A nagy koppenhágai légkondicionálás

Minél inkább távolodunk tőle időben, a második öbölháború annál érthetetlenebb. Ma már tudjuk, Irakban nem voltak tömegpusztító fegyverek. A közkeletű hiedelem szerint az indíték: az olaj, de szerintem az indítékok inkább lélektaniak, semmint gazdaságiak. George Bush úgy gondolta, hogy az Egyesült Államokat ért 2001. szeptember 11-i csapást mindenképp ellensúlyoznia kell. Megmutatni, ki az úr a háznál. Bushnak a megfoghatatlan, elvont, irracionális tálib fenyegetettség helyett szüksége volt egy látható ellenségre. A bajszos közép-keleti Kis-Hitlerre. Már csak hinnie kellett azt, amit a sarki jóshoz hasonló szervilizmussal a CIA súgott neki. És az elnök valóban elhitte azt, amit amúgy remélni akart. Valóban?
Blair is hívő volt. Hitte azt, amit amúgy remélt. Avagy épp érdekében állt. Ezért a hitéért most Blairnek, ha nem is jogilag, de morálisan mindenképp felelnie kell. Nagy-Britanniában vizsgálóbizottság alakult a Blair-kormány szerepének tisztázására. Évtizedek múlva látunk majd egész tisztán, de tükör által homályosan látva már most is egyértelmű a tanulság. A világ bizony a legfelsőbb hatalmi szinten is megvezethető. Az orránál fogva. Főképp, ha csak azt hallja meg, amit akar. Ha szelektív hallása van.
Az, hogy a legfelsőbb szint is ki van szolgáltatva saját elvárásainak és apparátusának, intő jel. Itt, alant, a páriák szintjén mi úgy gondoljuk, hogy lélektanilag a médiának kiszolgáltatva csak a hozzánk hasonló kisember lehet. Úgy gondoljuk, hogy ott fent biztosan tudják, csak nekünk nem mondják el. Nos, ott fent se tudják. A saját hatásuk alatt állnak ők is. Messze nem mindenhatók és messze nem mindentudók.
A nagy iraki önbecsapás túlmutat saját hatókörén és párhuzamba állítható a klímahisztériával. Klímahazugsággal? A koppenhágai ENSZ-klímakonferencia kapcsán ugyancsak időszerű a kérdés, vajon a hovatovább immár megfellebbezhetetlen axiómává jegecesedett globális fölmelegedés nem afféle axióma-e, mint volt egykor az iraki tömegpusztító fegyverek fenyegetése? Vajon nem lehetséges-e, hogy valamilyen rejtélyes oknál fogva ismét csak az hallható, amit hallani szeretnénk? Szeretnének? Vajon nem lehetséges-e, hogy – akárcsak Irak esetében – egyfajta nemzetközi szelektív hallás gátolja meg a kétkedő hangok szóhoz jutását?
A kérdések – szó szerint – korántsem légből kapottak. Minap hackerek feltörték a Kelet-angliai Egyetemhez tartozó rangos klímakutató intézet munkatársainak elektromos levelezését, s a megcsípett anyagból az adatok kozmetikázására derült fény. Úgy tűnik, a globális felmelegedésben érdekelt szakmai körök a CIA-hoz hasonlóképp eltitkolják a közvélemény elől a felmelegedésnek ellentmondó tényeket, és ugyanezen körök elnyomják a felmelegedést természeti okkal értelmező megközelítéseket. Lehet, hogy ismét csak egy világméretű önbecsapás áldozatai vagyunk? A klímahazugság áldozatai? De miképp gyűrhette maga alá a környezetérzékenységre amúgy abszolúte nem hajlamos nemzetközi közösséget a klímahazugság ilyen rövid idő alatt? Honnét ez az elképesztő érdekérvényesítő képessége, hisz húsz éve még csupán habókos környezetvédők fikciója volt? Most pedig: dollár-százmilliárdokat felemésztő moloch. Miként az Irak-hazugságnál, itt is az igazi okot a psziché, a tudat mély bugyraiban kell keresnünk. Valójában a klímavédelem nem más, mint a lelkiismeret iparosítása. Ipari méretekben termelt lelkiismeret. Hosszú ideig csak kisipari lelkiismeret-termelés folyt a világban. A szociális érzékenység megrekedt a szegényeknek juttatott alamizsna szintjén.
