre a folyósítással kivárnak. S mint a Concorde egy minapi elemzése is utalt rá, Ukrajnát még aktívan támasztják nyugatról, de egyre nyilvánvalóbb, hogy ezt már csak átmeneti jelleggel hajlandók megtenni, és a nagyhatalmi alkuk eredményeként a jövőben Oroszország elsődleges felelőssége lesz az ország gazdasági stabilizálása.
Közeledik tehát az igazság pillanata, s e tekintetben az elnökválasztás sorsdöntő lehet. Valójában nem jó hír Kijevnek, hogy ezúttal egyik nagy geopolitikai játékos sem érdeklődik oly élénken a választások iránt, mint 2004-ben.