Nem nulláról, hanem mínuszról fogunk indulni

Az Európai Uniónak jelenleg a második világháború utáni időszak legmélyebb recessziójával kell szembenéznie: 4 százalékkal csökken a gazdasági teljesítmény, 10,9 százalékra nő a munkanélküliség, vagyis várhatóan további 8,5 millió uniós polgár kerül ki a munkaerőpiacról 2010 végéig. 2008 ősze óta a vezető gazdasági hatalmak (G20) kormányai és jegybankjai soha nem látott, összehangolt válságkezelő intézkedéseket jelentettek be.
Egyrészt folyamatban van a korlátozásoktól mentes, a piac mindenhatóságában bízó gazdaságpolitika revíziója. Nem a piacgazdaság (Európában a szociális piacgazdaság) került válságba, hanem annak egy eltorzult válfaja; egyelőre úgy tűnik, minden szereplő elkötelezett a korrekció, azaz a megfelelő szabályozás kialakítása, az állam szerepének meghatározása, a visszaélések felszámolása iránt. Nemzetközi szinten megindult végre a harc az adóelkerülés ellen; az adóparadicsomok megregulázására sosem volt még olyan jó esély, mint most. Az elmúlt egy év alatt például hetven, adóhatóságok közötti információcserét előirányzó kétoldalú megállapodás született a világban, több, mint az elmúlt tíz évben összesen.
Másrészt olyan intézkedéseket foganatosított az államok nagy része, amelyek jelentősen lazították mind a monetáris, mind pedig a költségvetési politikákat. 2009–2010-ben az EU-ban körülbelül 5 százalékos költségvetési lazítás várható. Ez nagyságrendileg hasonló összeg, mint amennyit az Egyesült Államokban pumpáltak élénkítés céljából a gazdaságba. Mindennek következtében az Egyesült Államokban már a GDP 9,9 százalékára rúg a költségvetési hiány. Hasonlóképpen emelkedik a deficit az EU tagállamainak többségében is; idén öt tagállamban kúszik tíz százaléknál magasabbra, s immár húsz ország ellen folyik túlzottdeficit-eljárás.
Az Európai Unió 2008 novemberében fogadta el gazdaságösztönzési tervét, amelynek célja a tagállamok nemzeti szinten hozott gazdaságélénkítési lépéseinek összehangolása volt. A foganatosított intézkedések kétféle módon, adócsökkentéssel és kiadásnöveléssel kívánják mérsékelni a fogyasztási és beruházási hajlandóság visszaesését. Az EU az adócsökkentés kapcsán javasolja a tagállamoknak az élőmunkát terhelő adók és járulékok csökkentését, a fogyasztást terhelő adók ideiglenes mérséklését, valamint a K+F (kutatás-fejlesztés) tevékenység társaságiadó-kedvezményekkel való ösztönzését. A kiadási oldalon két szempontot érvényesít: egyfelől a válság által leginkább sújtott kis- és közepes vállalkozások támogatására helyezi a hangsúlyt, másfelől pedig rendelkezik a nagy infrastrukturális beruházások kifizetéseinek felgyorsításáról, valamint a válság által különösen sújtott iparágak – mint az építőipar és autóipar – állami támogatásáról.
Mindezzel összhangban az adócsökkentés három formáját alkalmazták a tagállamok: négy ország (Belgium, Spanyolország, Portugália és az Egyesült Királyság) a normál áfakulcsot csökkentette, az élőmunkaterhek mérséklését öt ország alkalmazta (Németország, Portugália, Szlovákia Finnország, Svédország), míg a társasági adó csökkentésével és a társaságiadó-kedvezmények körének bővítésével hét ország (Dánia, Németország, Franciaország, Olaszország, Lengyelország, Svédország és Szlovénia) élt.
