Donald Trump
Donald Trump és Benjamin Netanjahu munkavacsora keretében tárgyal

Lesznek-e politikai felelősök? Megkíséreljük meghallgatni a Fővárosi Közgyűlésben a BKV működéséért a korábbi időszakban és ma is felelős politikusokat, közöttük Hagyó Miklós (MSZP) volt főpolgármester-helyettest és párttársát, Somlyódi Csabát, aki számtalan funkciója mellett a közlekedési cég felett a tulajdonosi jogok zömét gyakorló gazdasági bizottság elnöke – közölte lapunkkal György István, a BKV ügyeit vizsgáló fővárosi többpárti bizottság fideszes elnöke. – Valótlanok azok a sajtóhíresztelések, amelyek szerint januárban „beidéznénk” a korábbi vezérigazgatókat. Van ilyen javaslat, de a hivatalosan márciusig tartó munkánk menetéről éppen január 13-i ülésünkön döntünk, mint ahogy arról is, pontosan milyen dokumentumok kiadását kérjük a BKV-tól – tette hozzá.
Nemcsak a Szalainé Szilágyi Eleonóra volt humánpolitikai igazgató végkielégítésével szinte megegyező százmillió forintot, hanem akár a Kocsis István BKV-vezérigazgató által megnevezett 800 milliós jogalap nélküli kifizetés zömét is visszaperelhetik, ha lezárul a közlekedési társaság jogi revíziója – erősítette meg lapunk információját Székelyné Pásztor Erzsébet kommunikációs igazgató.
A BKV-nál nyár óta zajló belső vizsgálatok lapunkhoz eljutott dokumentumai, részeredményei, a Fidesz, majd Kocsis István vezérigazgató és magánszemélyek feljelentései, a felügyelőbizottság jelentései alapján megállapítható, hogy a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló cégnél nemcsak a napokban bemutatott legutóbbi 13 ügyben köthettek többszörösen törvénysértő szerződéseket, hanem a jogellenes megállapodások, igazolások és kiutalások száma jóval meghaladhatja a százat is. Tomasitz István, a BKV megbízott jogi igazgatója szerint a BKV-nál és a Budapest Airportnál a legújabb vesztegetési ügyben indított büntetőeljárás miatt a rendkívüli felmondással elbocsátott elődje, Sziebert György által kezdeményezett vagy felügyelt valamennyi intézkedést leállította a vezérigazgató. – Az elrendelt felülvizsgálatot Kocsis István a Belső Kontroll Igazgatósággal együttműködve hajtja végre – utalt Tomasitz arra a „hatszázas” listára, amely Antal Attila volt vezérigazgató, megbízott utódja, Balogh Zsolt, s mindkettejük helyettese, Regőczi Miklós nevéhez fűződő tanácsadói, megbízási szerződéseket tartalmazza. A kommunikációs és értékesítési igazgatóság területével összefüggő gyanús utalások, kifizetések vizsgálatát a Fidesz volt felügyelőbizottsági delegáltja, Vitézy Dávid kezdeményezte októberben, amikor utoljára ülésezett a testület.
Az Index által a napokban ismertetett tizenhárom szerződést és ötvenmillió forint fölötti kifizetést magában foglaló feljelentést is a fenti hatszázas lista alapozta meg, amelynek felülvizsgálata még hónapokig eltarthat.
Az internetes újság szerint a legkirívóbb estek közé tartozik, amikor a Csapó Bt. 2008-ban 2,5 millió forintot vett fel annak fejében, hogy egy vízilabda-iskola felszerelésén megjelentették a BKV logóját, valamint táblákat és molinókat helyeztek el. Teljesítési igazolásokat azonban nem találtak az ellenőrök, és versenyeztetés sem volt, akárcsak a DAM Bt. esetében. A cég „a gyermek- és ifjúsági korosztály felé történő vállalati kommunikáció kidolgozására” készített tanulmányt, a szerződés szerint határozatlan ideig, havi 250 ezer forintért. Az Accord Group Kft.-nek az volt a feladata, hogy 2007-ben megtalálja a százmilliós végkielégítéséről elhíresült Szalainé Szilágyi Eleonóra humánpolitikai igazgató utódját. A cég részére a BKV bruttó 8,1 millió forintot utalt át a fejvadászatért. A vizsgálat megállapította, hogy a szerződést a BKV előnytelen feltételekkel kötötte. A cég tevékenysége alatt nem változott a humánpolitikai igazgató személye, a számlákhoz teljesítési igazolás vagy dokumentáció nincs csatolva. Ezen a listán szerepel még kommunikációs és PR-tevékenységekkel, tanulmányokkal és tanácsokkal a már korábban is „képbe került” Anova Bt., a Flotterv Bt., a Montana Zrt., a Siteflex Kft., a Sygma Kft., a Zeus Kft. és a Target Kft. Hirdetési felületekre, PR-interjúkra szerződött a Gyárfás Tamás nevével fémjelzett St. Plus Kft. is a korábbi Nap-kelte és Nap-nyugta című műsorokban. A Kacu Kft.-nél – akárcsak a korábbi feljelentések egyikében szereplő Gardien 2003 Bt. és Citynet Kft. esetében – még szerződést sem találtak, nemhogy munkavégzést igazoló dokumentumot. Az egyik legérdekesebb megbízást Török Gábor politológus vállalkozása, a Vision Consulting Kft. kapta: a múlt évben 3,3 millió forintért politikai-gazdasági elemzéseket készítettek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.