Ha csak feleannyira jól érezték magukat, mint mi, akkor mi kétszer olyan jól éreztük magunkat, mint önök.
(Graham Garden–Cambridge Footlights)
Oxbridge Maffia – ezzel az első hangzásra bizarr elnevezéssel illetik az angol humor azon generációját, amelynek képviselőit két dolog köti össze: Oxfordban vagy Cambridge-ben tanultak, és eredetileg eszük ágában se volt átnyergelni a szórakoztatóipar világába. Persze, mint Bill Oddie komikus mondta, „nincs szórakoztatóipar szak az egyetemen”. De a tény akkor is tény marad: ha ezeket a fiatalokat nem térítik el időben, akkor a világ talán nagyszerű orvosokkal, ügyvédekkel, hirdetési szakemberekkel, irodalomkritikusokkal és más derék polgárokkal gazdagodik, de szegényebb lenne jó néhány poénnal, tréfával, röhögéssel. Szerencsére azonban az angol egyetemek lehetőséget nyújtottak diákjaiknak, hogy próbára tegyék vélt vagy valós tehetségüket, és ez a kora hatvanas években különlegesen gyümölcsöző befektetésnek bizonyult. Az érdekesség kedvéért: Graham Chapman orvosnak, John Cleese jogásznak, Michael Palin történésznek tanult, Eric Idle és Terry Jones pedig angol szakra járt. Terry Gilliam, a csapat egyetlen amerikai tagja diplomás politológus.
E generáció úttörői tették lehetővé a Monty Python létrejöttét. 1960-ban Robert Ponsonby, az Edinburghi Nemzetközi Fesztivál művészeti igazgatója úgy gondolta, összehozza a Cambridge Footlights és a The Oxford Revue legjobbjait egy előadás erejéig. Így született meg Peter Cook és Jonathan Miller, illetve Alan Bennett és Dudley Moore újszerű műsora, a Beyond the Fringe (Fringe-nek nevezték a fesztivál idején rendezett, de a hivatalos műsorba nem tartozó előadásokat), mely új korszak sarokköve lett. Millerék szakítottak a régi music-hall hagyományokkal. Stílusukat az irónia és a groteszk határozta meg. A Holló Színház jóvoltából mi is több jelenetet ismerhetünk ebből a műsorból. Nyilván sokan emlékeznek a falábú emberre, aki Tarzan szerepére jelentkezik, de ugyancsak a Beyond the Fringe-ből származik A nagy vonatrablás jelenet. A szatirikus, élesen bíráló, elvont humor meghódította a kritikusokat és a közönséget.
Elmentünk a BBC-be, hogy megmutassuk, mire készülünk. Őszintén szólva mi magunk se tudtuk. Alighanem ez győzte meg őket.
(Eric Idle)
A későbbi Monty Python-tagok tapasztalt íróként és színészként hagyták el az egyetemet – Cleese, Chapman és Idle Cambridge, Palin és Jones Oxford „gyermeke”. Gilliam a Los Angeles-i Occidental College-ra járt. Hála az olyan előfutároknak, mint Peter Cook, David Frost vagy Barry Took, az ifjú tehetségek bekerülhettek a rádió és tévé világába. A The Frost Report című műsorban dolgoztak együtt először a leendő Python-tagok, sőt, amikor John Cleese lehetőséget kapott önálló, egész estés műsor elkészítésére, állandó szerzőtársán, Graham Chapmanen kívül Michael Palint is felkérte, hogy szerepeljen benne. Ez volt a nálunk még bemutatásra váró How to Irritate People (Hogyan bosszantsuk az embereket).
Ám ezután külön utakon építették karrierjüket a fiúk. John Cleese és Graham Chapman az At Last! The 1948 Show-nak (Végre itt az 1948-as show!) lett írója és szereplője, míg Michael Palin és Terry Jones az Eric Idle köré épülő Do Not Adjust Your Set!-ben (A hiba nem az ön készülékében van!) bontogatta szárnyait. E műsor második szériájában már Terry Gilliam is közreműködött mint grafikus. A sorozat eredetileg gyerekek számára készült, de sajátos abszurd humorával hamar a felnőttek kedvence lett. A műsorban szintén szerepelt Neil Innes, aki később rendszeresen fellépett a Monty Pythonnal, és többek között a Gyalog galopp című film zenéjét szerezte. (Nálunk Monty és Python – mielőtt egymásra találtak gyűjtőcímen mutatta be mindkét sorozatot a Filmmúzeum.)
A BBC 1969 elején felkérte John Cleese-t, hogy készítsen műsort. Cleese nem akart egyedül dolgozni, ezért Chapmanen kívül szólt Michael Palinnek. Palin pedig vitte magával alkotótársait, Jonest, Idle-t és az akkor még csak rajzolóként dolgozó Gilliamet. Miután eldőlt, hogy közös műsort készítenek, 1969 májusában pikniket rendeztek egy parkban. Ez tekinthető a leendő Python-tagok ilyen minőségükben történt első találkozásának. Bár mind a hatan részt vettek a pikniken, úgy emlegették leendő műsorukat, hogy Az ötök show-ja. Vagyis Gilliamet, mivel nem volt sem író, sem előadó, csak amolyan kisegítőnek tekintették.