Az Európai Bizottság legutóbbi előrejelzése alátámasztja a gazdaságélénkítő program sikerességét. Noha a helyzet még törékeny, már mutatkoznak pozitív jelek. Az első negyedéves 2,4 százalékos visszaesést követően a második negyedévben már csak 0,2 százalékos volt a recesszió, sőt a következő negyedévben már növekedés várható. A munkanélküliség növekedési üteme lassul; míg 2009 első négy hónapjában 0,3 százalékkal emelkedett, addig a májustól júliusig tartó időszakban már csak 0,1 százalékkal. Így nem véletlen, hogy Európában ma már az a fő beszédtéma, mikor s miként lehet visszatérni a normális kerékvágásba, azaz hogy kell leállítani a válságüzemmódot. A költségvetések túlköltekezése, mindenki tudja, veszélyes játék; azon túl, hogy az unióban szentírásnak tartott stabilitási és növekedési paktumba ütközik, a jövő generációinak bőrére megy, hiszen egyértelműen az adósságállomány növekedéséhez vezet. Felelős politikusok ezt hosszú távon tehát nem művelhetik. A jelenlegi tervek szerint 2011-től minden tagállamnak meg kell kezdenie a hiány lefaragását, évi minimum 0,5 százalékkal.

Válságkezelés itthon, Európa-ellenes megoldások
A magyar kormány 2002 óta mindezzel ellentétes utakon jár; gazdaságpolitikája folyamatosan figyelmen kívül hagyja a vonatkozó uniós ajánlásokat és gyakorlatot. Míg mások a könnyebb időkben, 2006-ig óvatosan költekeztek, a szocialista–liberális koalíció óriási költségvetési hiányt halmozott fel, s lettünk vele negatív rekorderek. Ráadásul a kormány hamis adatokat szolgáltatott az uniónak, s a természetszerűleg megindított túlzottdeficit-eljárás során három alkalommal sem tudtuk tartani a konvergenciaprogramban tett saját vállalásainkat. Ilyen még soha egyetlen tagállammal sem fordult elő az unióban. Így Magyarország minden hitelét elvesztette partnerei szemében.
Mindezek következtében a világgazdasági válság 2008 szeptemberében sokkal súlyosabban érintette hazánkat, mint régiós versenytársainkat. A magyar állam gyakorlatilag csődbe jutott, ami egyenes következménye volt a felelőtlen kormányzati költekezésnek és a 2006-os, az adóterhek növelésére épülő hibás kiigazításnak, ami lenullázta a gazdasági növekedést. Csak a nemzetközi szervezetek (IMF, EU, Világbank) 20 milliárd eurós pénzügyi gyorssegélyén múlt, hogy az ország elkerülte a teljes gazdasági összeomlást. A külföldi befektetők bizalomvesztését jelezte a forint jelentős, több mint húszszázalékos leértékelődése, ami pedig 1,7 millió devizahitellel rendelkező magyar polgár törlesztőrészletét emelte meg.
A válság tovább gyorsította a leszakadást a régiós versenytársainktól. A magyar GDP-csökkenés (–6,7 százalék) többszöröse a régióban utánunk következő cseh értéknek (–2,7 százalék). Államadósságunk 2009-ben közel nyolcvan százalékra emelkedik, és ez több mint húsz százalékkal haladja meg az utánunk következő lengyel államadósság nagyságát. Az életszínvonal tekintetében, aminek az egy főre jutó GDP a legfontosabb mérőszáma, 2002 óta a lista éléről sereghajtóvá csúsztunk vissza; az egész régióban egyedül nálunk van e tekintetben csökkenés; mindenhol máshol kimutathatóan jobban élnek a polgárok, mint korábban. A 2010-es előrejelzések szerint a visegrádi országok közül csak hazánkban folytatódik a visszaesés, a többiek már növekedéssel számolnak.
