Látszatmegoldás

Az unió ünnepelhet: kedden Václav Klaus cseh államfő, akitől egyedül függött a lisszaboni szerződés életbelépése, aláírta a dokumentumot. A múlt héten az európai szervezet, mint már annyiszor, elérte a tagállamok közötti egyetértést, nem törődve azzal, hogy ahhoz mennyi elvtelenség, köpönyegforgatás, hajánál fogva előrángatott érvelés kellett. A fő az, hogy szabad az út az Európai Unió reformja előtt.

De minek is örülnek olyanynyira az Európai Unió vezetői? A lisszaboni szerződés megvalósulásának útjából elhárult az utolsó akadály, megkezdhetik az együttműködés szorosabbra fűzését a tagok között. Már rég eltervezett intézményi változásokat valósíthatnak meg a döntéshozó és a végrehajtó szervekben. Arra még nem találták meg a varázslatos megoldást, hogy miként lehetne közelebb hozni az emberekhez ezt a nagy, lomha bürokratikus szervezetet, hogy az európaiak milliói magukénak érezzék az uniót. Ne pedig reményt vesztve legyintsenek, ha egyszer szóba kerül, mint azt tanúsítja az európai parlamenti választásokon való egyre alacsonyabb részvétel.
Miért kellett ez a portugál főváros nevével ékesített szerződés, amelyről nap nap után hallunk, hiszen eddig működött az unió? – tehetik fel a kérdést a tájékozatlanok. Az Európai Unió az utóbbi évtizedekben, mint valami hirtelen növő kamasz, kinőtte majd az összes ruháját. Jelenleg 27 állam a tagja, ami évek múlva akár harmincra is bővülhet, és közel félmilliárdot számlál a lakossága. Ez a túl nagyra hízott szervezet – érthető módon – nehezen tudott hat vagy tizenöt tagállamra kigondolt keretek között „mozogni”.
Másrészt pedig az azonos elveket, a működési mechanizmusokat nem ártott alaptörvényben, alkotmányban rögzíteni. A bölcsek tanácsa ötszáz oldalon ezt ki is dolgozta, ami 2005-ben két tagállam népszavazásán megbukott, így az unió a továbbiakban ezt a próbálkozást halottnak ítélte meg.
Ekkor jött az ötlet: azért ne hagyjuk veszni ezt a kiváló munkát, hanem rövidítsük le az amúgy is nehezen érthető szövegtengert! Ne nevezzük alkotmánynak az irományt, és csak ott tegyük ki a népítéletnek, Írországban, ahol ez elkerülhetetlen! Így mégis elérjük célunkat, az unió megreformálását. Ez a lisszaboni szerződés születéstörténete, amely a korábbi európai alkotmány lecsupaszított váza. Ez már minden olyan jelképet nélkülöz, amelyik túl hangsúlyozottan utalna – például közös himnusz – az európai azonosságtudatra.
Lássuk hát, hogy miben módosul az Európai Unió felépítése, döntéshozatali módszere, ha a lisszaboni szerződés életbe lép! Az egész szervezet élén áll az Európai Tanács, amelyben a részt vevő államok legfőbb politikai elöljárói – az adott ország politikai berendezkedése szerint ez lehet az államfő vagy a miniszterelnök – vesznek részt. Ez eddig is így volt, hiszen rájuk hárult az unió politikai irányvonalának, a nagy európai tennivalóknak vagy a szervezet reformjának kidolgozása. A döntéseket általában konszenzussal hozzák, kivéve, ha ez nem szükséges.
A legszembetűnőbb változás az lesz, hogy ezentúl az Európai Tanács 27 tagja két és fél évre – egyszer megújíthatóan – minősített, azaz kétharmados többséggel elnököt választ. Az elnöknek tapasztalt, nagy tekintélyű politikusnak kell lennie, aki erre az időszakra lemond mindenféle nemzeti megbízatásáról, és a nemzetközi színtéren az egész uniót jeleníti meg. Ő elnököl az európai állam- és kormányfők ülésén, ő képviseli az EU-t a különböző nemzetközi tanácskozásokon.
Talán nem kell hangsúlyozni, mennyire fontos az, ki lesz az első európai elnök. Ma a diplomáciai kulisszák mögött óriási harc zajlik azért, hogy ki töltse be ezt a posztot. Tony Blair volt brit miniszterelnök neve forgott évekig, most azonban kegyvesztettnek tűnik. Az Európa motorjának számító, kivételes befolyással bíró Német- és Franciaország nem jelölt pályázót, így az ő támogatottságukat elnyerve kisebb ország – elsősorban valamely Benelux állam – elnökaspiránsa is befuthat. Ugyanakkor fennmarad a jelenleg is érvényben lévő féléves EU-elnökség, amelyet mindig más ország lát el, mintegy összefogva a félesztendős teendőket.
Az elnökkel ellentétben, akinek többnyire protokolláris feladatai lesznek, a helyettese, az unió főmegbízottja felügyeli – mintegy külügyminiszterként – a külpolitikát és a biztonsági kérdéseket. A főmegbízott az Európai Bizottság alelnöki teendőit is ellátja. Így hát megszűnik a világban korábban uralkodott dilemma, hogy problémás ügyekben kihez kell fordulni, ha az Európai Unió véleményére vagyunk kíváncsiak.
