Családi tradíció

A család összetartó ereje óriási lehet. Mario Puzo regénye, A keresztapa is erről szól. Összetartott az Apró család is, amikor Feri előtt egyengették az utat a miniszterelnökké váláshoz. Veres János családjáról is szép történetek keringenek, különös tekintettel a volt pénzügyminiszter fiaira. Ugyancsak említésre méltó a Szilvásy család, ahol az egyik fiú kancelláriaminiszter lett Gyurcsány kormányában, testvére, Péter pedig Kormányzati Tanácsadó Jósdát hozott létre 2006 júliusában. Ők is összetartottak családilag, hiszen működhetett a jósda, bizalmas jelentéseket készítettek, amelyeket miniszterelnöksége idején maga a felvilágosultnak híresztelt, rajongói által gyakran Tony Blair brit miniszterelnökhöz hasonlított Gyurcsány Ferenc is megkapott. S ha kézhez kapta, akkor igényelte, mert ha nem így lett volna, azonnal kivágta volna a bús fenébe az egész okkult csapatot. Két évvel ezelőtt a nyughatatlan fideszes Szijjártó Péter szerette volna megtudni, miről készültek jelentések. Nem vagyok benne biztos, hogy mint beavatatlan (s akkor finoman fogalmaztunk), egyáltalán ráléphetett-e az okkult csodák palotájának küszöbére. Sokért nem adnám, ha megtudhatnám, vajon Gyurcsány bukását megjósolta-e a Szilvásy Péter-féle Kormányzati Tanácsadó Jósda. Fölfedeztek-e a látnokok legalább egy légypiszoknyi árnyékot 2009. április 14. előtt a kormányfő fényes pályáján?
Milyen igazságtalan a sors: Kolompár Orbán már csak a tárgyalóteremben beszélhetett a legendás családi összetartásról. Roma tradícióként emlegette. Nem rossz egy ilyen hagyomány, csak hát attól függ, mire alkalmazzák. Ha például maga az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke arra használja, hogy a roma közösség maradjon csak a gödörben, akkor nem jó az ilyen tradíció. Akkor sem jó, ha egy olyan projekt beruházásait, amely a közösség céljait segítené, a roma szervezet elnökének családi cége végzi, természetesen kizárólag az erős tradíció miatt. Csak a tárgyalásokon fog kiderülni, hogy van-e összefüggés aközött, hogy Kolompár Orbán családi cége elhappolt egy jelentős munkát, holott erre nem volt felhatalmazása, s hogy a megbízó, a pályázati pénzt adó Országos Foglalkoztatási Közalapítvány „elállt a szerződéstől”, s a maradék közel hatmillió forintot már nem fizette ki. Szerződéstől elállni ugyanis akkor szokás, ha nem rendben mennek a dolgok. Ha észrevesznek valamit. Talán túl zajos volt Kolompár és csatolmányai nyári vigadozásainak hangja abban az állami pénzből finanszírozott balatoni táborban, ahol csupa hátrányos helyzetű roma gyereknek kellett volna lubickolnia.
A romáknál szokásos erős családi tradícióról szóló tündérmese tehát nem biztos, hogy könnyeket fog csalni a sikkasztási ügyek feltárását végző vádhatóság szemébe. A Kecskeméti Városi Bíróság (van dolguk mostanában) napirendre tűzte Kolompár és társai sikkasztási és okirat-hamisítási ügyét. A hírek szemérmes bikkfanyelven azt közlik, hogy a roma vezető „megszegte a számviteli törvényben előírt valódiság és világosság követelményét”, melyen azt kell értenünk, hogy Kolompár Orbán sajátjának érezte az Országos Cigány Önkormányzat pénztárát. 2004-ben több utasítást is adott, hogy kisebb-nagyobb összegeket fizessenek ki neki utólagos elszámolásra. S aztán nem számolt el. Utólag sem. Talán azt gondolta, akié a hatalom, azé a kasszakulcs. S ha ő az OCÖ elnöke, akkor a szervezet pénztárának is ő az első embere. A pénztáros csak a második. Kolompár éppenséggel magáénak érezhette volna roma testvéreinek problémáit is, de ő inkább az OCÖ-kasszát érezte sajátjának. A vádirat szerint több mint ötmillió forintot vett fel, de a pénz viszszatétele a kasszába – ez valahogy nem jött össze.
Talán az erős családi tradíciók miatt.