A párt elnöke teljes támogatásáról biztosította Tarlós István, a párt főpolgármester-jelöltje A nemzet fővárosa című programját, arra kérve a Fővárosi Közgyűlés ellenzéki frakcióvezetőjét, védje meg az itt élő embereket attól a súlyos veszélytől, amibe a mai városvezetés sodorta őket. Orbán szerint Budapest megteheti az első lépést ahhoz, hogy a nemzet büszke lehessen a fővárosára.
– A tizenöt éve a várost irányítók megbuktak, eddigi politikájukkal szemben mi olyan programot állítottunk össze, amely nyitott, bárkinek a javaslatát, ötletét szívesen fogadjuk, hogy megállíthassuk, ami most van, a káoszt, az átláthatatlanságot, a korrupciót – mondta Tarlós István. Hozzáfűzte: a városházán megszüntetik a bürokráciát, a közszolgáltatásban pedig privatizáció helyett két városigazgatóságot, szervező, ellenőrző céget hoznak létre a közlekedés, illetve a többi közműtársaság irányítására. Budapest egységesítésének tervét hivatott szolgálni az egykori Közmunkák Tanácsának feltámasztása, a parkolási rendszer átalakítása.
Részletek az 5. oldalon
Orbán Viktor: A trükközésnek vége van!
Feltárjuk a metróberuházás ügyét, visszafizettetjük a végkielégítéseket, a jog eszközeivel felelősségre vonjuk a budapestieket cserbenhagyó, a fővárost tönkretevő MSZP–SZDSZ-es vezetőket – jelentette be tegnap Orbán Viktor a Fidesz fővárosi programjának bemutatóján.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!