A költségvetés befagyasztja a jelenlegi állapotot

Az új kormánynak a külföld felé is azt kell majd bemutatnia: „Elismerjük, hogy nem vagyunk fejlett ország, de itt a megbízható, a kiszámítható rendet fenntartva a reálgazdaságot mindenképpen fejleszteni fogjuk, a kisvállalkozásokat, a mezőgazdáságot éppúgy, mint az élelmiszeripart, mert utódainknak a 21. századhoz illő méltósággal és színvonalon kell élniük – mondta lapunknak Veress József közgazdász, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanára, akivel a jövő évi költségvetésben rejlő kockázatokról és arról beszélgettünk, hogy a világgazdasági válság közepén milyen kormányzati gazdaságpolitikára lenne szüksége hazánknak.

Milyen költségvetést fogadott el a jövő esztendőre az Országgyűlés? Ön szerint működhet ez alapján ország?
– Bámulatos volt, ahogy a kormány és kommunikációs hadapródjai, továbbá a nemzetközi szereplők egész sora az összes létező eszközt felvonultatta annak érdekében, hogy a költségvetés formailag – értsd: a közgazdasági elméleti főáramlat által elfogadhatóan – hibátlannak tűnjön. Nem véletlenül írták amerikai elemzők is, hogy jövőre Magyarország jön ki a legjobb pénzügyi egyensúllyal a válságból. Jövőre még nem jön ki senki a válságból, különösen mi nem. A külföldi elemzők – hasonlóan a hazánk belpolitikáját megkérdőjelezhetetlen biztonsággal kritizáló egyik-másik „neves”, külföldi „független” újságíróhoz – hozott, illetve kapott információk, adatok alapján foglalnak állást. Egyébként is, ha pénzügyileg egy időpontban megfelelünk, akkor már a reálgazdaság rendben van? Persze hogy nincs. A politikai fordulat óta két évtized telt el. Vajon miért nem sikerült még mindig elérnünk a 1979-es életszínvonalat? Ez a fő kérdés, még ha nem is egy konkrét éves költségvetésé. Ez a költségvetés befagyasztja a jelenlegi állapotot a gazdaságban. Figyelemre méltó, hogy a kormány és Bokros Lajos majdnem tökéletesen egyetértenek. Logikus, hiszen a költségvetés a monetarista, liberális tanok, illetve a kínálati közgazdaságtan építőköveit formatervezi. Bokros meg is dicséri a kormányt, hogy megmentette az országot az államcsődtől. Persze hozzáfűzi: a szerkezeti (oktatás-, egészségügy-, nyugdíj-) reformok elmaradtak. A szabad tőke ezeken a területeken tudna a legtöbbet profitorientáltan kaszálni. Szerintem a költségvetési és a gazdaságpolitikai gondolkodásban minél előbb alapvető fordulatra van szükség.
A fejlett európai országok szinte reflexből államosítottak, pontosabban komoly összegeket befektettek – nem feltétlenül helyesen – a bankokba, hogy mentsék őket, ezzel államadóságuk megnőtt. Jó néhány országnak az államadóssága a GDP-je százalékában még magasabb is, mint a mienk. Nálunk azonban az államadósság mellett még ott van a privát szféra, a magánemberek, a bankok tengernyi adóssága és az egyéb tartozások. Az IMF-től felvett hitelt jórészt a nem magyar tulajdonú bankok hazai leányvállalatainak megsegítésére fordítottuk, a kamatok pedig a költségvetést terhelik. E bankokban állami résztulajdonról szó sincs.
Tud valaki mondani egyetlen olyan országot a világon, amelyik az elmúlt ötven évben úgy lett fejletté, hogy ezeknek a liberális gazdaságpolitikai elveknek a mentén dolgozott? Ilyen ország nincs. Lehet, hogy mi leszünk az elsők, de ebben ostobaság reménykedni. Ez nagyon fontos kitétel. A másik fontos kitétel, hogy a legnagyobbak, a legfejlettebb államok nem a neoliberális gazdaságpolitikai elvek szerint kezelik a válságot. Mi, kelet-közép-európai posztszocialisták, akik bekerültünk az EU-ba, bizony nem tudtunk kijönni a bajból, nem voltunk képesek két grádiccsal sem följebb mászni. Följebb másztak egy grádicscsal a szlovénok, őket már nem lehet viszszalökni. Egyébként ők sem a globálszereplők által elvárt gazdaságpolitikát alkalmazták.