A tiszta lelkiismeretet, ezt a latens tömegigényt először a kommunisták próbálták meg ipari méretekben, forradalommal, proletárdiktatúrával, osztály nélküli társadalommal kiszolgálni. A szociális igazságtalanság nyomán keletkező lelkiismeret-furdalás persze Marx előtt is része volt a nagy világvallásoknak. Jézus gyakorta prédikált a gazdagok ellen, de a karitatív tevékenység még nem totalitárius állam. A nagy világvallások egyikénél sem cél az e földi igazságtalanság „endlösungja”, végső megoldása. Nem cél a tulajdonviszonyok átalakítása. Spirituális szinten a világvallások nem kommunisták, hanem inkább szociáldemokraták. A kommunizmus, e világvallás viszont kezdettől fogva az „igazságtalanságprobléma” végső megoldására törekedett az osztály nélküli társadalom utópiájának meghirdetésével.
Mindez erkölcsi szinten a természet átalakításának programjához hasonlít. A természetátalakító ember se hajlandó elfogadni például azt az igazságtalan állapotot, hogy a Hanság: mocsár. Alamizsnálkodás, azaz nádaratás helyett hát lecsapolja. Valójában a klímavédelem is lélektanilag így működik. Iparszerű lelkiismeret-gyártás a posztkommunista korban, csak ezúttal az utópisztikus cél nem az osztálytársadalom kiiktatása forradalom útján, hanem a klímaváltozás mint égbe kiáltó igazságtalanság forradalmi jellegű kiiktatása szén-dioxid-kvóták útján. Az osztály nélküli társadalom e vonatkozásban nem más, mint egy utópia. Jelesül a feltételezett változás előtti középhőmérsékletnek megfelelő ideális klíma. Egy, a földi légkör hozzávetőlegesen négymilliárd esztendős történetéből találomra kiemelt érték.
Figyeljük meg, micsoda paradoxon is ez! Először elhitetik velünk, hogy mi fújjuk a passzátszelet, majd elhitetik velünk, hogy három percnél tovább vagyunk képesek visszatartani a levegőt. Elhitetik velünk, hogy hatunk a klímára, majd azt is elhitetik velünk, hogy kvótahókuszpókuszokkal hathatunk a hatásra is. Pedig épp a nagy geológiai korszakokat feltáró tudósoknak kellene legelőször belátniuk: a stabil klíma illúzió, és a klímaváltozás nem ellenség. Épp ellenkezőleg, a változó környezeti feltételek inspirálják evolúcióra, mimikrire, alkalmazkodásra a földi életet. Állandó körülmények mellett az élet, akárcsak a nem mozgatott izom, eltespedne. Ha nem zúzzuk szét célzott természetpusztítással az élet céltartalékait, akkor a természet a klímaváltozásra adandó választ a genetikai sokszínűség vésztartalékaiból igenis ki tudja gazdálkodni. Ha bebarnulnak majd a jegesmedvék, az csak nekünk lesz tragédia, nem a természetnek. De ha nincs genetikai céltartalék, mert az élőhelyek helyén a szója lesz az úr, akkor a környezeti változásra már nem fog tudni a természet megfelelő választ kigazdálkodni – és az már nemcsak a természet, hanem az ember tragédiája is lesz. És ez, de csak ez: valóban katasztrófa. Ökológiai tömegkatasztrófa, gén-genocídium. Nem a plusz vagy mínusz egy Celsius-fokkal van a baj, hanem azzal, hogy a mangrovemocsaraktól a korallokon és trópusi őserdőkön keresztül a tundrákig szisztematikusan kiirtjuk mindazt a teremtő bölcsességet, az őstermészetet, amely alkalmazkodni tudna a változáshoz. Nem klímavédelemre, hanem evolúcióvédelemre volna szükség. Jelszavam: klímavédelem helyett evolúcióvédelem! A fajok eredete című Darwin-munka százötvenedik évfordulóján ennél aktuálisabb jelszó aligha elképzelhető.