A kormány válságkezelés címén hozott intézkedései csak tovább mélyítik a recessziót. Míg mindenki más tavaly óta lazít a költségvetési politikáján, mi megszorítunk. Egyedül a hiányra figyel a kormány, a munkanélküliséget hagyja elszaladni. A szocialista kormány hiteltelenségét valamennyi magyar állampolgárnak kell állnia az államadósság (fejenként 2 millió Ft!) után fizetett magasabb kamatok formájában. Míg Magyarországon kamatkiadásokra a GDP 4 százalékát költjük, addig ez a visegrádi hármak összesített adósságszolgálatának csak 1,7 százalékát teszi ki.
Szembemegyünk az EU gazdaságösztönzési csomagjának alapvetéseivel is, amikor a kormány adócsökkentés helyett adót emel: 20-ról 25 százalékra növeli az áfakulcsot (2009. július), a társasági adó kulcsát 16-ról 19 százalékra emeli (2010-től), az átlagkeresetűek adóterhelése pedig még mindig a második legnagyobb az EU-ban, és érdemben nem fog csökkenni jövőre sem. A magyar kormánynak már 2008-tól lehetősége lett volna, hogy például a munkaintenzív szolgáltatások áfakulcsait csökkentse, ezzel azonban mind a mai napig nem éltünk. Pedig az egyes kisipari szolgáltatásokra (mint például kis értékű javítás, szerelés, takarítás, szociális ellátások) alkalmazott csökkentett áfakulcs a költségvetés számára is pluszbevételt jelenthetne. A jelenlegi magas és kiszámíthatatlan adórendszer miatt a magyar kis- és közepes vállalkozások működési stratégiájává vált az adóelkerülés és az illegális foglalkoztatás, aminek következtében a hazai foglalkoztatási ráta kiugróan alacsony. A munkaképes lakosságnak csak 56,7 százaléka dolgozik, ami Máltát leszámítva a legalacsonyabb érték az egész EU-ban. Az adócsökkentést azért is érdemes lenne a kormánynak megfontolnia, mivel a feketegazdaság a GDP 7,5 százalékának megfelelő költségvetésibevétel-kiesést okoz. A közbeszerzések hetven-kilencven százalékát befolyásolja a korrupció, milliárdok folynak el adóelkerülés révén, s parkolnak offshore cégekben; a kormány érdemben e téren sem jutott előbbre.
Az Európai Unió szerint csak az adócsökkentésre és a kiadások növelésére egyaránt építő gazdaságpolitika képes hatékony válságkezelésre. Magyarország ezzel ellentétes pályán mozog: az elmúlt hét év elhibázott gazdaságpolitikájának eredményeképpen nem tudja élénkíteni a gazdaságot, a nemzetközi pénzügyi szervezetek által diktált költségvetési megszorítások árán csökkenő költségvetési hiány pedig tovább szűkíti a vásárlóerőt, mélyítve ezzel a recessziót. Mindezek következtében a kilábalás nálunk sokkal lassúbb és nehezebb lesz; míg partnereink már kifelé kapaszkodnak a bajból, és a jövőről gondolkodnak, mi egy helyben járunk.
A majdan megalakuló új magyar kormány legfontosabb feladata a hitelesség visszaszerzése. Nem lesz könnyű nemzetközi partnereinkkel elfeledtetni az elmúlt hét év hazugságait; nem nulláról, hanem mínuszról fogunk indulni. Amíg ez nem történik meg, addig maradunk a fekete bárány, akire ujjal mutogatnak. Most ugyanis hiába hozakodunk elő bármilyen, egyébként jogos érvvel az unióban zajló viták során, megkapjuk: Magyarország ne ugráljon, örüljön, hogy a nemzetközi segítségnek köszönhetően nem ment csődbe. Ezen változtatni csak hiteles személyekkel, gyökeresen új program birtokában, tisztességesen kormányozva lehet. Ez az emberpróbáló feladat vár az új magyar kormányra.

A szerző közgazdász, néppárti európai parlamenti képviselő