Óriási mozi volt! Amikor kitört a pénzügyi és gazdasági világválság, akkor igazán megfelelhetett a kormány az ideológiai és hatalmi mozgatói elvárásainak.
– Azért vettük fel a hatalmas hitelt, hogy végre tudják hajtani a megszorításokat?
– Azért vették fel, mert igazolni lehet vele, hogy esetleg pénzügyi csőd lett volna. Holnap is lehetne pénzügyi csődöt generálni, ha a globális szereplők akarnák. Magyarország egyik legnagyobb baja, hogy hosszú idő óta nincs a költségvetés mögött kirajzolódó gazdaságpolitika. Nem lehet tudni, mit csinálnak a gazdasági minisztériumban, amit lassan már hetente neveznek át. Nincs rögzítve sehol, hogy például mit akarunk tenni az erdőinkkel, a mezőgazdasággal, a vizeinkkel, milyen szerepet szánunk a kis- és középvállalatoknak.
– A költségvetési törvénynek is tükröznie kellene annak a politikai pártnak a gazdaságpolitikáját, amelyik megszavazza.
– A legfontosabb célnak annak kellene lennie, hogy munkát adjanak az emberek kezébe. Elfogadhatatlan, hogy tíz-tizenkét éves cigány gyerekek szülei, akik éppen hogy meghaladták a harminc évet, soha életükben nem dolgozhattak. Ez a jelenség ma már kontúrjaiban nem etnikumi szinten is fennáll. Nem az ő hibájuk, hogy nem tanulhattak meg soha dolgozni. Más: hány olyan volt tanítványom gyerekét látom, akik diplomával a kezükben nem kapnak munkát! Ők sem tanulhatnak meg – a szakmájukban legalábbis – dolgozni. Arra kell törekednie egy kormánynak, akármilyen színű is, hogy minél többen dolgozhassanak, még akkor is, ha ez esetleg vesztességgel is jár. Érezzék és értsék az emberek, hogy hasznosak annak a társadalomnak, amelyben élnek.
A jövő évi költségvetésnek úgy kellett volna kinézni, hogy az emberek megláthassák benne, hogy mit vállalt a kormány négy évvel ezelőtt. Tükröződjön benne a kormány gazdaságpolitikája. Jött ugyan a válság, de azért az ígéretek egy része teljesült. Hát ez nálunk fordítva van. Elkészítjük a költségvetést, és azt mondjuk, vagyis inkább azt kérdezzük, hogy vajon tetszik-e ez a külföldnek. Hát kit érdekel ez? Engem biztos, hogy nem. Természetesen vannak külső finanszírozási determinációk, de azok nem abszolutizálhatók.
– Jövőre választás lesz, jön egy új kormány. Ön szerint mi az az első öt lépés, amit rögtön meg kellene tennie?
– Aki erre vállalkozik, pontosan tudja, hogy milyen lépéseket akar tenni, mondja is eleget most már. A BKV és a MÁV konszolidációs elszámolása nem stimmel, nincs benne a költségvetésben, tehát az nyilván egy plusztétel lesz. Többek között. Nyilván az infláció sem úgy fog alakulni, ahogyan mi szeretnénk. Akármilyen nyomás nehezedik a következő kormányra, annak nem a gazdaság, hanem sokkal inkább a pszichológia körébe tartozó feladat lesz a legfontosabb. Az, hogy világos, egyszerű mondatokkal megmondja, mit fog tenni, ütemezve, akár havi, akár negyedéves ütemezésben. Ezután ugyanilyen rendszerességgel kell beszámolnia, hogy ezt megígértük és ezt teljesítettük. Radikálisan változtatni kell azon, hogy az emberek azt tekintsék piacgazdaságnak, a valódi verseny helyett a háttérben meghúzódó kapcsolatok alapján dőljön el, ki nyerhet el egy-egy megbízást, és ezt adják el piacgazdaságként. A bizalom újrateremtésére van szükség.
