Búcsú a XX. század Vándorától

A Farkasréti temetőben ma 12 óra 45 perckor kísérik utolsó útjára Lossonczy Tamás érdemes művész, Kossuth-díjas festőművész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagját, aki 2009. november 3-án, életének 106. évében hunyt el.

Kivételes pálya, kivételes életmű volt az övé. Néhány hónappal ezelőtt a Magyar Nemzeti Galériában kiállítással köszöntötték 105. születésnapján, maga is ott volt, talán friss, készülőben lévő munkáit hagyta magára néhány órára a műteremben, hogy eljöhessen. Élete utolsó napjaiig dolgozott, s nem is akárhogyan, a képzelet ereje, frissessége jellemzi legutóbbi alkotásait is, a művész maga pedig mintha csak újra és újra meg akarta volna tréfálni kritikusait, monográfusait, akik befejezett életműben gondolkodnak. Kilencvenedik születésnapja alkalmából jelent meg róla például Pataky Gábor monográfiája, azután azonban oly mértékben gyarapodtak az alkotások, hogy a 100. születésnapi tárlatok egyikét meg lehetett rendezni az utóbbi három évben készült alkotásokból, a másikon papírplasztikákkal lepte meg művészetének barátait.
Munkássága a XX. század nyolc évtizedét fogta át, a szó szoros értelmében összeköttetést jelent az élő, galériákban megjelenő értékek és a klasszikussá vált, múzeumi értékként felbukkanó művészet között. Első nonfiguratív művei 1926-os párizsi utazása után születtek, majd a befelé fordulás, meditáció évtizede következett, hogy későbbi feleségével, Lossonczy Ibolyával, majd Vajda Lajossal, Fekete Nagy Bélával való találkozása után újra kezébe vegye az ecsetet. A második világháborúban képei nagyobb része a műteremmel együtt elpusztult, de a kevés megmaradt alkotás, például a szabadság érzetét megfogalmazó Madár, az ikerháromszögekből komponált Kompozíció vörösben egyszerre érzékelteti a bioromantikus festészet lehetőségeit és dokumentálja a művész protestálását a fenyegető erőszak ellen. Művészete az 1946–48 közötti termékeny években teljesedett ki. Ebben az időszakban részt vett az Európai Iskola majd a Dunavölgyi Avantgárdok és a Konkrét Művészek Magyarországi Csoportja munkájában. Erőteljes színek, dekoratív motívumok, a képfelületek erőteljes vertikális tagolása jelzi, milyen erőt volt képes tömöríteni a művekbe, amelyek öntörvényű módon jelenítettek meg festői értékeket.
Ezekre az értékekre azonban a fordulat éve utáni hatalomnak nem volt szüksége. Ennek felismerése indította meg Lossonczy Tamásban azt a belső érlelődési folyamatot, amelynek köszönhetően 1957-ben megszületett korszakos jelentőségű műve, a Tisztító nagy vihar. A következő években is visszatért a pályája egészét és a kortárs magyar művészet sok jeles képviselőjének a sorsát meghatározó drámai eseményekhez, hogy azután, mint egyik művének a címe mondja, a Színek ereje segítségével váljon a konkrét történelmi-társadalmi mozgásoktól egyre függetlenebbé Lossonczy Tamás világa. A tiszta színek, játékos formák, pöttyözések, vonalkázások a festői gesztus, képzelet, a növekedés szabadságát, az alkotó tevékenység s magának az életnek a határtalanságát hirdetik. Néhány évvel ezelőtt, 2004-ben Vándor címmel festett egy képet a világot, s benne az emberi életet egyre bölcsebben, egyre nagyobb tudással szemlélő Lossonczy Tamás. Éppen százéves volt akkor, s azután is, mindannyiunk örömére élete utolsó napjaiig újabb és újabb értékeket talált s mutatott föl alkotásaiban.