Az Európai Bizottság továbbra is mint az Európai Unió „kormánya” működik. Öt évre a 27 ország jelöl egy-egy biztost, amit az Európai Parlament hagy jóvá. A parlament választja meg a bizottság elnökét, a „kormányfőt”, mégpedig az Európai Tanács javaslatára. A közelmúltban a portugál José Manuel Barrosót öt évre újból megerősítette posztján az új parlament. A bizottság feladata az unió általános érdekeinek képviselete, a törvényhozási kezdeményezések megtétele, a költségvetés kidolgozása, végrehajtása.
Az Európai Unió tanácsa vagy más néven a Miniszterek Tanácsa, miként eddig, a tagállamok adott területért felelős (például mezőgazdaság, pénzügy, belügy) minisztereinek találkozóhelye. A lisszaboni szerződés alapján a döntés a szakminiszterek tanácsában minősített többséggel történik, ami 2014-től tovább fog változni. Ekkortól lép érvénybe a kettős többség: egy határozat elfogadásához a tagállamok 55 százalékának hozzájárulása kell, és ennek a többségnek az EU összlakosságának 65 százalékát kell kitennie.
A legutoljára júniusban megválasztott Európai Parlamentnek törvényhozási és költségvetési feladatai is vannak. A jelenleg 736 fős testület létszámát az új belépő országokkal sem lehet 750 főnél nagyobbra duzzasztani. Magyarország 22 európai parlamenti hellyel rendelkezik, de a legkisebb országnak sem lehet hat főnél kevesebb és a legnagyobbnak sem 96 főnél több képviselője. Mint a nemzeti parlamentekben, itt is politikai rokonszenv alapján szervezhetnek frakciókat a képviselők. A lisszaboni szerződés szerint 73 területen a parlament megosztja a hatalmát az Európai Tanáccsal, ezekben a kérdésekben együttes döntés kívántatik meg. Mintegy ötven kérdéssel szűkítették azokat a témákat, amelyek terén a tagállamok vétót gyakorolhatnak. Fontos demokratikus előrelépés, ha egymillió európai választó aláírásával törvényhozatali javaslat érkezik az Európai Bizottsághoz, azt köteles az Európai Parlament elé terjeszteni.
A nemzeti parlamentek jogköre is szélesedik, ugyanis az új szerződés szerint közvetlenül beleszólhatnak az európai döntéshozatalba. Minden új európai törvény szövegét előzetesen megkapják a nemzeti parlamentek, amelyeknek nyolc hetük lesz arra, hogy elemezzék, véleményezzék azt. Ha egy törvényhozás a nemzeti parlamentek közül megfelelő számú támogatót – a tagállamok harmadát – talál hozzá, akkor módosíthatják, sőt vissza is vonhatják a törvényjavaslatot. Persze az ellenzőknek két hónap alatt ugyancsak gyorsan kell tevékenykedniük.
A lisszaboni szerződéshez mellékletként csatolták, de annak szerves része az Európai Unió alapjogi chartája. Ez a korábban, majd egy évtizede elkészült dokumentum összegzi a polgári, a politikai, a gazdasági, a szociális jogokat, amelyek az egész unió területén érvényesülnek. Most ezek alól akar Csehország elnöke mentességet kapni, mondván, a második világháborút követően a Benes-dekrétumok alapján a Csehszlovákiából kitelepített hárommillió szudétanémet és osztrák, valamint 120 ezer magyar ne léphessen fel kártérítési igénnyel. A gyűjtemény megnevezi a kollektív kiutasítást mint elítélendő cselekményt.
Az alapjogi charta nem jogi irat, így nem is lehet visszamenőleges hatálya. Mint számos uniós jogban jártas nyugati szakértő elmondta, semmi értelme sincs „lábjegyzetben” arra hivatkozni, hogy ez ránk nem érvényes. „Aki aláírja a lisszaboni szerződést, az az alapjogi chartát is elfogadja” – jelentette ki a BBC által idézett szaktekintély. A bizottság elnöke, Barroso is utalt a mentesség jogi nonszensz voltára, ugyanis az alapjogi charta része az európai emberi jogok konvenciójának, amelyet Csehország aláírt.
Nagy-Britannia és Lengyelország is kiegészítést fűzött a chartához, de ezek az államok világosan megmondták, mivel van bajuk. Az első a sztrájkjog kiterjesztésében, míg a második a homoszexuálisok házasságában jelezte fenntartásait, és vitatta az európai bíróságnak azt a jogát, hogy esetleg ez ügyben elmarasztalja őket.
Klaus cseh elnök látszólag elérte azt, amit akart. Sokak szerint nem Csehországot akarta szégyenpadra ültetni, hanem akadékoskodásával euroszkeptikus szerepét kívánta fenntartani. Miután kedden a cseh alkotmánybíróság elvetette, hogy a lisszaboni szerződés öszszeférhetetlen lenne a prágai alaptörvénnyel, így Klaus államfőnek nem maradt más hátra, mint ígérete szerint ellátni kézjegyével a dokumentumot.
Ám van egy másik gond is: az európai államoknak, így Magyarországnak is a mentességeket nem most, hanem későbbi időpontban kell ratifikálniuk. Így az Európai Unió Prágának adott is valamit, meg nem is. Látszatmegoldással megoldotta a jelenleg bénító dolgot, ám ennek távlati következményeivel nem számolt. Most az örömnek van itt a helye, majd ráérünk ezt a kérdést később tisztázni – mondhatják a vigadók.