A beígért „nagy számonkérésre” túl sok időt nem szabad elvesztegetni. Rendben van, büntessék meg azokat, akik bűnös utakon jártak, de a negyedik napon már azt akarják látni az emberek, hogy e téren is valódi változás történt. Például – akár nagy meglepetésre – nyerhet olyan pályázó is, akit korábban a szocialista érdekkörökhöz soroltak, ha az ő ajánlata volt a legjobb.
– Az Állami Számvevőszék, a Költségvetési Tanács és a jegybank is azt mondja, hogy jelentős kockázatok vannak a jövő évi költségvetésben. Szerintük nem fog teljesülni a bevételi oldal, nem folyik be majd annyi adó, amennyit előre jeleztek, vagyis a tervezettnél nagyobb lesz a deficit
– Szerintem jól látják. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy azért az azonos közgazdasági ideológiához tartozó emberek között is vannak hangsúlybeli különbségek. László Csaba például nem pontosan azt mondta, mint a többi egy kaptafára gondolkodó, abszolút neoliberális közgazdász, hanem azt, hogy várjuk már meg, mekkora bevétele lesz a költségvetésnek a decemberben befizetendő társasági adóból, mert az még okozhat meglepetéseket. Azt mondja a Költségvetési Tanács: komoly kockázatai vannak ennek az ügynek. De vajon mi van a háttérben? Az, hogy azt próbálják elhitetni velünk, hogy a válság biztos U, V vagy legrosszabb esetben W alakban „leírható” lesz, hogy túl vagyunk az alsó görbületen, a nehezén, és már bizakodhatunk, mert most már felfelé megyünk? Van olyan társaság, amelyik L betűvel írja le a válságot, vagyis hogy még hosszan tartó stagnálásra számíthatunk. Miből gondolják? Ne kérdezze tőlem, mert szerintem ez is pszichológiai alapon írható le.
Igazat adok a Varga István, Bogár László, Drábik János nevével fémjelzett vonalnak abban, hogy nem fogja a jelenlegi globális erőközpont kiadni a kezéből a hatalmat, hanem csak átfogalmazza a hangsúlyokat. Némi eufemizmussal ugyan, de nemrégiben hasonlóan fogalmazott a Wall Street Journal is, ami, ugye, eléggé meglepő.
– Ez mit jelent számunkra?
– Azt jelenti, amit egyébként az Origo hírportál idézett a lapból. A WSJ szerint „paradigmaváltás előtt áll a közgazdaság-tudomány, és olyan forradalmi változások jöhetnek, amilyenre az utóbbi száz évben csak az 1930-as évek válságát és az 1970-es évek inflációs korszakát követően volt példa. A nagy válság utáni időkben dolgozták ki az első olyan matematikai modelleket, amelyeket felhasználhattak a gazdaságpolitikusok konkrét döntéseikhez is (…). A mostani átalakulás is jelentősnek ígérkezik, de a neoklasszikus alapmodelleknek nincs tudományosan kidolgozott alternatívája, így jó eséllyel a mostani alapokra helyezve alakítják majd át a közgazdaságtant – vagyis elsősorban a hangsúlyok eltolódásával lehet számolni, mégpedig az állami beavatkozás javára és a piaci működés kárára, bemutatva, hogy mi okozza, hogy több a piaci kudarc, mint amire eddig számítani lehetett.”
Tehát azt mondják: nincs tudományosan kidolgozott alternatíva. Na mármost, ha valamire azt mondják, hogy nincs alternatíva, akkor biztos, hogy van. Amikor a bevezetni kívánt egészségügyi rendszerre Molnár Lajosék azt mondták, hogy nincs más alternatíva, az azért volt félrevezetés, mert öt egészségügyi rendszerre is van példa a világon.
Amikor tehát azt mondják, hogy ha nincs matematikai modell, akkor nincs tudomány, ha nincs tudományos alternatíva, akkor az lesz, amit ők mondanak, vagyis a mostani alapokra helyezve ők alakítják át a közgazdaságtant a hangsúlyok ideiglenes eltolásával az állami beavatkozás javára. Vagyis már érlelődik a hatalmuk megtartásának az új tudományos módja, és ezt csak úgy tudják megcsinálni, ha kellően nagy a zuhanás, hogy mindenki kellőképpen megijedjen.
– Még egy nagy zuhanást hogy bír ki Magyarország?