Miután körvonalazódtak a feltételek, a csapat munkához látott. Mindannyian óriási lehetőséget láttak a felkérésben. Végre elővehették a fiókokból is „meg nem értett” alkotásaikat. A sorozat amellett, hogy számos rajongót szerzett, sokakat fel is háborított, Cleese-ék mindent és mindenkit pellengérre állítottak. Főleg a harmadik sorozattól ütköztek a BBC belső cenzúrájába, mert a közszolgálati televízió nem akart támadási pontokat nyújtani. A sorozat miatti tiltakozó leveleket a csapat rendszeresen ki is figurázta a műsorban.
Abban az időben nem éreztük úgy, hogy forradalmiak lennénk. Egyszerűen kicsit hülyék voltunk.
(Michael Palin)
A Monty Python Repülő Cirkusza döcögve indult, többek között, mert a BBC mindig más időpontba tette. De a közönség és a kritika szép lassan felfigyelt rá, és az első sorozat végére nem volt kérdés, hogy lesz folytatás. Meg sem álltak négy sorozatig, sőt közben a bajor tévé felkérésére készítettek két önálló műsort a német közönség számára, jelentős részben új jelenetekkel. John Cleese a negyedik szériában nem vett részt, de továbbra is fellépett a csoport turnéin, és részt vett a filmek elkészítésében.
A londoni Playboy Klub tulajdonosa kereste meg 1971-ben a fiúkat azzal, hogy az első két széria legjobb jeleneteiből készítsenek moziváltozatot, amelyet amerikai campusokon lehet majd vetíteni. Így készült el a Monty Python első mozifilmje, az And Now For Something Completely Different (szó szerint: És most valami egészen más… – amely hazánkban a fantáziátlan Monty Python – A legjobb jelenetek címmel jelent meg DVD-n). Ezt követte a nálunk talán legismertebb Gyalog galopp (melynek az Eric Idle által készített musicalváltozatát, a Spamalotot az idén tűzte műsorára egy budapesti színház), majd legvitatottabb alkotásuk, a Brian élete. A Brian a vallási fanatizmust állította pellengérre, és úgy tűnik, sokan ismertek saját ingükre benne. Különösen a zárójelenet váltott ki rosszallást, amelyben a megfeszített elítéltek vidáman éneklik, hogy Always Look on the Bright Side of Life (Mindig az élet napos oldalát nézd!). Jellemző a Brian élete fogadtatására, hogy Angliában olyan városi tanács is betiltotta a vetítését, amelynek körzetében nem is működött mozi. A csapat 1979-ben fellépett Los Angelesben, a Hollywood Bowlban, majd 1983-ban még egyszer egyesítették kreatív erőiket, és elkészítették Az élet értelmét, mely lazán összefűzött jelenetekből álló szerkezetével a sorozat szellemét idézte, és nekem a kedvencem.
A Cannes-ban különdíjjal jutalmazott Az élet értelme után mindenki visszatért saját karrierjéhez. A tagok már a pythonos évek alatt is készítettek szólóműveket, mint például John Cleese a Waczak szálló sorozatot, Michael Palin – Terry Jones írói közreműködésével – a Ripping Yarnst (Kalandos történetek), Eric Idle a kis költségvetésű regionális tévéket kifigurázó Rutland Weekend Televisiont. Terry Gilliam ekkoriban már ismert filmrendező volt, Graham Chapman pedig hollywoodi karrierről álmodott, amely azonban sajnos nem adatott meg neki. Bár mindig is voltak találgatások, hogy mikor állnak össze újabb filmre, a rajongók reményeit végképp semmissé tette Graham Chapman 1989-ben bekövetkezett halála. Azóta a csapat általában csak az évfordulók megünneplésére jön össze, bár 1999-ben, a harmincéves jubileumra, a BBC által készített emlékműsorba a pythonosok betettek néhány friss poént. Legutóbb most októberben New Yorkban találkoztak az egykori társak, hogy átvegyék a BAFTA-életműdíjat. Jellemző a Python hozzáállására, amit John Cleese nyilatkozott erről:
– Ha meg akarják nézni a díjat, menjenek fel holnap az eBayre!
A Monty Python számos klasszikus jelenettel gazdagította a világ humorirodalmát. A papagájjelenet, a Favágódal, a Halálos vicc, a Spanyol inkvizíció vagy a Gyalog galopp fekete lovagja generációkat nevettetett eddig is, és még sokáig így is lesz. Sajnos az életműből még mindig nem jelent meg minden magyarul. Például a híres Nagy vörös könyv (Big Red Book) vagy a német műsorok. Reméljük azonban, hogy mindez csupán idő kérdése.
Zárszóként hadd vegyem kölcsön a Monty Python szállóigévé vált mondatát, amely a mai zűrös időkben ismét kezd aktuálissá válni:
Senki se számít a spanyol inkvizícióra!
origo.hu
Szándékosan léphetett a szerelvény elé a mai vonatgázolás áldozata – részletek a tragédiáról
