Mégis óriáspláza épülhet a zuglói Bosnyák téren, ha az erzsébetvárosi ingatlanpanamaként elhíresült büntetőeljárásban már kilenc hónapja előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György volt tanácsadója, az SZDSZ-es Killik Jenő XIV. kerületi városfejlesztési tanácsnok javaslatait elfogadják – értesült lapunk. A szabad demokrata politikus A Mundo-Zugló kerületközponthoz kapcsolódó szerződések és megállapodások módosítása című előterjesztése múlt pénteken az önkormányzat honlapján nem volt elérhető, tegnap pedig már a honlap is eltűnt az internetről. Információnk szerint a javaslat szinte százszázalékos beépíthetőséget tenné lehetővé a lengyel tulajdonosi hátterű Echo Investmentnek, és törölné az önkormányzat visszavásárlási jogát is. Ezzel a kerület által négymilliárd forintért eladott több mint héthektárnyi terület értéke a sokszorosára nőhetne. Az eredeti tervektől eltérő városközponti fejlesztés ellen „pláza stop” feliratú táblákkal tiltakozott éppen egy évvel ezelőtt Zugló volt SZDSZ-es, most független polgármestere, Weinek Leonárd is. Akkor azt ígérte: az önkormányzat nevében mindent elkövet majd, hogy az a Bosnyák téren ne csak kereskedelmi központ legyen, és ott jelentős zöldfelületet és közösségi teret alakítsanak ki.
Ezt követelte a Fidesz is, mondván Weinek mindaddig nem tett semmit az ügyben. Mint kiderült, azóta sem sokat. Az eredeti tervek alapján egyébként Zugló korábbi polgármestere, a fideszes Rátonyi Gábor kötötte a szerződést.
Killik Jenő a lapunk birtokába került szerződés szerint 2007 áprilisától 2010. decemberig oszthatta volna havi bruttó 400 ezer forintért a tanácsokat Erzsébetváros súlyos bűncselekményekkel gyanúsított polgármesterének, azonban a megbízást 2008. december 31-i hatálylyal felbontották. Hunvald György, aki az igazságügyi tárca állásfoglalása ellenére a mai napig kapja fizetését, akkor már kénytelen volt nélkülözni a VII. kerület gazdasági bizottsága SZDSZ-es elnökét, akit már tavaly novemberben letartóztattak. Ismert, az ingatlanpanama ügyében a politikusok közül elsőként meggyanúsított Gál György mindaddig éppen a zuglói önkormányzatot látta el tanácsokkal, Killik javadalmazásához hasonló összegért.
Hunvald György zuglói tanácsadója
Killik Jenő zuglói SZDSZ-es városfejlesztési tanácsnok javaslatára épülhet meg Zuglóban az a pláza, amely az eredeti tervektől eltérően, jelentős beépítéssel gyakorlatilag megszünteti a Bosnyák tér eddigi jellegét – értesült lapunk. Egy birtokunkba került szerződés szerint a politikus tavaly decemberig Hunvald Györgynek, Erzsébetváros súlyos bűncselekményekkel gyanúsított MSZP-s polgármesterének adott tanácsokat.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!