– Akkor már nem egyedül leszünk. Ez senkit nem vigasztalhat, de akkor az Európai Unió fejlett államai még jobban magukra hagyják bajaikkal az új tagállamokat. Ha az bekövetkezik, akkor be kell hunyni a szemünket: ez van, de ez nem valószínű, hogy bekövetkezik. Az amerikai gazdaságot irányító tényezők majd hamut fognak szórni a saját fejükre. Kevesebb meghatározó bank és pénzügyi szereplő lesz majd világon, ők viszont hasonlóan fogják irányítani a folyamatokat.
Ebből a szempontból igazuk van azoknak az egyébként nem neoliberális közgazdászoknak, akik azt javasolják a következő kormánynak, ne azzal kezdje a tevékenységét, hogy nekimegy a valutaalapnak. Mert vannak azért még a világon olyan automata pénzbefektetők, akik függetlenek az IMF-től, tehát nem imádják bálványként a Világbankot, ám ha azt hallják a Világbank pénzügyeseitől, hogy gond van a hiteleinkkel, akkor kiviszik a befektetéseiket tőlünk, és az bajt okozna. Tehát Magyarországnak először fel kell valamit mutatnia. Tehát kifelé is azt kell bemutatni: elismerjük, hogy nem vagyunk fejlett ország, de itt a megbízható, a kiszámítható rendet fenntartva a reálgazdaságot mindenképpen fejleszteni fogjuk, a kisvállalkozásokat, a mezőgazdáságot éppúgy, mint az élelmiszeripart, mert utódainknak a 21. századhoz illő méltósággal és színvonalon kell élniük, legkésőbb a húszas évekkel kezdődően.
– Nehéz elképzelni, hogy az IMF kész lenne módosítani a velünk kötött szerződést, hiszen mögötte nem az Egyesült Államok kongresszusa, hanem profitorientált befektetők állnak, akik a pénzügyi érdekeiknek megfelelő döntéseket hoznak, akiknek a gazdasági világválság kellős közepén sikerült kihelyezniük hozzánk elég jó kamatra a pénzüket.
– Ennél biztosabb befektetésre nehezen lehet példát találni a világon. Vannak olyan hatalmi körök, amelyeknek az az érdekük, hogy a lehető leghamarabb kiderüljön, hogy az új kormány sem tud, nem képes semmit se tenni, ezért kell majd a Fidesznek a lehető leghamarabb kitörést elérnie. Be kell bizonyítania rövid időn belül, hogy rendet tud teremteni és tartani az országban, sőt merőben más eszközökkel képes erre, mint az elődje. A Világbank döntéshozói be fogják látni, hogy nekik is az az érdekük, hogy az ország maradjon meg az érdekkörükben, mirólunk meg pontosan tudják, hogy mindig is éltanulók akartunk lenni. Ez utóbbit persze nem deriváltként kell tennünk.
– Ön szerint mely ágazatokat kellene kiemelten támogatni az új kormánynak?
– Az új kormánynak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy az emberek ismét bízzanak magukban, lássák: a reálgazdaság legalább olyan fontos, mint a pénzügyi. Támogatnia kell – a megerősödés folyamatában – a lokálisan már születőben lévő kezdeményezéseket (szociális kártya, helyi pénzek, pénzhelyettesítők), Szingapúrhoz hasonlóan kemény kézzel fel kell lépnie a rongálástól a vandalizmusig terjedő, egyáltalán nem politikai rendbontó ívvel szemben. A felesleges, de a mindenkori holdudvarnak jövedelmező és ezért kedves szabályokat és megbízásokat ki kell irtani, a biztonsági cégek uralmát szolgálatra kell változtatni, és így tovább. Szűkebb világom, a felsőoktatás is magán viseli az általános debilitási trend nyomait. Azonban több intézményt, elsősorban persze a műszaki egyetemet ismerve jelentem: a sajnálatos salakosodási folyamat mellett gyémántok is feltűnnek. Fiatalok, akik már elsősként több nyelven dolgoznak, tehetségesek, emberileg igen stabilak, ők nem lesznek marionettbábuk. Kimennek világot látni, de visszajönnek, itt szeretnének értéket alkotni. Eljött az idő: össze kell hozni őket az érdemi és nem is elsősorban anyagi természetű lehetőségekkel.