Vegyük észre, az evolúció másról se szól, mint a fajok és életközösségek alkalmazkodásáról a változó körülményekhez. Az újkőkori ember földtörténeti értelemben csak imént olvadt ki egy nagy jégkorszakból. Az egyiptomi fáraókhoz képest ötezer éve a német–lengyel síkság permafrost, örökösen fagyott sík volt, és mamutok döngtek rajta. Nincs annyi könny a földön, amennyivel elsirathatnánk Európa és a világ eddig elolvadt gleccsereit. Röhej és áltudomány, ami a globális felmelegedés elleni küzdelem címén folyik. Ez egyszer ismét behülyítették az egész világot.
Tégy a klímaváltozás ellen? Semmit sem tehetünk a klímaváltozás ellen, és nem is kell tennünk ellene semmit sem. Nem ezt kell tennünk. Ez tévút. Merthogy a klímavédelem a természetvédelem, a kívánatos evolúcióvédelem helyett van. A védelem tárgyát alattomosan, az ön környezetérzékenységére pályázva természetről klímára cserélték. Amíg ön alszik, a Darmol dolgozik? Míg a lelkiismeret alszik, a természetpusztítás zavartalanul folytatódhat, csak immár nem az ipar, hanem a klímavédelem, a fenntartható fejlődés, a megújuló energia jegyében. Hisz mit is jelent magyarra lefordítva a megújuló energia? Monstrum vízi erőműveket, bioerőműveket, ahol a fát eltüzelik. Megújuló energia alatt érteni tessék az olajmezők helyett azoknál ezerszer természetpusztítóbb olajpálma-ültetvényeket az őserdő helyén. Csak Indonéziában a Greenpeace szerint az utóbbi húsz esztendő során mintegy ötszázezer négyzetkilométernyi szűz őserdőt konvertáltak olajpálma-ültetvényre. A klímabarát gazdaság olyan, mint a környezetbarát gépfűrész. És milyen a környezetbarát gépfűrész? Hát katalizátoros. Nem szennyezi a levegőt. Amúgy pedig ülősztrájkot fogok folytatni a kanadai nagykövetség előtt a klímakonferencia idején. A magam részéről addig szüneteltetem az aggódást az északnyugati átjáró jégtakarójáért, amíg ez a lator észak-amerikai állam évente háromszázezer bébifóka lemészárlásához asszisztál hivatalosan. Amíg működik a bunkó, nem vagyok kíváncsi a klímapropagandára, nem érdekel a jegesmedvék alatt olvadó jégtábla látványa. Barnuljanak csak be bátran a jegesmedvék! A szűz havat is csak a líra félti az olvadástól, nem a tavasz.
Fű alatt még, de ma már egyre többen kérdőjelezik meg a mobiltelefonok elterjedéséhez hasonló időszak alatt világhírre szert tevő új inkvizíció dogmáit. Lord Lawson, aki Nigel Lawsonként évekig volt Margaret Thatcher pénzügyminisztere, a legutóbbi fejleményektől is motiválva bejelentette, hogy új klímakutató intézetet hoz létre. Egy olyan új agytrösztöt, amelynek keretein belül a klímaváltozás egésze újragondolható.
Új idők új szele? Tudni egyelőre csak annyit tudhatunk bizonyosan, hogy a koppenhágai nagy nemzetközi ENSZ-konferencia idején a légkondicionálók ezerrel mennek. Lefogadom, a termosztát mindenhol 18 Celsius-fokra van beállítva. Fogaknak vacogtatása van hát egyelőre Koppenhágában, és nem globális felmelegedés.

A szerző író