(mi segíti a döntést )

Én nem tudom, hogy az internet mennyit segít, hogy a világhálóba kapaszkodó eligazodjon, és stabil vélekedést alakítson ki önmagában az őt érdeklő kérdésekről. Azt mondják általában, hogy az ember akkor tud helyesen dönteni (az eldöntendő kérdésekben), ha sok információt szerez, s ezeket összeveti egymással kis vagy nagy kapacitású agyában. Az az információözön azonban, ami az internetből ömlik, a gyengébb lelkeket Niagaraként magával ragadja úgy, hogy leginkább csak vergődnek a különböző érv- és tényörvények között, s menekülésre, ráadásul helyes döntésre kevés reményük van.
Nincs olyan kérdése a világnak – legyen az akár a legtudományosabb –, amely ne váltana ki egymással szöges ellentétben lévő véleményeket. Az internet ráadásul a teljes szabadság hona, bárki kifejtheti nézeteit bármiről, képeket, videókat, tényként közölt információkat, eszméket és téveszméket terjeszthet a világhálón a tőle telhető mértékben befolyásolva a cybertérben bolyongó embertársait. Soha ilyen gyorsan nem terjedtek hírek és rémhírek, sosem barmozták le ily mértékben egymást a széles nyilvánosság előtt a különböző (idióta) domainnevekre hallgató, egymással ellentétes nézeteket valló vitapartnerek. Jómagam, ha véletlenül rátévedek egy vitafórum honlapjára, a különböző beírásokat olvasva enyhe émelygést érzek a szellemeskedő „okostojások” oda- s visszavágásaitól. Soha eszembe sem jutott beszállni egy ilyen vitába, így regisztrálásomra sem került sor. Mindebből kiderül, maradi vagyok, mondhatni reakciós. Ennek ellenére tudom, hogy az internetes hírközlésé a jövő, bár abban korántsem vagyok biztos, hogy a Gutenberg-korszak véget ért. Sőt, van egy olyan érzésem: előbb-utóbb bekövetkezik a könyv és a nyomtatott újság reneszánsza. Legalábbis visszatér az a korszak, amikor még nem keveredett össze a híresztelés a hírrel, s a véleményt mondónak valóságos arca, neve, személyisége és személyes felelőssége volt. Így írás közben egyre inkább érzem, hogy ha mondjuk valaki húszévesen hozzám hasonló nézeteket képviselne, s aszerint élne, nem vinné semmire. (Én sem vittem.) Mindez mostanában jutott eszembe, amikor a H1N1-gyel kapcsolatban felvetődött a kérdés: oltassunk, vagy ne oltassunk. A saját személyemet illetően egyáltalán nem volt kunszt döntenem, a legelső lehetőséggel élve beadattam magamnak a hagyományos és az új oltást, amit háziorvosom egyszerűen malacvakcinának nevezett.
Ezután – sok más szempontot figyelembe véve – mentem fel a netre, hogy megismerkedjek a „szakmai” vélekedésekkel. Hát ilyen katyvasszal én még életemben nem találkoztam. Ilyen egymásnak gyökeresen ellentmondó szakvéleményekkel még nem mételyezték meg a lelkemet. Persze nehogy az internetre kenjük egészében azt a zűrzavart, amely a védőoltással kapcsolatban a népesség körében kialakult: beszéltem orvosokkal, gyógyszerészekkel, ápolónőkkel, asszisztensekkel. Arra a kérdésre, beoltatják-e magukat és hozzátartozóikat, többségük azt felelte: nem. Hogy miért nem, arra csak azt tudták válaszolni, hogy az új oltással kapcsolatban nincs elég tapasztalat. Volt, aki azzal érvelt, hogy az Omninvest haszna bizonyos pártkasszába megy, és a pandémia gyógyszerlobbi leleménye.
A kérdés az, hogyan alakulhatott ki egy ilyen helyzet, amikor a világ minden országában milliószám gyártják a megelőző vakcinát, és halmozzák fel az eddig eredményesnek bizonyult vírusellenes szereket. Mivel az egyik példaként említhető, a nagy nyugati demokráciában, Németországban is kirobbant a védőoltással kapcsolatban egy csúfos botrány, aligha érdemes nagy hangon a magyar politikai elit felelősségét emlegetni. Annyi biztos: október végén Európa egyetlen országában sem árusítják patikában a H1N1 elleni oltóanyagot, a vakcinához csakis az oltóhelyeken lehet hozzájutni. Nálunk viszont a gyógyszergyárak nagyon óvatosan rendelnek, a házi- és gyermekorvosok bizonytalanok. Aligha tévedünk, hogy ismét a kommunikációval és a bárgyúsággal van a baj, ami az MSZP– SZDSZ kormányzataira és intézményeire olyannyira jellemző volt.
Hogy miképpen tud ebben a helyzetben jól dönteni az utca embere, én nem tudom…