Advent közbeni gondolatok

Azt olvastam egyszer a szatirikus hetilap humoristájától egy karácsonyi számban, hogy szerinte tizenkilenc egymás melletti cikk a szeretetről még egy apácánál is skorbutot okoz. Másfél évtizedes fáziskéséssel csak annyit tennék hozzá, valóban nem árt, ha szeretetügyben is ügyelünk az arányokra. Igaza lehet tehát az illető úrnak, mert nem ízléses stopperórával a kezünkben beindítani a háromnapos szeretetdömpinget, aztán ennyi.
Helyesebben igazat adnék az illető úrnak, amennyiben karácsonyon kívül is bővelkednénk nyugati szomszédainkhoz vagy a Csíki-havasok között élő székelységhez hasonló, egész évre elegendő figyelmes és cselekvő szeretetkultúrában. De sajnos nem bővelkedünk. Éppen hogy szűkölködünk ebben is – mint minden másban – olyannyira, hogy szinte az ötvenes évek lelki sivárságát éljük meg a rendszerváltozásnak kinevezett szabadrablásos tragikomédia után. Tehát örüljünk annak, amink van. Szükségünk van a karácsonyi szeretetcikkekre.
Viszont a fogyasztói társadalomnak, úgy tűnik, befellegzett. Hiába a plázások reménykedő nyilatkozatai, hiába a terekre kiköltözött potemkin kultúra tárgyiasult remekei, elmarad idén is a nagy, karácsonyi pánikroham. Bizonyára végiggusztáljuk azért a roskadni készülő kirakatokat, hogy azután úgy menjünk el előttük, mintha észre sem vennénk a szemünk elé kiömlő gazdag árutömeget. Mammon istene megharagudott ránk. Mostanság a jótékonyságnak a szezonja jött el. Talán végre ráeszmélünk, hogy mindnyájunk ellen fordulhat az az erő, amely egyelőre csak az utcán fagyoskodókat fenyegeti, hiszen a december nemcsak a karácsonyt hozza meg, de általában meghozza a zord, fagyos telet is.
Vajon ki tudja már megmondani, mikor lett az adventi várakozásból, ebből a bensőséges ünnepkörből az élvezhetetlen javak eszelős biznisze? Talán az élősdivé átalakult, őrült milliárdosok? Ők azok, akik régóta karácsonyi partikkal mérgezik az áhítatot, kivagyiságukban házi tűzijátékokkal játsszák el gyerekeiknek a karácsonyi királyokat. Van ott minden, mi szem szájnak ingere, csak Dickens Karácsonyi éneke hiányzik a fa alól. Az Újtestamentum történeteit is hiába keresnénk, sem ott, sem a hazai televíziós csatornáinkon nem leljük meg, úgyszintén az evangéliumi történetekből sem fogunk hallani egy árva mondatot sem karácsony havában.
Ezért aztán ajánlom jó szívvel – különösen a gyermekes családoknak –, hogy advent első vasárnapjától költözzenek át időszakosan az osztrák és német műholdas adókra.
Adventi hétvégéken mintha Grimm legszebb meséibe röpítené nézőiket a karácsonyi angyal. A színpadon karácsonyi képeslapidill, apró házak között behavazott fenyőfák csillognak, s a hófehér angyalvilágban tart a nonstop műsor az utolsó adventi vasárnapig. Élőben gótikus és reneszánsz épületek elé kapcsolnak, ahol templomi gyerekkórusok énekelnek, vagy családi mézesvetélkedőre térhetünk be, kivételesen jó hangulatú apukák versenyére, s a tét nélküli versenynek a gyerek drukkerek a boldog nyertesei.
Képek a múltból: sűrű hóesés valahol az osztrák Alpokban, Salzburg közelében. A híressé vált kisváros, Oberndorf látképe, a Szent Nikola-templom belsejével. 1818. karácsony estéjén itt hangzott fel először a Stille Nacht jól ismert dallama.
Az osztrák gyerekek feszült érdeklődéssel hallgatják a dal születésének történetét, kintről pedig több nyelven is felhangzik a népi ihletésű vers szívhez szóló melódiája. A figyelemből ismeret fakad és nemzeti büszkeség. Van is mire. Itt nincs rohanás, igazi békebeli nyugalom van, s a karácsonyi készülődés semmivel össze nem téveszthető varázsa. Boldog és irigyelni való az a nemzet, amelynek a bensőséges életet is megélhető, kulturált ifjúsága van.
Sose felejtsük el, a legnagyobb ajándék – s a valódi fényforrás – mindig a másik ember. A teljes odafordulás embertársainkhoz nagyon nehéz dolog, de talán olykor a mások szeretetét elviselni semmivel sem könnyebb feladat. Ám a magamfajta konok ünnepvárók mégis hisznek benne. Higgyünk az adventi csodákban. Csak így menekülhet meg nemzetünk.
Jeszenszky Zsófia
e-mail